14. Az ígéretek Istene

MÓZES MÁSODIK KÖNYVE XIV.

Az ígéretek Istene

2Móz 6,6-12

Lekció: Ez 34,11-16.22-31

Fő cél

Célom az, hogy Isten Izráelnek adott ígéretén keresztül kifejtsem Mózes második könyvének, sőt az egész Bibliának négy fő témáját: (1) megváltás, (2) szövetséges viszony, (3) Isten ismerete, (4) haza ígérete.

A mostani igerészben még mindig Mózes és Isten párbeszédének közepén találjuk magunkat. Az elmúlt alkalommal láthattuk Mózest, aki szíve panaszaira Istennél keresett megoldást. Isten azzal nyugtatta meg prófétáját, hogy magára emelte az Ő szemét. Isten nem válaszolt Mózes miért kérdéseire, ehelyett Magáról kezdett el beszélni. Mindezzel Isten azt akarta elérni, hogy prófétája megbízzon Benne. Isten saját három tulajdonságát emelte Mózes szemei elé: (1) Neki mindenki fölött hatalma van, (2) Ő mindent a saját dicsőségéért tesz, (3) Ő szövetséges Isten, aki ígéreteit megtartja. E tulajdonságokon keresztül Mózes úgy ismerhette meg Istenét, mint Aki mindent kezében tart, és Aki mindent az Ő jó terve elérése érdekében irányít. Mózesnek meg kellett tanulnia, hogy ebben az Istenben bátran lehet bízni, még akkor is, ha nem minden miértjére kapott választ.

A mostani alkalommal tovább haladunk Isten válaszának vizsgálatában. De ezen a ponton talán felmerül az a kérdés benned, hogy miért haladunk ilyen aprólékosan, és miért kell egy újabb alkalmat szentelni ennek a párbeszédnek? Nos, azért, mert a 2Móz 6,6-8 egy megkülönböztetett szerepet foglal el a Bibliában. Ebben a három versben Isten hét ígéretet tesz a zsidó népnek, és ezeket a Mózes második könyvének teológiai összefoglalójának is tekinthetjük. Ez a hét ígéret négy témáról beszél nekünk: (1) a megváltás (6. v.), (2) szövetséges viszony a megváltottak és Isten között (7a. v.), (3) Isten megismerése (7b. v.) és (4) a haza ígérete (8 v.).

De ettől még tovább is mehetünk. Ugyanis ez a négy fő téma nem csupán Mózes második könyvének a lényegét tárja elénk, hanem az egész Biblia üzenetét is összefoglalja. Sokan próbálták már röviden meghatározni azt, hogy mi az az üzenet, amely az egész Bibliát összefogja. Van, aki a bűnbánatot emelte ki fő témaként, mások a megváltást vagy Isten népe gondolatát, és mindenki egy-egy ilyen téma alá próbálta a további fontos mondanivalót beilleszteni. Azonban a 2Móz 6,6-8 versek által adott négyes tematika jobban képes megfogni a Biblia teljes üzenetét, mintha csak egy fő témát emeltünk volna ki.

Egy példán keresztül talán világosabb lesz, amit mondani akarok. A nyomdaiparban leggyakrabban négyszínnyomással állítják elő a könyveket és újságokat. Ez azt jelenti, hogy egy papírra négy különböző színnel (ciánkék, magenta, sárga és fekete) nyomtatnak, és ennek eredményeként állnak elő a színek. A legszebb képeket nyilván akkor kapjuk, ha mind a négy színnel nyomtatunk. Persze lehet csak egy színnel is (pl. fekete) nyomtatni, de akkor a végeredmény is egyszínű, fekete (ill. szürkeárnyalatos) lesz. Élethű képeket azonban csak akkor fogunk kapni, ha mind a négy színt használjuk. Hasonlóan a Bibliáról is csak fakó képet kapunk, ha a megváltást tekintjük a fő üzenetnek – a megváltás természetesen az egyik központi téma, de nem az egyetlen, hiszen Isten nemcsak megvált minket, hanem szövetségre is lép velünk, megismerteti Magát velünk és a mennyei hazát ígéri nekünk. Ezen a négy témán keresztül nézve a Biblia üzenete kibomlik a maga teljességében, és minden könyv megtalálhatja a maga helyét.

A mostani szakasz tanulmányozásából tehát nemcsak Mózes második könyvéről tudunk meg dolgokat, hanem Isten általános tervéről is. Ez a négy fő téma bemutatja Isten tervét az emberrel. Ez a négy téma magában foglalja az evangéliumot.

„Én vagyok az ÚR”

Ezután a bevezető után fordítsuk figyelmünket a 6-8. versekre! Mint mondtam, Isten itt hét ígéretet tesz a zsidóknak. Ezt a hét ígéretet azonban egy-egy mondat fogja közre: „Én vagyok az ÚR.” Ezt a mondatot megtaláljuk az ígéretek elején, a 6. versben, és az ígéretek végén, a 8. vers végén.

Ez a rövid mondat a legfontosabb Isten kijelentésében. Ezt onnan tudjuk, hogy Isten újra és újra, összesen mintegy 15 alkalommal elmondja ezt a mondatot Mózesnek és az Izraelitáknak. Amikor Mózesnek kijelentette magát, Isten a következő szavakkal tette: „VAGYOK, Aki VAGYOK.” Amikor Mózes elkezd kételkedni, Isten újra azt mondja neki: „Én vagyok az ÚR.”

Miért ismétli ezt ilyen gyakran Isten? Azért, mert azt akarja, hogy az Ő népe megértse, hogy minden problémájára a választ Őnála kell keresse. Bármilyen nehézség, teher, elnyomás van, Hozzá forduljanak, mert Ő Isten! Nála megnyugvást, vígasztalást és megoldást találnak a problémájukra.

Isten ezt még egy dologgal emeli ki. Az „Én vagyok az ÚR” kifejezés jelen időben van. A 3-5. versek a múltra vonatkoznak, amikor Isten szövetséget kötött népével, és megemlékezett arról. A 6-8. vers ígéretei viszont a jövőre utalnak: az Egyiptom feletti győzelemre és a szabadításra. Vagyis az ÚR kezében tartja az időt. Ő az örök jelen, a VAGYOK, de Ő emlékszik a múltra, és uralma alatt van a jövő is. Múlt, jelen, jövő – mind Istennek engednek.

Mózes második könyve, és az egész Biblia egy Isten-központú könyv. Minden oldalán bemutatja, hogy bolondok azok, akik magukban vagy Istentől különböző dolgokban bíznak, viszont bölcsek azok, akik Istenhez fordulnak. A Biblia arra szólít fel, hogy bármilyen gondunk legyen is, a legfőbb dolog az életünkben az kell legyen, hogy az élő Istenhez forduljunk segítségül. Mert Isten ott van az életünkben: a problémáinkban és sikereinkben, az örömünkben és győzelmünkben – ezért mondja jelenben azt magáról, hogy „Én vagyok”. Mit mond neked ez a mondat: „Én vagyok az Úr”? Ki Neked az Úr? És miért keresed máshol a megoldást, mint az Úrnál, az egyedül élő Istennél?

Megváltás

Isten első ígéretei a megváltáshoz kapcsolódnak (6. vers). Három dolgot ígér meg Isten:

kiviszi a zsidó népet az egyiptomi teher alól,

megszabadítja őket a rabszolgaságból,

megváltja őket.

Az első két ígéret a szolgaságról tanít bennünket. Az egyiptomi állapot egyrészt teher volt a zsidók számára, amely miatt nyögtek, és amely megnyomorította az életüket. De ezen túl a szolgaság rabszolgaság volt, azaz a szabadság hiánya, a fáraó általi megkötözöttség, amely fogollyá tette Izráel fiait. A szolgaságból való szabadulás egyszerre jelentette a nyomorúságtól és a fogságtól való menekülést.

Mindez minket is tanít. Mint láthattuk, Mózes második könyve nemcsak az ókori Izráel története, hanem a mi szabadulásunké is. A kivonulás története és ígéretei megismétlődnek az emberiség Jézus Krisztus által való megváltásában. Tehát az első két ígéret nemcsak a zsidók fogságból való szabadulásáról szól, hanem a mi bűnből való szabadulásunkról is. Ebből pedig azt láthatjuk, hogy a bűnnek kettős természete van. Egyrészt a bűn nyomorúságba dönt, és egyre inkább pokollá teszi az emberek életét itt a földön. Elég, ha az elmérgesedett családi viszonyokra gondolunk: az a férfi és az a nő, aki pár évvel vagy évtizeddel ezelőtt örök szerelmet és hűséget fogadott egymásnak, indulatait nem fékezve kiabál egymásra, és így talán soha el nem múló lelki sebeket okoznak a másiknak. Az ilyen lelki nyomorban a bűn terhét és következményét láthatjuk. Másrészt, a bűn alól  nincs könnyű szabadulás: ahogy a fáraó hatalma megakadályozta a zsidókat abban, hogy az országot elhagyják, úgy a bűn hatalma is fogságra kényszerít. A bűnből, akárcsak Egyiptomból, nincs könnyű szabadulás. Lehetnek elhatározásaink, hogy jóvátesszük vétkeinket, és többé máshogy élünk, de nézzünk magunkba! Akik már tettünk ilyen fogadkozásokat, tudjuk a valóságot: a bűntől magunk erejéből nem tudunk szabadulni.

Valójában Isten ígéretei is erre mutatnak rá. Isten nem azt mondja, hogy „ki fogtok szabadulni”, hanem „ÉN foglak kiszabadítani”. A szabadítás az ÚR munkája – az elejétől a végéig. Ő tudja semmivé tenni mindazt az ólomsúlyú terhet, amellyel a bűn nehezedik ránk, és Ő szabadít meg a bűn okozta fogságból is. Isten a Megváltó.

A harmadik ígéret még egy dolgot ad ehhez hozzá. Isten azt ígéri, hogy „megváltja” népét. A megváltás egy pénzügyi fogalom. Az ókori rabszolgapiacon e szóval írták le azt, amikor egy rabszolga szabadon távozhatott a váltságdíj kifizetése után. Majd a megváltás fogalma a bibliai törvényeknek is a részévé vált. Ha valaki adósságát csak úgy tudta kifizetni, hogy eladta magát rabszolgának, akkor a legközelebbi rokonának kellett őt megváltani úgy, hogy kifizette érte az adósságot. Vagyis a megváltás mindig fizetség által történt.

Istennek ez az ígérete is előremutat egy későbbi időre. A bűn rabszolgáiként ugyanis mi a bűnnek voltunk a rabszolgái. A szabadságunknak ára van, és ezt valakinek ki kellett fizetni. Ezt a fizetséget Jézus Krisztus állta. Az Ő testtélételének, életének és halálának az értelme ez: kifizette a bűn „árát”, elfordította az igazságos Isten haragját – és ez az Ő tökéletes életébe került. A bűntől nem a jócselekedetek által szabadulhatunk meg, hanem egyedül Jézus vérén keresztül, ahogy az efézusi levél is írja:

„[Jézusban] van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnök bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint.” (Ef 1,7)

Ez az első nagy ígéret: Tiszta lehetsz a bűntől. Megszabadulhatsz.

Szövetséges nép

A következő két ígéret továbbmegy a megváltás gondolatán, és Isten és az Ő népe közti kapcsolatot írja le:

„Népemmé fogadlak titeket, és a ti Istenetek leszek.” (7a. v.)

A megváltás többről szól, mint csupán a szabadításról. Isten nemcsak azt ígéri, hogy kihozza a zsidókat Egyiptomból, hanem hogy családi kapcsolatba, szövetséges viszonyba kerül velük. Ez az, ami igazi megnyugvást hozhat Izráelnek. Hiszen mit használ nekik, ha Isten ugyan kivezeti őket Egyiptomból, de utána magukra hagyja őket védelem és támogatás nélkül? Istennek azonban sokkal nagyobb terve van a népe számára, mint csupán a fogságból való szabadítás. Ő Izráellel szövetségre akar lépni, atya-gyermek viszonyba akar lépni velük, azt akarja, hogy Izráelnek mindörökké köze legyen hozzá. Isten szereti Izráelt.

Ezen a ponton jó, hogy ha megállunk is elgondolkozunk kicsit. „Isten szereti Izráelt.”; vagy: „Isten szereti e világot.” – ezek a szavak olyan semmitmondónak, üresnek tűnnek, nem? De gondoljunk bele, kiről is mondja Isten, hogy szereti őt? Izráel egy birodalom rabszolgarétege, Egyiptom legalacsonyabb kasztja, még népnek sem igazán nevezhetjük, inkább egy etnikai csoportnak csupán. Szegények, koszosak, megvetettek, keserűek, lázadók – mi haszna van Istennek abból, hogy egy ilyen népet nevezzen a sajátjának? Mi haszna van Neki abból, hogy ez a gyülevész nép az Ő dicsőséges nevéről nevezhesse el magát? Istennek semmi haszna nem volt ebből, sőt csak vesztenivalója volt azon, hogy Őt majd a későbbiekben ezzel a néppel azonosítják. Emberi szempontból Isten csupán szégyellhette, hogy az izraeliták Őt hívják Istenüknek.

Isten mégis fiának nevezte Izráelt (2Móz 4,22), és népévé fogadta őket. Ez nem más, mint tiszta kegyelem. Teljes, kiérdemelhetetlen, ingyen való irgalom, amely Isten szeretetéből fakad. Ezen a ponton pedig ne felejtsük el, hogy ezek a gondolatok mindig is igazak Isten népére. Még ha okosok, szépek, erősek és hatalmasak lennénk is, egy hibánk mindig van: bűnösök vagyunk – és a bűnösségünk eltávolít Istentől. Lehet, hogy sokra tartod magad, de bűnös vagy, és bűnösként Istennek szégyellnie kellene téged. A bűn gát: rondává tesz Isten előtt. Azonban a Zsidó levélben a következőket olvassuk:

„de ők [Isten népe] a jobb után vágyódnak, tudniillik a mennyei után; azért nem szégyelli őket az Isten, hogy Istenüknek nevezzék, mert készített nekik várost.” (Zsid 11,16)

Bármennyire is koszosak és csúnyák vagyunk lelkileg, ha Isten megvált minket, nem szégyell az Ő népének is nevezni. Szeretném, ha rácsodálkoznátok erre az igazságra, kedves budapesti gyülekezet. Szeretném, ha felemelné lelketeket az, hogy még a legmegvetettebb keresztyén is Isten gyermeke, akit Isten nem szégyell, hanem gyermekének tart, és atyai szívével szereti.

Azonban vegyünk észre egy fontos dolgot a fenti igerészben, ami Isten népét jellemzi. Kiket nem szégyell Isten? Akik „jobb után vágyódnak, tudniillik a mennyei után.” Mindenkiben, akit Krisztus megváltott, kell legyen egy olthatatlan vágy Isten után. Nem az jellemzi elsősorban a keresztyéneket, hogy vasárnap a templomba járnak, vagy ahogyan nevelik a gyerekeiket, hanem hogy van-e bennünk olthatatlan vágy Krisztus és Krisztus közelsége iránt. Az, hogy az Istennel való kapcsolatot keresik a bibliaolvasásban és imádkozásban, Őérte jönnek az istentiszteletre és vágyódnak a menny után. Ha valakiben nincs meg ez a vágyódás, nem hiszem, hogy keresztyén lehetne.

De ez a vágyódás persze külsőleg is megnyilvánul. Mivel Isten népe vágyódik Isten után, ezért olyan dolgokat akar tenni, ami kedves Istennek. Ha a gyerek szereti édesapja közelségét, nem fog olyan dolgokat tenni, amivel bosszantja és elűzi őt. Így nekünk keresztyéneknek is egyre Istennek tetszőbben, azaz egyre szentebben kell éljünk. Isten célja is ez a mi életünkkel. Igaz, hogy Ő koszos és megvetett emberekként is fiaivá fogadott, de nem akarja, hogy mindvégig koszosak és szegények legyünk. Pál azt írja:

„[Krisztus] önmagát adta miértünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt.” (Tit 2,14)

Ezt a gondolatot még egy módon összefoglalhatjuk. Isten nemcsak megváltott minket, hogy úgy éljünk, ahogy akarunk. Hanem Ő útmutatást, jó törvényeket is adott nekünk, hogy azoknak próbáljunk egyre jobban megfelelni, és így egyre szebbek lehessünk. Azaz Isten nemcsak Megváltó Istenünk, hanem Törvényadó Urunk és Atyánk is. A kettőt nem lehet szétválasztani. Akinek Isten nem Ura, nem lehet Megváltója.

Isten ismerete

Természetesen egy olyan Isten után nem lehet vágyódni, és nem lehet teljes szívből szolgálni, akit nem ismerünk. Éppen ezért Isten a következőket ígéri a zsidóknak:

„…és megtudjátok, hogy én vagyok a ti Uratok Istenetek, aki kihoztalak titeket Egyiptom nehéz munkái alól.” (7b. v.)

A következő nagy csodája Istennek, hogy megismerhető. Az az Isten, Akitől a megváltást kapjuk, Akitől életünk minden jó dolga származik, Akit szeretnünk, és Akinek engedelmeskednünk kell, közel jött hozzánk. Ő nem olyan, mint egy távoli amerikai nagybácsi, akitől hirtelen most valami nagy vagyont örököltünk. Nem is olyan édesapa, mint akiről néha a filmek szólnak, hogy feleségét és gyermekét elhagyta kiskorában, és csak a gyerek 20. születésnapjára kerül elő. Isten önként beszél magáról, és felfedi előttünk jellemét és kívánságait. Vagyis, amikor Isten azt mondja, hogy „Istened leszek”, Ő egy valóságos és közvetlen kapcsolatra gondol, ahol bensőségesen megismerhetjük Őt.

Ez az ígéret nemcsak a zsidókra igaz. Sőt, mi Istent sokkal mélyebben megismerhetjük, mint a zsidók. A zsidóknál ugyanis Isten ismerete korlátozottabb volt, nekik még nem volt Bibliájuk, és később is csak Mózes könyveit olvashatták. Ráadásul Istenhez is legtöbbször valamilyen képviselő útján mehettek – Mózesen vagy az áldozatot bemutató papon keresztül. Számunkra az Újszövetségben azonban itt van Krisztus. Krisztus megszüntette azokat a korlátokat, amelyek miatt a zsidók korlátozottan ismerhették meg Istent. Krisztus személyében és a Bibliában Isten sokkal teljesebben beszél magáról. Ezért az ÚSZ rendkívül személyes kifejezésekkel döbbent minket rá arra, hogy közel kerülhetünk hozzá:

a Róm 8,15-ben Pál azt írja, hogy Istent úgy szólíthatjuk meg, mint Abba, azaz Édesapa!

a Zsid 2,11 szerint Jézus nem szégyell minket a testvéreinek hívni,

a Jn 15,15-ben Jézus azt mondja rólunk, hogy barátai vagyunk.

Apa, testvér, barát – miről szólnak ezek a szavak, ha nem az Istennel való közeli kapcsolat lehetőségéről? Ha tehát Istennel lehet egy olyan viszonyod, mint az édesapáddal, testvéreddel vagy legjobb barátoddal, akkor a kérdés az, hogy élsz-e ezzel a lehetőséggel? Isten a Biblia könyvein keresztül szól hozzád. Olvasod-e a Bibliát? Tanulmányozod-e úgy mint egy jó barát levelét, hogy megértsd mit akar mondani, vagy pedig egy gyors átolvasás után bezárod Bibliádat? Ha valamit nem értesz, kéred-e Istent rendszeresen, hogy magyarázza el, mit akar mondani? Odafigyelsz-e az Istentiszteletre? Istent meg lehet ismerni, azonban abban van szereped, hogy ezzel a lehetőséggel mennyire élsz. Ha eddig nem olvastál még Bibliát, itt az ideje, hogy elkezd! Ha elszáradt a bibliaolvasásod, itt az ideje feléleszteni!

A megígért haza

Isten végül egy hazát is ígér az Ő népének:

„És beviszlek titeket a földre, a mely felől esküre emeltem fel kezemet, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak adom azt, és néktek adom azt örökségül, én az Úr.” (8. v.)

A haza ígérete mindig is hozzátartozott Isten tervéhez. Megígérte ezt Ábrahámnak (1Móz 15,18), megígérte a zsidóknak, de megígérte a keresztyéneknek is. Nekünk Isten nem e földön ígért hazát, hanem nekünk ígéri a mennyei Jeruzsálem csodálatos városát, amiről így olvasunk.

„1Ezután láttam új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt volt; és a tenger többé nem volt. 2És én János láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentől szállt alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. 3És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja volt az égből: Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük. 4És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 22,1-4)

A mennyei Jeruzsálem valójában a zsidóknak tett ígéret legteljesebb beteljesülése. Ott nemcsak a haza ígérete válik valóra, hanem a Biblia mind a négy nagy témája. (1) A menny a teljes megváltás helyszíne lesz, ahol végleg megszabadulunk a bűn minden fogságától. (2) A mennyben teljesen Isten népe leszünk, Ő maga valóságosan köztünk lesz. (3) Ott Őt nem csupán a Biblián keresztül ismerjük, hanem színről-színre fogjuk látni a mi Megváltó Krisztusunkat. (4) Az egy örök, végső, tökéletes boldogságú haza lesz számunkra.

Ismét csak jó, ha elcsodálkozunk azon, hogy Isten kiknek mondja ezt. A Kánaán földjét a rabszolga zsidóknak ígéri, a mennyei Jeruzsálemet pedig a bűnös és nyomorult embereknek. Ismét csak előkerül a kegyelem. Istennek még a legkisebb ajándékaira is méltatlanok vagyunk, arra is, hogy a napi eledelünket kirendelje, nemhogy arra, hogy egy tökéletes várost ígérjen nekünk, ahol tökéletes testben és tökéletes lélekkel örvendezhetünk a tökéletes Istennek! És Isten ezt ajándékul adja, ingyen, szeretetből, mert Jézus minden bűnünket elmosta az Ő halálával és életével.

Ezzel áttekintettük Isten négy nagy ígéretét: a megváltást, az Istennel való szövetséges viszonyt, az Ő megismerését és a megígért hazát. Lezárásképpen szeretném azt a szívetekre helyezni, hogy ezek mindegyike Isten cselekedete a kezdetétől a végéig. Ő indította és vitte végbe a mi megváltásunkat. Ő jelentette ki magát nekünk, hogy megismerhessük Őt. Ő küldte el Krisztust, hogy szövetséget kössön velünk. Ellene kell állnunk annak a gondolatnak, hogy ebben a folyamatban nekünk bármi érdemünk lenne. Hanem csak boruljunk le Isten előtt, és fogadjuk el mindazt, amit Ő megígért és megadott nekünk. Barátom, lehet, hogy még ezt nem tetted meg, de akkor menj Istenhez most! Kérd Őt, hogy Jézus Krisztusért mindezeket ingyen adja Neked! Ismerd el, hogy neked csak bűneid vannak, és kérd Istent, hogy bocsássa meg azokat. Krisztusért Ő megbocsát neked. De a megbocsátásnál sokkal többet kapsz: az Istennel való személyes viszonyt már itt e földön, és a tökéletes hazát a mennyben. Ennek fényében nem kis dolog a szenvedés? (1Kor 4.17-18) Ha ezt megértetted, légy hálás, és dicsőítsd Istent ezért!

Negatív reakciók

Még egy mozzanat maradt ki a felolvasottakból: a nép reakciója. Hallottuk Isten bátorító és örömteli üzenetét a zsidóknak, és hogy válaszoltak rá?

„Eképen szólt Mózes az Izráel fiaihoz; de nem hallgattak Mózesre, a kislelkűség és a kemény szolgálat miatt.” (9. v.)

A zsidók nem hallgattak Mózesre, nem érdekelte, hogy mit üzen Isten nekik. Bár Isten a szabadságot, a Vele való közelséget és Kánaán földjét kínálta, ők nem kértek belőle. Ez szinte érthetetlen. Akárcsak az is, ahogy emberek válaszolnak az evangéliumra. Isten felkínálja nekik a bűnbocsánatot, elkerülhetővé teszi a poklot, sőt örökségül ígéri a mennyet – és erre mi a leggyakoribb válasz? Udvarias témaelterelés vagy elköszönés. Miért?

Az Ige megadja a választ: a kislelkűség (türelmetlenség) és a kemény szolgálat miatt. Megtörte őket a Fáraó zsarnoksága, a kíméletlen elvárások, és mivel Isten szabadítása nem azonnal jött, türelmetlenné váltak, és többet nem akartak Istenből. A zsidók olyanok voltak, akárcsak mi. A mai világban is az emberek azt mondják, hogy most nincs idejük Istenre, vagy mások haragosak rá, mert nem adott (azonnali) szabadulást egy-egy problémájukból. Mindebben az emberek elfáradnak, türelmetlenek lesznek, és elvesztik a reményüket. Ez a reményvesztés pedig bezárja a fülüket.

A bűn pedig ragályos: nem állt meg az izraelitáknál, hanem továbbterjedt Mózesre, és Mózes újra előhozza a régi kifogását: „Uram, nem vagyok alkalmas!” Látjátok, a bűn veszélyes, mert nemcsak téged rombol, hanem a körülötted lévőket is. Már csak ezért is le kell számolni a panaszkodásunkkal, türelmetlenségünkkel, indulatainkkal.

Egy szomorú képet látunk most itt a végén. Isten épp négy csodálatos ígéretet tett az Ő népének. Erre ők, az ígéretek örökösei bedugott füllel állnak, és nem akarnak Istenről hallani. Nem szomorú ez? Ez a kép a bűn szörnyűségét mutatja, és azt, hogy az ember magától, a maga szívéből képtelen Istennek örülni és Neki engedelmeskedni. Ha el akarod kerülni ezt az állapotot, az istennélküliséget és az Ő haragját, akkor menj Istenhez, és kérd, hogy a szívedet lágyítsa meg, hogy hallgass az Ő szavára. Krisztus képes megtörni a bűn hatalmát az életedben, és mind e négy ígéretét be fogja teljesíteni azok életében, akik vágyódnak utána. Ámen.

Lásd E. Martens: God’s Design – A Focus on Old Testament Theology.

PAGE   \* MERGEFORMAT 4