07. Az ISTEN és az Ő NEVE

Mózes második könyve VII.

Az ISTEN és az Ő NEVE

2Móz 3,13-15

„Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nekik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok. Ha azt mondják nékem: Mi a neve? , mit mondjak nekik?  És mondta Isten Mózesnek: VAGYOK, AKI VAGYOK. És mondta: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok. És ismét mondta Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel fiaihoz: Az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre.” (2Móz 3,13-15)

Lekció: Zsolt 90,1-17

A tatárok sok titka közül egyik az ő futárhálózatukban rejlett. A hivatalos tatár követnek szabad utat kellett biztosítani, sőt támogatni kellett őt mindenkinek lehetősége szerint, hogy útját a lehető leggyorsabban megtehessen. A futárok a lovaik sörényében ezüst csengettyűket fontak be, így már messziről hallhatták a követ érkezését, és friss, váltott lovakkal készülhettek a követ megsegítésére. A követ gyorsan átült az új lóra, és robogott tovább célja irányába magával vive a fontos üzenetet. Így a tatárok fél nap alatt akár 200 km-t is meg tudtak tenni, és villámgyorsan vihették a fontos híreket a birodalom távoli pontjaiba.

Vajon mi tette ilyen fontossá a követeket?  Hát az, hogy az uralkodó, a kagán nevében jöttek. A kagán tekintélye állt az egyes követek mögött. Mivel a kagán egy világbirodalom ura volt, az ő követének akadályoztatását halálbüntetéssel sújtották. A kagán neve volt a biztosíték arra, hogy a követet is komolyan veszik.

Hasonlóan, számunkra sem mindegy, hogy kit képviselünk. Keresztyének vagyunk, Istenben hiszünk, de ki ez az Isten, akiben mi hiszünk?  A mai igeszakaszban ezzel fogunk foglalkozni. Isten nevét fogjuk tanulmányozni, és a néven keresztül Isten jó pár tulajdonságát, amelyeken keresztül megértjük, hogy a Biblia Istene miért hatalmasabb és veszedelmesebb még a tatárok kagánjánál is.

Ám mielőtt elkezdenénk mai igénk részletesebb tanulmányozását, nézzünk rá kicsit felülről!  Bár mindössze három verset olvastam fel, ez a három vers három téma köré épül: a 13. versben annak fontosságát látjuk, hogy az Isten szót nem elég használni, hanem azt tartalommal meg is kell tölteni. A 14. versben Isten kijelenti az Ő szent nevét, amelyből fontos dolgokat tudunk meg az Ő lényéről. A 15. versben pedig azt láthatjuk, hogy ennek a névnek milyen köze volt a zsidókhoz, és tulajdonképpen most hozzánk is.

1  Melyik Isten?

Előző alkalommmal Isten bátorításánál hagytuk abba, Ő biztosította Mózest afelől, hogy Vele lesz nehéz küldetésében. Mózes azonban nem hallgat el ezek után, hanem tovább kérdez: „Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nekik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok. Ha azt mondják nékem: Mi a neve? , mit mondjak nekik? ” (13. v.) Mózes kérdése teljesen jogos annak fényében, hogy az Izráeliek milyen körülmények között éltek. Az a világ, amely körülvette Ábrahám leszármazottait, három idegen szóval jól jellemezhető: politeista, panteista és szinkretista.

• Politeista (több istenhitű). Egyiptomban, akárcsak az őt körülvevő világban, mindenki elfogadta és vallotta azt, hogy több isten létezik. A népeknek és nemzeteknek megvoltak a maguk istenei, ezek esetenként harcban álltak egymással.

• Panteista (mindenben jelenlévő istenek). Továbbá az istenek nemcsak elkülönülten léteztek, hanem különböző formában jelen voltak a természetben. Gondolhatunk itt a fáraóra, akire mint Rá napisten megtestesülésére tekintettek. De ezek mellett istenként tiszteltek egyes állatokat is, sőt, a Nílus maga is istent képviselt. Kisebb vagy nagyobb mértékben tehát a természet minden megjelenése isteni volt.

• Szinkretista (összemosott vallású). A fentieken túl az ókori társadalmak közös jellemzője volt, hogy minden vallást valamilyen mértékben igaznak tekintettek. Függetlenül attól, hogy a vallások hány és milyen istent vagy istennőt tiszteltek, a népek elfogadták mások vallásait. Az egyes vallások tanításai közti nyilvánvaló ellentmondás sem igazán érdekelte őket.

Adott tehát egy országokon átívelő vallási összhang, amely szerint több isten létezik, ráadásul minden népnek megvannak a maga jogos istenei, akik valamilyen formában testet öltenek a természetben. Így tehát teljesen jogos Mózes kérdése: „Mit mondjak majd az Izráelieknek, kinek nevében jöttem?  Ha azt mondom, hogy az atyáitok Istenének nevében, ezt talán nem értik, vagy mindenki mást fog érteni alatta. Mit mondjak, ki atyáik istene? ”

Mózes kérdése egy nagyon fontos dologra mutat rá a mi életünkben. Sok tekintetben az a világ, amelyben élünk, hasonlít a zsidók Egyiptomához. Társadalmunkat jellemzi a szinkretizmus, a különböző vallások összemosása. Találkozhatunk keresztény jógával, keresztények által végrehajtott ördögűzéssel. Az Egyházak Világtanácsa a vallásos tolerancia jegyében a vallások közeledését, és ezáltal összemosását próbálja meg elérni. De ezen kívül is naponta találkozunk olyan emberekkel, akik a saját maguk által összeállított vallást gyakorolják, amely általában kölcsönöz elemeket a keresztyénségből, buddhizmusból vagy akár az ősmagyar sámánizmusból is. Sőt, egyfajta értelemben többistenhívő világban élünk. Persze csak elenyésző arányban mondják az emberek magukról azt, hogy ők több isten létezésében hisznek. Azonban van egy szinte mindent átitató eszme, amely gyakorlatilag mégis a többistenhitet propagálja: a relativizmus. A vallásos relativizmus leggyakrabban abban a mondatban nyilvánul meg, hogy „Persze, higyj abban, amit gondolsz, ez a te utad. Örülök, hogy megtaláltad a magadét. Én pedig a sajátomban hiszek.” De ez a kijelentés tulajdonképpen azt mondja: „Megvan az én vallásom és a te vallásod. Mind a kettő érvényes lehet. Létezik a te Istened, és létezik az enyém.”

Éppen ezért Mózes kérdésére nagy szükség van most is. Messze nem elég azt mondani az embereknek, hogy „Higyj Istenben! ” Vagy: „Legyél keresztyén, mert ez az igaz vallás.” Hiszen a válasz egyből jön vissza: „Melyik Istenben higgyek?  Melyik keresztyénséget kövessem: a katolikust, ortodoxok, reformátust vagy a Hit Gyülekezetét? ”

Mindennek van egy nagyon fontos gyakorlati következménye az evangélizációnk számára. Vigyázzunk, hogy ne használjuk úgy Isten, Jézus nevét, az evangéliumot vagy Isten kegyelmét, hogy feltételezzük azt, hogy az emberek pontosan tudják és értik, mire gondolunk. Ha így teszünk, akkor nagyon sok bólogató emberrel fogunk találkozni, akik látszólag ugyanazt hiszik, mint mi. Bizonyságtételünk így célba se fog érni, mert az emberek egyszerűen nem is értik meg azt a különbséget, amiről beszélni akarunk. A legjobb példa erre talán a Jehova tanúi. Ha egy tanúval elkezdesz beszélgetni, és csak ilyen felszínes kérdéseket teszel fel neki, akkor igenlő választ fogsz kapni, és látszólag a tanú ugyanazt hiszi, mint te. „Hiszed, hogy Jézus Krisztus isten?  Igen, hiszem. Hiszed, hogy Jézus által van egyedül üdvösség?  Igen, hiszem.” – és még sorolhatnánk még. A probléma abban van, hogy a tanúk teljesen mást értenek Jézus istensége és az üdvösség alatt, mint a Biblia.

Ehelyett tehát mindig pontosan határozd meg, amiről beszélsz. Ha Jézusról beszélsz, mutasd be Őt úgy mint teljesen Istent és teljesen embert. Ha a kegyelemről beszélsz, mondd el az embereknek, hogy a kegyelem nem azt jelenti, hogy Isten nekünk erőt ad a jócselekvésre, hogy így üdvözülhessünk, hanem a kegyelem ettől sokkal radikálisabb valami: Isten irgalma az ellene lázadó bűnösön, aki bár folyamatosan ellenszegül Istennek, ám Isten mégis könyörül rajta, meglágyítja a bűnös szívét és örök élettel ajándékozza meg – úgy, hogy ezt a bűnös ember soha, semmivel nem viszonozhatja. A kegyelem elfogadása arról szól, hogy először az életünkben megértjük, hogy saját erőnkből semmit sem tehetünk, Isten irgalmára vagyunk szorulva, olyan mély gödörben vagyunk, ahonnan csak Ő szabadíthat ki.

2  Isten neve

Mózes kérdésében azonban több is van. Ha ismerte volna Istent teljesen, akkor minden bizonnyal nem tette volna fel ezt a kérdést. Mózes azonban rádöbbent arra, hogy ő maga sem ismeri igazán Istent. „Mi a neved, mit mondjak? ” – ezzel a kérdéssel Mózes azt is kifejezte, hogy szeretne többet megtudni Istenről. Ez pedig rámutat arra is, hogy Istenben van egyfajta titokzatosság – Istent magunktól, a saját erőfeszítésünkből nem ismerhetjük meg, csak akkor, ha Ő szól, és kijelenti magát nekünk.

Isten pedig válaszol Mózesnek, és megmondja neki az Ő nevét. A névnek az ókori világban különös jelentősége volt, a név Isten lényegét fejezte ki. Mózes első könyvében Isten több néven is kijelentette magát az ősatyáknak: a Magasságos Isten (1Móz 14,18-22), Mindenható Isten (1Móz 17,1), a látomás Istene (1Móz 16,13) stb. Isten most megszólal, és azt mondja: „VAGYOK, AKI VAGYOK.”

Istennek ez a kijelentése az azóta eltelt 3500 évben sok kérdést és találgatást szült ezidáig. Sokan próbálták megfejteni a pontos jelentést, és máig sincs egyetértés a bibliakutatók között. Az egyik nehézséget az jelenti, hogy mit ért Isten az alatt, hogy „VAGYOK, AKI VAGYOK”?  Vannak, akik azt gondolják, hogy ez tulajdonképpen Mózes kérdésére való elutasítás: „Az vagyok, aki vagyok, a zsidók tudják, ki vagyok. Egyáltalán micsoda kérdés ez! ” Én azonban nem így látom. Hasonlítsuk össze a 13. és 14. verset!

„…A VAGYOK küldött engem tihozzátok.” (13. vers)

„…Az Úr …küldött engem tihozzátok.” (14. vers)

Ezek szerint a két név – a VAGYOK és az Úr – között kapcsolat van. Ezt a héber nyelvet ismerők is alátámaszthatják, a két szó ugyanarról a közös tőről ered.

„Na várj! ” – talán azt mondod – „Mi a hasonlóság az Úr és a létige között? ” És ezen a ponton egy kicsit bele kell mennünk a héber nyelvbe, hogy ez a szakasz világosabb legyen számunkra. A magyar Bibliánkban Úrként található szó mögött két héber szó húzódhat meg. Az egyik az Adonáj, ami szó szerint azt jelenti: „Uram”. A másik szó azonban az ún. tetragrammaton, vagy négy betű: JHVH – amit szoktak Jehovának, vagy Jahvehnek ejteni. Mi kapcsolata van a kettőnek?  A zsidók a négy betűt tartották Isten legszentebb nevének, annyira szentnek, hogy sose ejtették azt ki. Éppen ezért, amikor a bibliaolvasásban a négy betűhöz értek, akkor azt valami más szóval, általában az „Uram” szóval helyettesítették, és mindig azt ejtették ki a négy betű helyett. Vagyis a Bibliában található Úr szavunk mögött az Adonáj vagy a JHVH állhat. Az újfordítású ill. angol Bibliákban ezért a JHVH-t nagybetűs (pontosabban kiskapitális) ÚR-ral írják, így jelzik a különbséget. Az előbb felolvasott 14. versben az Úr szó helyett a JHVH, Jahveh áll – vagyis a következtetésünk az, hogy a Jahveh és a VAGYOK között kapcsolat van.

De mit jelent pontosan a Jahveh, Istennek legszentebbnek tartott neve?  Ez nehéz kérdés, és ahogy említettem, bibliakutatók évezredek alatt sem tudtak egységes álláspontra jutni ebben. A nehézséget az okozza, hogy az ókori zsidók az írásukban nem használtak magánhangzókat, csak a mássalhangzókat jegyezték le. Csak a Kr. u. 6. századtól kezdték el jelölni a magánhangzókat is. Éppen ezért nem világos pontosan, hogy a JHVH négy betűjét hogyan kell ejteni. Képzeljünk el egy hasonló szituációt a magyar nyelvben. Ha csak a mássalhangzókat írnánk, akkor az egyik szavunk így nézne ki: K-R-K. De melyik ez a szó: KeRéK, KöRöK, netalán KaRoK?  A pontos mássalhangzókon nagyon sok múlik. Hasonlóan a JHVH kiejtését sem ismerjük pontosan, de nagyon valószínű, hogy Jahvehnek (és semmiképpen sem Jehovának! ) ejtették. De a nagyobb baj az, hogy nemcsak a kiejtést, hanem az egész pontos jelentését sem ismerjük ennek a szónak. Amit tudunk, hogy a Jahveh a létige (VAGYOK) tövéről ered.

Alapvetően két álláspont van a Jahveh jelentésében.

VAGYOK, AKI VAGYOK. Az egyik az, amit magyar fordításunkban olvasunk: „VAGYOK, AKI VAGYOK”. A Jahveh e szerint a van igének egyes szám harmadik személyű alakja, azaz azt jelenti: a VAN, vagy: AKI VAN. Legalább három dolgot tanít ez nekünk Istenről.

1. Isten örökké létező. Nem véletlen, hogy Isten a jelen időben jelenti ki magát. Isten nem azt mondja: „Voltam, aki voltam”, vagy: „Leszek, aki leszek”, hanem azt: „VAGYOK, AKI VAGYOK”. Istennek nincs múltja, és – bár furán hangzik – nincs jövője sem, azért mert Ő az örökkévaló jelen. Ő mindig létezett, és mindig létezni is fog. Őt nem fenyegeti az elmúlás – hiába írta azt Nietzsche, hogy „Isten halott”. Pál apostol a következőket írja:

„…Ama boldog és egyedül hatalmas, a királyoknak Királya és az uraknak Ura, kié egyedül a halhatatlanság, aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; akit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: akinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen.” (1Tim 6,15-16)

Istené egyedül a halhatatlanság. Bár azt mondjuk, hogy halhatatlan lelkünk van, azonban ez azért van csak így, mert Isten így teremtett minket. Magától csak Isten rendelkezik az örökké létezés tulajdonságával. Bátorít-e Téged az, hogy Isten sosem tűnik el – se a te életedből, se a világéból?  Vagy épp ellenkezőleg: ha még nem ismered Istent, érted, hogy Isten örökkévalósága azt jelenti, hogy valamikor majd meg kell állnunk előtte?  Bármennyire is akarnánk, az Isten előtt való számadást nem kerülhetjük el, mert Isten örökké létezik.

2. Isten változhatatlan. Az, hogy Isten a VAGYOK-ként jelenti ki magát számunkra azt is jelenti, hogy Ő nem változhat. Isten mindig az volt, és az lesz, aki most is. Az állásinterjúkon egyik gyakran feltett kérdés az: „Hol képzeli el magát 5 év múlva?  Mi szeretne lenni? ” És ez a kérdés annyira rámutat arra, hogy mi nem vagyunk állandóak, folyamatosan változunk. Még keresztyénekként sem vagyunk változhatatlanok, sőt az Ige előírja, hogy változzunk el „a mi elménk megújulása által”. (Róm 12,2) Keresztyénként nem azok vagyunk, akik lenni szeretnénk – hanem Krisztus az a „forma”, akihez egyre inkább hasonlóvá akarunk válni. Isten és Krisztus azonban nem ilyen. Ők változhatatlanok, és mindig tökéletesek. Istennek nem kellett sohasem tanulnia, Krisztusnak sosem kellett a jellemét fejlesztenie – mert ők tökéletesek és változhatatlanok. Arkhimédész, a görög tudós azt mondta: „Adjatok a földön kívül egy biztos pontot, és kifordítom sarkából a világot! ” Egyedül Isten az a biztos pont, akihez horgonyozhatjuk magunkat. Az Ő jelleme nem változik. Az Ő ígéretei nem változnak. Ő ma is az, akinek mondta és ígérte magát. Nehézségeid, csalódásaid, erőtlenségeid közepette ezt kell felismerned, hogy Isten az, akihez mehetsz, és akibe bizalmadat teljesen bele kell vetned.

3. Isten az egyedül létező. A VAGYOK-nak van még egy további jelentése. Isten VAN, azaz él és létezik – ez azonban nem mondható el sok eszméről vagy kitalált istenről. Talán ez az az üzenet, amelyre a sokistenhitű egyiptomi világban élő zsidóknak szüksége volt: a mi atyáinknak Istene az, aki EGYEDÜL ÉL. És ezen a ponton elgondolkozhatunk, hogy hány és hány ember vesztette életét különböző eszmék vagy istenek szolgálatában. Allahért milliók haltak meg, miközben nem létezik. A szocializmusra, humanizmusra vagy más világnézetet adó eszmékre embberek sokasága tette fel életét – mégis teljesen hiába. Hiszen egyedül Isten az, AKI VAN, a többi, Vele versengő életcél pedig üres pára, értelmetlenség. Ezt hallva el kell gondolkoznod azon, hogy miért élsz?  Mi a cél az életedben, mi hajt előre?  A család, a siker vagy akár jótékony tevékenység, mások segítése?  Ha nincs ezek felett Isten, akkor életed értelmetlennek tűnik majd az utolsó napon.

ÉLETRE HÍVOK, MERT ÉLETRE HÍVOK. Isten nevének azonban van egy másik, szintén alátámasztható olvasata. Eszerint Isten magáról való kijelentését inkább így kellene fordítani: ÉLETRE HÍVOK, MERT ÉLETRE HÍVOK. Vagy egy másik javaslat: LÉTREHOZOK, MERT LÉTREHOZOK. Eszerint Isten neve a LÉTREHOZ vagy ÉLETRE HÍV. Ez megint három fontos jellemvonást mutat be Istenről.

1. Isten cselekvő Isten. Ez legalább annyit tanít Istenről nekünk, hogy Ő cselekszik. Ő az, aki létrehoz, aki életre hív. Isten nem olyan, mint a bálványok és hamis Istenek, akik képtelenek bármire. Amikor Illés összehívta Baál papjait, akkor a 450 Baál pap többórás kántálása és áldozása ellenére sem volt képes arra, hogy istenüket rávegyék, hogy küldjön tüzet az égből. Baál képtelen volt a cselekvésre, mivel csupán egy halott bálvány. Ezzel ellentétben Isten az egész Bibliában úgy van bemutatva, mint aki cselekszik. A Biblia így kezdődik: „Kezdetben teremtette Isten…”, és így végződik Krisztus szavaival: „Íme, eljövök hamar.” Isten aktív, aki nem érzéketlen gyermekei szüksége iránt. Ezt hallani kellett az izráelitáknak, akiket Isten e neve emlékeztetett arra, hogy Ő észben tartja és beteljesíti az atyáiknak adott ígéretét. Isten aktivitása az, amely nekünk, keresztyéneknek is nyugalmat, türelmet és bizalmat adhat: mivel neki hatalmában áll még a lehetetlennek tűnő helyzeteket is megoldani, amikor Ő akarja, ezért nem kell aggódnom.

2. Isten az élet forrása. Isten, az aki ÉLETRE HÍV. Ez mutatja azt, hogy fizikai létünket, képességeinket mind-mind Istennek köszönhetjük. Ő hívott életre minket, Ő a mi Teremtő és életünket Fenntartó Istenünk. Életünket tehát legközvetlenebb módon nem a szüleinknek, hanem Istennek köszönhetjük. Napi fennmaradásunk mögött elsősorban nem az élelmünk, pihenésünk vagy a pénzt biztosító munkánk áll, hanem Isten. Ezért adunk hálát Neki minden étkezés előtt – mert Ő hívott életre, és tart meg minket ebben az életben.

De ami fontosabb: Isten tud életet lehellni a mi lelkünkbe is. Földi testünk csak a keret – fontos, de nem fontosabb a lelkünknél (Jób 32,8). A lelkünknek pedig szüksége van arra, hogy Isten megelevenítse. Amikor Pál azt írja, hogy „Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített” erre a nagyon furcsa állapotra utal. Születésünk óta látszólag élünk: fejlődünk, gyarapszunk, változunk, sőt ráadásul gondolataink, érzéseink vannak. Az ember nem úgy tűnik, mintha „meg volna halva”. Azonban Pál itt arra gondol, hogy minden ember születésétől fogva el van választva Istentől. Nincs olyan ember, akit az mozgatna, hogy Istenért éljen, saját életét Isten ügyének rendelje alá. Nincs aki teljes szívéből, lelkéből, erejéből Istent szeretné. Ez pedig a lelki halál állapota. Látszólag élünk, de ez az élet csak szánalmas mása annak az életnek, amire Isten teremtett minket. Olyan ez, mint a Madame Toussaud panoptikuma Londonban. Csodálatosak az ott lévő viaszbábúk, amelyek hírességeket formáznak meg, némelyik annyira hasonlít az eredetire – csak nem lélegeznek, gondolnak, éreznek, mert halottak. Ehhez hasonlóan az Istentől elszakadt ember nem tudja élvezni Istent, az élet forrását. Nem tud állandóan örülni és boldog lenni, nem tudja a szívének kívánságait betölteni. Pontosan azért, mert Istent nem ismeri.

Tehát, amikor Isten azt mondja Mózesnek, hogy Ő az ÉLETRE HÍVOK, akkor kegyelmet kínál fel mindannyiunknak. Isten azt mondja most Neked, hogy talán életedben először szembesülj azzal, hogy Tőle elszakítva születtél. Ismerd el azt, hogy bűneid újra és újra gátat építenek Isten és Te közéd. Értsd meg azt, hogy teljes életet csak Istennel és Isten közelében tudsz élni. És ezt megértve, kérd Istent, hogy ajándékozzon Neked is életet. Adjon Neked egy új szívet, amely tud Neki örülni. Isten ezt a kegyelmet kínálja fel Neked Jézus Krisztus életén és halálán keresztül, hogy lelkileg is életre kelhetsz – elfogadod-e Isten kegyelmét, vagy elutasítod?

3. Isten a végső ok, a szuverén Úr. Végül pedig ha Isten a LÉTREHOZ, akkor ez azt is jelenti, hogy minden ami van, Őáltala lett. Minden tárgy vagy élőlény a létezését Istennek köszönheti. Egyedül Isten az, aki független, akinek a léte semmi vagy senki mástól nem függ. Istent nem az emberek találták ki, hanem Isten magától létezik. Pál apostol, az egyik legkiemelkedőbb ember ezen a földön azt mondta: *„*Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok.” (1Kor 15,10) Azonban Isten egyedül, aki azt mondhatja: „VAGYOK, AKI VAGYOK”. Isten független mindenki mástól. Neki nincs szüksége másra, nem szorul senki segítségére. Istent nem kell felvidítani, mert Ő teljesen boldog Önmagában.

Hadd emeljek ki ebből két gyakorlati dolgok. Ha Isten az, aki létrehoz, Neki nincs szüksége semmire – még az dicséreteinkre vagy önmegtagadásunkra sem. Nehogy tehát azt gondoljuk, hogy tudunk Istennek bármit adni, amit nélkülözne!  Ha Istent dicsérjük, nekünk lesz jobb, hiszen a dicséretben fokozódik az örömünk és boldogságunkat. Ha fáradságunk ellenére felkelünk Bibliát olvasni, vagy elfojtjuk feltörekvő indulatunk megint csak nekünk lesz jobb, hiszen a Bibliára nekünk van szükségünk, a kitört haragos indulat nekünk árt.

David Livingstone, a nagy Afrika-felfedező és misszionárius nehézségekkel teli élete végén a következőket mondta a diákoknak egyik előadásában:

„A saját részemről sosem szűntem meg örülni annak, hogy Isten egy ilyen feladatra hívott el engem. Az emberek arról beszélnek, hogy milyen áldozatokat hoztam, hogy életem nagy részét Afrikában töltöttem. …De áldozat az, amely magával hoz olyan jutalmakat, mint az egészséges munkálkodás, a jó cselekedetkben megnyugvó lelkiismeret, az elme békessége vagy az ezután következő dicsőséges jövő?  El az ilyen szavakkat, és az ilyen gondolattal!  Ez biztosan nem áldozat. Nevezzük inkább kiváltságnak. Aggodalom, betegség, szenvedés, veszély akkor és most …megállíthatnak, és elbizonytalaníthatják a lelket, és elmeríthetik azt, de ez csak egy pillanatig tart. Mindezek semmik, amikor ahhoz a dicsőséghez hasonlítom, amely meg fog jelenni bennünk és nekünk. Én sosem hoztam áldozatot.”

Keresztyének, kedves budapesti gyülekezet, tépjük le magunkról minden önigazultságunkat, és bánjuk meg, amikor azt hittük, hogy mi Istent „kisegítjük” egy-egy önmegtagadó cselekedet által. Isten magában elégséges, ne legyünk arra büszkék, hogy Istenért megtettünk valamit, hanem alázattal és hálásan köszönjük meg Istennek, hogy ha bármiben is előrehaladhattunk a keskeny úton.

A másik gondolat pedig, hogy ha Isten az, aki nem függ semmitől, sőt minden és mindenki Tőle függ, ez azt jelenti, hogy Ő szuverén, azaz hatalma van minden felett. Ő alakítja életünket az Ő bölcs és tökéletes belátása szerint. Sose lázadjunk éppen ezért körülményeink vagy nehézségeink miatt, hanem inkább forduljunk hálaadással ahhoz az Istenhez, aki tud rólunk, és akinek kezében ott a hatalom megváltoztatni körülményeinket.

Isten szövetséges neve. A Jahveh névben azonban van valami több is. A 15. versben Isten Jahveh, a VAGYOK mint a zsidók atyáinak Isteneként mutatkozik be. Isten ezzel kapcsolatba hozza magát az Ő választott népével. Isten nem egy absztrakt valóság, végső ok, szuverén Isten csupán, hanem olyan Isten, olyan VAGYOK, aki az Ő népéért cselekszik. Akinek minden tulajdonságát, egész lényét az Ő népe élvezi. Ezért mondjuk azt, hogy a Jahveh Isten szövetséges neve, az Ő népével való viszonyát fejezi ki.

Éppen ezért nem szabad, hogy Istennek a fent elhangzott tulajdonságai csupán az elménkig érjenek el. Isten a mi személyes életünkben akar VAGYOK vagy ÉLETREHÍVOK lenni. Éppen ezért, kérlek Téged, hogy gondold át, a felsorolt tulajdonságok közül melyikre van most a legnagyobb szükséged!  Arra, hogy Isten örökké létezik, és ha az Ő gyermeke vagy, sosem fog elhagyni Téged?  Vagy arra, hogy Ő változhatatlan, és az ígéretetit ugyanúgy megtartja, ahogyan a múlt héten?  Talán arra, hogy az egyedül létező, aki egyedül értelmet ad az életednek, és arra hív most, hogy gondolkozz el azon, miért élsz?  Arra, hogy Isten cselekvő Isten, akinek a kezét nem lehet megkötni, éppen ezért lehetsz türelmes és nyugodt a nehézségeid közepette is?  Vagy arra, hogy Ő az élet forrása, és új szívet kell kérjél Tőle a mai napon?  Vagy talán arra, hogy Ő szuverén, akinek köszönhetsz mindent, és aki most a büszkeségedből való megtérésre hív fel Téged?  Mire van leginkább szükséged, barátom és testvérem?

3  Tiszteled-e Istent?

Végül elértünk igeszakaszunk utolsó mondatához, amely így hangzik:

„Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre.”

Ez egy utolsó, és nagyon fontos dolgot ad hozzá az eddigiekhez. Isten nem csupán azért jelent ki dolgokat, hogy ismeretünk növekedjen, és többet tudjunk róla. Hanem Istennek van egy sokkal fontosabb célja ezzel: hogy mindazt, amit megtanultunk, azt emlékezetünkben tartsuk mindvégig. Gondoljunk Istenre úgy, mint aki VAN és ÉLETRE HÍV, és tiszteljük Őt ezért. A mostani kérdésem tehát így hangzik: tiszteled-e Istent úgy, mint aki VAN és aki ÉLETRE HÍV?  Tiszteled-e Őt, mint változhatatlan, cselekvő és szuverén Istent?

És itt hadd mondjak el egy nagy veszélyt, ami fenyegethet minket. Könnyen rávághatjuk a fentiekre azt, hogy „Persze, én ezeket tudtam Istenről. Megtértem, tisztelem Istent.” De Isten tisztelete messze több annál, hogy tudsz dolgokat róla. Istent tisztelni a gondolatainkkal, szavainkkal, és életünkkel kell. Egy példát hozva: ha tiszteled Istent, mint szuverén Úrt, akkor ez azt kell jelentse, hogy elfogadod a körülményeidet, küzdesz a hálátlanságoddal, és még a nehézségek között is dicsőíted Istent. Ne ragadj le csupán a szavaknál, hogy elfogadod Isten szuverenitását, Jézus istenségét vagy a kálvinizmust. Hanem figyelj a lényegre a szavak mögött, és élj úgy, ahogy azok a szavak megkövetelik.

Tiszteled-e tehát Istent?  Kedves budapesti gyülekezet, ezt azért mondom, mert sokan elcsúsznak ezen a ponton. Ez a Jehova tanúinak nagy hibája is. Jehova tanúi Isten isten Jehova nevére koncentrálnak, és azt hiszik, hogy azzal tisztelik Istent, ha ezt a nevet hangoztatják. Megtartják úgymond a formát, azaz Isten nevét, de a lényeget teljesen elvesztik. Hiszen mit mondanak a Jehova tanúi Krisztusról?  Azt, hogy ő egy isten. Nem AZ Isten. Nem egylényegű az Atyával. Nem öröktől fogva való. Hanem teremtmény, aki az idők kezdetén született.

De mit mond a Biblia Jézusról?  (1) János evangéliuma így kezdődik: „Kezdetben volt az Ige…És az Ige testté lett.” (Jn 1,1.14). Tehát Jézus már a kezdet előtt volt, azaz öröktől fogva való. (2) A Jn 8,58-ban Jézus azt mondja: „Bizony, bizony mondom néktek: mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” Látjátok, Jézus Jahvehnek a VAGYOK nevét használja!  Vagy nézd meg a Jn 8,24-et: „mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben.” Ismét csak Jézus a VAGYOK. (3) Végül nézzük meg a Jn 8,21.25-öt!  „Mert a mint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is akiket akar, megelevenít. …Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és akik hallják, élnek.” Itt pedig Jézus úgy mutatkozik be, mint az ÉLETRE HÍVOK.

Jehova tanúi azonban ezt nem hiszik. Hangsúlyozzák a Jehova szó használatát, de a lénzeget teljesen elvesztik, amikor Jézus Krisztust megfosztják az Atyával egylényegű istenségétől. Ám ezzel magukat megfosztják az üdvösségtől, és a pokol felé mennek.

Mi a helyzet tehát Veled, tiszteled-e Istent?  Tiszteled-e Őt úgy, hogy imádod és Megváltódnak mondod Jézus Krisztust, akinek meg kellett halnia, hogy Te élhess?  És ha keresztyén vagy, tiszteled Istent életedben is, mint örökkévaló, életet és reményt adó, szuverén Istent?  Kívánom, hogy így legyen. Ámen.

Beszélgetésre ajánlott kérdések:

1. Mit mond Neked még a VAGYOK/ÉLETRE HÍVOK?  (VAGYOK ... – minden jó teljessége, Mackintosh - 2Mózes, 32. old.)

Padányi Viktor,  HYPERLINK "http://blog.kromek.hu/?page\_id=1728" http://blog.kromek.hu/?page\_id=1728

Douglas K. Stuart: Exodus, 119-120. old.

Idézi John Piper: Desiring God, 243. old.