06. Egy visszautasíthatatlan (f)elhívás

Mózes második könyve VI.

Egy visszautasíthatatlan (f)elhívás

2Móz 3,1-12

„Mózes pedig őrizte az ő apósának, Jethrónak, a Midián papjának juhait és a juhokat a pusztán túl hajtotta és az Isten hegyéhez, Hórebhez jutott. És megjelent néki az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látta, hogy ímé a csipkebokor égett; de a csipkebokor meg nem emésztetett. S mondta Mózes: Oda megyek, hogy lássam e nagy csudát, miért nem ég el a csipkebokor. És látta az Úr, hogy oda ment megnézni, és szólította őt Isten a csipkebokorból, mondván: Mózes, Mózes!  Ez pedig mondta: Ímhol vagyok. És mondta: Ne jöjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld. És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejtette az ő arcát, mert félt az Istenre tekinteni. Az Úr pedig mondta: Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, amely Égyiptomban van és meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sőt ismertem szenvedéseit. Le is szállok, hogy megszabadítsam őt az egyiptombeliek kezéből és felvigyem őt arról a földről, jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre, a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Khivveusok és Jebuzeusok lakóhelyére. Mivel hát ímé feljutott hozzám az Izráel fiainak kiáltása és láttam is a nyomorgatást, amelylyel nyomorgatták őket az egyiptombeliek: Most azért eredj, elküldelek téged a Faraóhoz és hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Egyiptomból. Mózes pedig mondta az Istennek: Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a Faraóhoz és kihozzam Izráel fiait Egyiptomból?  És felelte: Én veled lészek!  És ez lesz a jele, hogy én küldtelek téged, hogy mikor kihozod a népet Egyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni az Istennek.” (2Móz 3,1-12)

Lekció: Zsolt 112

Ha megfigyelitek, a felolvasott igeszakasz, ahogy most elénk tárul, három főbb részre osztható. Az 1-3. versekben Isten megjelenéséről olvasunk, és azokról az eseményekről, amelyek ide vezettek. A 4-9. versekben Isten szól Mózeshez, és kifejezi azt, hogy törődik az Ő népével. A harmadik részt pedig a 10-12. versek alkotják, amelyek Mózes küldetéséről tudósítanak.

1  Isten megjelenik

Isten sokszor egyszerű embereket hív el. Újra felvesszük tehát a fonalat Mózes életében. Negyven évvel később vagyunk, Mózes itt 80 éves, idős ember. Egyszerű foglalkozása van, juhokat őriz. Nagy vagyona sincs, hiszen azt olvassuk, hogy apósa juhait terelgeti. Nem szakadt külön az apósától, nem indított önálló vállalkozást, egyszerű ember. A fáraó udvarában történt neveltetése már évtizedekkel elmaradt a háta mögött, teljesen azonosult egy nomád néppel. Most is épp azt csinálja, ami útálatos egy egyiptomi szemében: a juhokat terelgeti. A kedvezőbb legelőkkel rendelkező Sínai-félszigetre hajtja a nyájat, és így eljut a Hórebhez, vagyis a Sínai-hegyre. Itt következik be a „nagy nap” Mózes életében, amikor személyesen találkozik Istennel.

Úgy gondolom, hogy sokan vagyunk Mózeshez hasonlók. Egyszerű emberek, hétköznapi – talán nem is nagyra tartott – munkával, nem nagy vagyonnal. Talán kicsinek vagy jelentéktelennek érezzük magunkat. Pál apostol szavai jutnak eszünke.

„Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek; Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket; És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse:”

Ám félre ne értsük, ez távolról sem jelenti, hogy Istennek ne lenne terve velünk. Mégis, milyen gyakran megfeledkezünk erről, ugye?  Sokszor nézünk a nagyokra, okosokra, és közben elfeledkezünk, hogy egyszerű életünknek is megvan a pontos, és cseppet sem lekicsinylő célja Isten tervében.

Látok itt még egy további bátorítást is. Mikor jön el életében a nagy váltás, mikor hívja el Isten Mózest?  Miközben ő épp a munkáját végezte. Kedves budapesti gyülekezet, ez nagy bátorítás mindannyiótok számára. Isten tervében benne van a világi munkátok, ahogy Mózes életében is bent volt. Az egyszerű pásztorkodás Mózesnél Isten akarata volt, bármilyen egyszerű és nem „lelki” munka volt, Isten ezt használta, és 40 évig meghagyta Mózest ebben. Isten nem egyformán hív el minket: lehetünk közgazdászok, tanárok vagy édesanyák – de munkánk ugyanúgy értékes, ugyanúgy „lelki” számára. Van, amikor Isten kihív minket a világi munkánkból, de van amikor a világi munkánkat használja fel arra, hogy a célját elvégezze. Ne fáradjatok meg tehát a hívatásotokban, ne gondoljátok azt alábbvalónak, mert nem valami missziós munka!  Hanem inkább végezzétek azt buzgalommal és kedvvel, mert ha így teszitek, ugyanolyan „lelki” és értékes lesz az, mintha misszionáriusok volnátok!

Isten megjelenik a bokorban. Menjünk azonban tovább!  Mózes tehát a Sínai-hegynél legeltetett, amikor figyelmét megragadta valami különleges: egy bokor égett. A bokornak egy kis, tüskés pusztai bokrot képzeljünk el, amelynek átmérője pár tíz centiméter lehet. Tudta jól Mózes, hogy a bokor könnyen meggyullad, és kiváló gyújtósnak, de volt pár fura dolog e mostani jelenségben. (1) Ez a bokor önmagában égett, nem a környezetével együtt lángolt. Ez nem igazán szokásuk a pusztai bokornak. (2) Továbbá az a normális, ha a lángra gyulladt bokor hamarosan elég, ez viszont állandó tűzzel lángolt.

A magyarázat minderre az, hogy ez nem csupán egy égő bokor, hanem teofánia, azaz Isten megjelenése volt. Isten szólt a bokorból Mózeshez. Gondolkoztunk már azon, hogy Isten miért használ ilyen jelenségeket?  Miért nem jelenik meg teljességgel, miért valaminek a formájában kell megjelennie?  Persze a liberális írók és az összehasonlító vallástudomány képviselői előszeretettel utalnak arra, hogy ezek a tárgyiasult Isten-jelenések valójában utalások arra, hogy régebben a zsidók animisták voltak, akik fákat, bokrokat stb. tiszteltek. Azonban a Biblia teljességében sokkal jobb magyarázatunk van erre. Isten két tulajdonsága teszi szükségessé az ilyen megjelenéseket.

1. Isten mindenütt jelen van. Isten nemcsak a bokorban volt jelen, hanem Ő mindenütt jelen van e világegyetemben. Őt nem köti a tér. Éppen ezért, ha Isten egy meghatározott helyen különös módon üzenni akar valamit a népének, akkor azt képviseleti formában teszi. Isten valamilyen fizikai formát választ, amely látható, érzékelhető az emberek számára. A tárgyak vagy dolgok tehát képviselik Istent. A bokor nem Isten volt, de Isten ezt a kis növényt használta fel arra, hogy különleges módon képviselje az Ő személyét.

2. Isten szent. A másik dolog, amely szükségessé teszi a teofániákat az Isten szentsége. Ő más, elkülönült, tökéletesen tiszta, éppen ezért e világegyetemben nem jelenhet meg teljességében, mert nem állhat meg semmi a színe előtt. Ha Ő valakinek megjelenik, akkor csak egy képviselő (tárgy vagy személy) által teheti, mert különben az ember nem tudná elviselni Isten jelenlétét. Mi, a Krisztus által megváltottak is csak a mennyben, a tökéletesség állapotában láthatjuk majd Istent színről színre.

De miért a bokor formájában jelent meg Mózesnek?  Egy lehetséges magyarázat a bokor héber szavában kereshető (héb. sénah), amely hasonlít a Sínai-hegy nevéhez.

Bizonyára sokan elgondolkozunk, hogy milyen kiváltságos is volt Mózes, hogy találkozhatott Istennel. Többször hallottam már emberektől, hogy ha Isten nekem is megjelenne, biztos hinnék Benne!  Hadd mondjak most valamit: sokkal kiváltságosabb vagy te!  Hiszen mi a teofániának, Isten megjelenésének csúcspontja?  Jézus Krisztus!  Krisztusról Pál ezt mondja:

„És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben…” (1Tim 3,16)

Isten megjelent testben!  Nem egy bokor, fa vagy állat testében, hanem valóságosan egy emberben, amikor Jézus Krisztus testtélett kétezer évvel ezelőtt. Nos, kinek jobb?  Mózesnek, aki egy bokorban találkozhatott Istennel, vagy nekünk, akik Krisztust szemlélhetjük?  Krisztusban láthatjuk Isten teljességét testileg (Kol 2,9), szemlélhetjük, Benne tükröződve látjuk Isten szentségét, de csodálatos szeretetét is egyszerre. Hát nem jobb kép ez Istenről, nem csodálatosabb megjelenés?  Nem vagyunk kiváltságosabbak Mózesnél?  Dehogynem. Tudjátok, akkor, amikor hitetlenek vagy néha mi is sírunk és epekedünk az után, hogy Isten miért nem jelenik meg nekünk, hasonlók vagyunk egy kisgyerekhez, akinek odahordják a jobbnál jobb játékokat (hintalovat, biciklit, kocsikat, mozdonyt), de annak ellenére is csak anyukája fakanalával szeretne játszani. Nem érti meg, hogy mennyivel jobb az, amit neki adnak.

De ha látjuk Jézus kiválóságát, vajon komolyan vesszük-e Őt?  Komolyan vesszük-e az Ő üzenetét legalább annyira, mint Mózes a bokorból hangzó szavakat?  Isten ugyanis sosem jelenik meg céltalanul: azt akarja, hogy figyelj arra, amit mond Neked, térj meg hozzá, és élj neki.

De hadd mondjak még valamit. Van még egy ennél közelebbi teofánia is az életünkben. Hiszen Krisztus felment a mennybe kétezer évvel ezelőtt, és most még nem találkozhatunk vele személyesen. Mégis lehet akkor közvetlen kapcsolatunk Istennek?  Igen, Isten valóságosan ott lehet az életünkben minden nap – az Ő Szentlelke által.

„De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.” (Jn 16,7)

A keresztyén élet egyik legnagyobb kiváltsága az, hogy míg ezen a földön élünk, nem kell nélkülöznünk Isten jelenlétét. Isten ígéri a Szentlelket mindazoknak, akik kérik tőle, akik belátják, hogy Isten természetfeletti beavatkozása kell az életükbe ahhoz, hogy bűneikre bocsánatot nyerjenek, szívük megváltozzon, és Istennek szolgálhassanak végre. A Szentlélek isteni személye a mi örömünk mindezekben. Ő pártfogol, vigasztal és segít minket. Meggyőz minket a bűneinkről, segít előre a keskeny úton. Békességet és állandó örömöt ad a szívünkbe. A Szentlélek jelenléte a mi életünkben sokkal inkább felülhaladja a bokorban való megjelenés csodáját.

2  Isten megszólal

Elérkeztünk a második nagyobb egységhez a mai igeszakaszunkban, amikor Isten megszólal (4-9. versek). Ha megvizsgáljuk Isten üzenetét, azt látjuk, hogy négy dolgot mond Mózesnek.

Eddig, és ne tovább! Az első lecke, amit Mózesnek meg kellett tanulnia, hogy Istent nem lehet csak úgy megközelíteni. Persze egy égő csipkebokorhoz amúgy sem lehetett nagyon közel menni, mert égetett. Ez jól példázza Istent, Ő is éget – égeti a bűnös embert. Isten szent, azaz elkülönült, és legfőképpen a bűntől különül el. Éppen ezért a bűnös ember nem mehet közel hozzá. Továbbá Mózesnek le kellett oldania a saruját, mert ez az ókori Keleten jele volt a megalázkodásnak, amikor valaki hatalmasabb házába lépett az ember. Ez a hely az első utalás Isten szentségére itt a Mózes második könyvében, és ez lesz ennek a könyvnek az egyik legfőbb témája. Isten szentsége megnyilvánul az Egyiptomra és fáraóra kimondott ítéletekben, amikor megbünteti a bűnt. Isten szentsége jelen van, amikor a törvényt adja Mózesen keresztül, mert azok mind arról szólnak, hogy nem szolgálhatunk a saját kedvünk szerint Istennek. Isten szentsége nyilvánvaló, amikor a szent sátor leírását olvashatjuk. Csak a papok léphettek be a szent sátorba, a Szentek Szentjébe pedig csak a főpap – Ő is évente csak egyszer, akkor is füstfelhőben, így a frigyládát valószínűleg sose látta.

Kedves budapesti gyülekezet, Isten szentségét egyre inkább meg kell tanulnunk nekünk is. Isten ugyanis nem csupán érdekes, Ő félelmetes is. Mai társadalmunk egyik nagy becsapása, hogy Istenhez és a valláshoz merészen, kíváncsisággal, tudásvággyal közeledik. A vallás – legyenek pogányok vagy keresztyének – arról szól számukra, hogy hogyan tudhatunk meg többet Istenről. De Mózes közeledése mást tanít számunkra: ő elrejtette orcáját, és félt Isten előtt. Vagyis Istenhez nem közeledhetünk könnyelműen vagy merészen. Isten előtt tudatában kell lennünk a bűnösségünknek, és alázattal kell keresnünk Őt, hátha nem pusztít el minket. Továbbá Istent sosem közelíthetjük meg magunktól teljesen. A csipkebokor és Mózes közt ott állt egy áthidalhatatlan szakadék. Ez pedig tanít minket arra, hogy egy Közbenjáróra van szükségünk – aki szent, mint Isten és aki ember, mint mi. Aki meg tudja tenni a közvetítő lépést, hogy ne söpörje el Őt Isten haragja. Tudatában kell lennünk Jézus Krisztus személyének, és hogy bármi kapcsolatunk Istennel csak rajta keresztül lehet. Hogyan közeledünk imáinkban Istenhez?  Megadjuk neki a tiszteletet?  Hivatkozunk Jézusra, mint Közvetítőre újra és újra?  A szentségben való növekedés Isten szentségében való növekedést is jelent, azaz elmélyülést az Istenhez való tiszteletteljes közeledésben.

Hallom, látom, tudom. Majd Isten bemutatkozik Mózesnek. Milyen személyes ez a bemutatkozás: „Én vagyok a te atyádnak Istene.” – azaz: „Mózes, nem vagy ismeretlen számomra. Az atyádat is ismertem, sőt az ősatyáidat is: Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot.” Ezzel Isten úgy azonosítja magát, mint aki számon tartja a szövetséget, és hű hozzá. Majd további dolgokkal is alátámasztja, hogy nem felejti el az Ábrahámnak tett ígéreteket:

„Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, amely Egyiptomban van és meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sőt ismerem szenvedéseit.” (7. vers)

Három szót emelnék ki: láttam – meghallottam – ismerem. E három szóval biztosítja Isten Mózest arról, hogy teljes tudatában van a nép állapotának, és a történések nem csúsztak ki az irányítása alól. Tulajdonképpen e három szó az, amely megkülönbözteti Istent az ókori vagy modern bálványoktól. A zsoltáros így kiált fel:

„Miért mondanák a pogányok: Hol van hát az ő Istenök?  Pedig a mi Istenünk az égben van, és a mit akar, azt mind megcselekszi. Azoknak bálványa ezüst és arany, emberi kezek munkája. Szájok van, de nem szólanak; szemeik vannak, de nem látnak; Füleik vannak, de nem hallanak; orruk van, de nem szagolnak; Kezeik vannak, de nem tapintanak, lábaik vannak, de nem járnak, nem szólanak az ő torkukkal.” (Zsolt 115,2-7)

Isten ezzel ellentétben lát, hall, ismer és szól. Elgondolkoztál már ezen?  Mi van meg ezekből az oly híres modern bálványokban?  Megért a szex és a gyönyör a nyomorúság idején?  Együttérez a dicsőség, amikor elvesztettél valakit?  Meghallgat a pénz, amikor mélyen belül valami fájdalommal rágja a lelked?  Mi éri meg azt, hogy az életed alárendeld neki?  A pénz, gyönyör, siker biztosan nem, sőt még az sem, hogy jó embernek mondjanak. Egy van, ami ennyire értékes lehet e világon – a Szentháromság Isten, és a Vele való személyes kapcsolat. Aki hall, lát, érez, vigasztal, sőt bűneidből is megvált téged.

De menjünk még egy kicsit tovább. Ugyanis pontosan ez a tanítás teszi nehézzé időnként a keresztyén életet. Hiszen mit kezdjünk akkor a szenvedéssel vagy nehéz kísértéssel, amely hosszabb időn át kínoz?  Ha Isten érez és lát, akkor miért nem avatkozik közbe?  Nyíltan meg kell valljuk, hogy ez igenis gyötrődéssel jár. Mégis két dologba biztosan kapaszkodhatunk.

1. Az egyik, hogy Istent megdicsőítjük, a Sátánt pedig megalázzuk akkor, amikor a szenvedések közt kitartunk. Jób nem tudta, hogy miközben nyomorúságok érik, ő a Sátánt alázza meg minden egyes perccel, amikor nem átkozza meg Istent. Mi már ezt tudhatjuk, Isten Igéje ránk is érvényes. Rejtsd ezt el a szívedbe, hogy bármily nehéz helyzetek között vagy is, Istent dicsőíted.

2. A másik dolog pedig, hogy Isten még akkor is tudatában van a szenvedésednek, amikor Ő még nem avatkozik közbe. „Hallom, látom, tudom népem szenvedését” – mondja az Úr. Nem felejtkezik meg rólad, hanem a megfelelő időre vár, és akkor közbelép.

Itt van tehát a kihívás számunkra, testvérek. Bízni Istenben akkor is, amikor szenvedünk és gyötrődünk. Legyen az itt szereplő mondat megerősítésül számotokra a nehézségek közepette a következő héten.

Megszabadítom! Azt, hogy Istent valóban érdekelte a zsidók sorsa, megláthatjuk a következő mondatból:

„Le is szállok, hogy megszabadítsam őt az egyiptombeliek kezéből.” (8a. vers)

Isten komolyan gondolja azt, hogy megszabadít, amint lehetséges. Szavai a hozzánk lehető legközelebb álló módon támasztják ezt alá: „Le is szállok” – azaz: „Én magam megyek, és harcolok az egyiptomiak ellen.” Isten nem túlzott, ott volt az egyiptomiak ellen, amikor a halál angyala megölte az újszülötteket. Ott volt a népével, amikor felhő- és tűzoszlop képében vezette őket át a Vörös-tengeren, az egyiptomiakat pedig be a Vörös-tengerbe. Sőt, ez a szabadítás csupán előképe a sokkal csodálatosabbnak, amikor Jézusban teljességgel testté lett. Szemlélhettük azt, hogy Ő leszállt, hogy megszabadítson minket, amikor Jézus ott függött véresen és elhagyottan a kereszten: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? ” Isten a földre jött, hogy megszabadítson – hiszed-e ezt?

Beviszem jó és tágas földre. De Isten nem áll meg itt. Ahogy megszokhattuk, az Ő ígéretei mindig többek annál, mint amit mi gondolnánk. Izráel számára a szabadítás volt a kulcs, ám Isten tovább nézett, és arról a helyről is beszélt, amit elkészített számukra: a tejjel és mézzel folyó földről. Ezt ismét alkalmazhatjuk a mi életünkre: Isten, amikor megszabadít, nemcsak kihoz valahonnan, de be is visz valahová. Isten az Ő országának polgáraivá tesz minket, ami jelenti az Ő Egyházát itt a földön, és a mennyei Jeruzsálemet az örökkévalóságban. Isten ezeket készítette számunkra, hogy otthonra leljünk, ott erősödjünk, és legfőképpen Őbenne gyönyörködjünk a testvérekkel együtt.

3  Isten elküld

Elérkeztünk Isten üzenetének utolsó részéhez, amikor Isten küldetéssel bízza meg Mózest.

„Most azért eredj, elküldelek téged a Faraóhoz és hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Égyiptomból.” (10. vers)

Nagyon fontos ez a pont. Isten nemcsak szép és szívet melengető dolgokat mond Mózesnek. Mózesnek meg kell értenie, hogy mindezeknek köze van az ő életéhez. Isten változást akar abban hozni, feladata van számára. Az alkalmazás ebből nyilvánvaló: meg kell értenünk, hogy a keresztyénségben nem lehetünk passzívak. Isten küldetést ad nekünk is, és munkára hív el minket: haljunk meg a bűnnek, és tegyünk tanítványokká másokat – vagyis szenteljük meg mind a magunk, mind a mások életét. Isten azért ruházott fel értelemmel, érzelmekkel és akarattal, hogy azokat használjuk, mert Ő nem akar minket passzívan látni. Tükrözi ezt az életed?  Érted-e, hogy keresztyénként aktívnak kell lenned, nem maradhatsz passzív?  Annyira komoly dolog ez, hogy Krisztus a magvető példázatában egy külön kategóriát szentel a passzív embereknek. Ha passzív maradsz, és csak örülsz, hogy dolgokat megértettél, hasonló vagy a kövek közé esett maghoz, a mag kihajt, de hamar elszárad – passzív élettel jó eséllyel nem vagy keresztyén.

Mózes hallja a felszólítást, és szívében egyből felméri a feladat nagyságát. Hogy lehetek erre képes ilyen idősön, állam elleni bűnben vétkesen, ráadásul a saját népem által visszautasítottan?  – jön a természetes kérdés. Az ehhez hasonló kifogásokat talán látjuk mindannyian, amikor Isten elhív egy-egy feladatra. Látjuk szívünk langymelegségét, hogy nem igazán akarjuk azt, amire Krisztus elküldött minket. Jól megvagyunk magunkban, nehezen vesszük rá magunkat az önmegtagadásra, az önfegyelemre, a nehéz beszélgetésekre, a bizonyságtételekre. De, kedves budapesti gyülekezet, ez nem helyes. Nemet mondani az Isten által adott feladatra bűn. Isten nem adhatja pecsétjét az ellenkezésünkre.

De Isten olyan irgalmas!  Nem kemény Mózessel, hanem elismeri annak a kérdésnek a súlyát, ismeri a Mózesben és bennünk is felmerülő kérdést. És mit válaszol?

Én veled lészek! (12. vers)

Milyen bátorító válasz!  És nem az egyetlen a Bibliában. Pontosan ezekkel a szavakkal zárja be Jézus a nagy missziói parancsot: „Tegyetek tanítványokká minden népeket …és íme, én tiveletek vagyok minden nap a világ végezetéig! (Mt 28,19-20) Ez Isten minden szívbeli kétség ellen hatásos gyógyszere: „Veled leszek valóságosan, személyesen, megértően, bátorítóan, vigasztalóan. Veled leszek hatalmammal és őríző kezemmel. Veled leszek! ”

De Isten még tovább megy, és egy megerősítő jelet is ad Mózesnek:

„ez lesz a jele, hogy én küldöttelek téged, hogy mikor kihozod a népet Égyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni az Istennek.” (12. vers)

Isten teljesen jól ismeri lelkünket. Tudja, hogy nagyon könnyen elbizonytalanodunk a nehézségek közepette, és megerősítésekre van szükségünk. Mózesnek tehát ad egy jövőbeli eseményt – a Sínai-hegynél való táborozást és istentiszteletet–, amelyre visszatekintve újra és újra megerősödhet abban, hogy Isten küldte el őt.

Mózeshez hasonlóan nekünk is szükségünk van ezekre a megerősítésekre Istentől. Persze Isten nem fog álom által szólni, nem fog megjelenni nekünk, sőt főként nem is a körülményeinkre kell nézzünk megerősítésként, mert azok becsaphatnak. Isten megerősítése

1. először is jön az Igén keresztül, hiszen a Szentlélek által az Ő ezer évekkel ezelőtt leírt szavai a szívünkig hatolnak – ezért is olyan fontos az igeolvasás és imádkozás!

2. Aztán a megerősítés jön keresztyén életünkön keresztül – ha gyümölcsöt termünk, az jele annak, hogy Krisztusban vagyunk.

3. Továbbá a megerősítés jön a testvéreken keresztül, akik sokszor külső szemlélőkként sokkal reálisabban látják helyzetünket, és tudnak bátorítani minket, amikor a mi fejünkben a dolgok összekavarodnak.

4. De legfontosabbként Isten megerősítése a Szentlélekkel való kapcsolatunkból jön. A Róm 8,16-ban Pál azt mondja:

„Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.”

A Szentlélek belső, elhallgattathatatlan, minden kétséget leküzdő bizonyságtétele az, amely meggyőzhet minket, hogy Isten gyermekei vagyunk. Persze ebben használja az előbbi eszközöket: az Igét, életünk gyümölcseit, a testvéreket – de mindezek mögött a Szentlélek Isten személye áll. Ő a mi legfőbb erősítőnk és bátorítónk, ha csüggedünk Őt kell kérnünk bátorításért.

Mit láthattunk tehát a mai szakaszban?  Isten küldetésre szóló felhívását. Ez csodálatos, barátom és testvérem!  Mert Isten most téged hív és szólít. Először is, hogy hajts előtte térdet és fejet, ha nem tetted meg. Alázd meg magad, és add át neki a szívedet. De másodszor arra, hogy szolgáld őt, vedd komolyan azt, amit Isten rádbízott. Hogy mi a konkrét feladatot, azt nem tudom megmondani – de általánosságban biztos, hogy Isten azt akarja, Őróla tegyél bizonyságot és tegyél tanítványokká embereket. Ezt kéri Isten tőled, erre a küldetésre hív el téged. Engedelmeskedsz-e neki?  Ámen.