33. A kerülőút

Szabó Péter András
Mózes második könyve

MÓZES MÁSODIK KÖNYVE XXXII.

Az elsőszülöttek üzenete

2Móz 13,1-2; 11-16

**Lekció: Róm 6,1-14

Fordítsunk egyet az igetanulmányozásunk megszokott módján, és kezdjünk Isten szavának vizsgálatát a mostani alkalommal a végéről! A 16. vers a következő felszólítással zárja a felolvasott szakaszt:

„16Legyen azért jel gyanánt a te kezeden és homlok-kötő gyanánt a te szemeid előtt, mert hatalmas kézzel hozott ki minket az Úr Egyiptomból.”

Ismerős ez a felszólítás, ugye? Annak kell lennie, hisz a 10. versben szinte szóról-szóra ezt olvastuk. Tehát alighogy Isten lezárta a kovásztalan kenyerek ünnepét az emlékezésre való erélyes felszólítással, most újra ezt hozza elénk. Miért?

Az elmúlt alkalommal láttuk, hogy az a kifejezés, hogy „jelként a kezeden, és homlokkötőül a szemeid előtt” fontos dologra utal. Itt nem a szószerinti megcselekvésen volt a hangsúly, azaz a felszólításnak nem úgy kellett engedelmeskedniük, hogy a homlokukra kötnek egy kendőt, a kezükre pedig egy karkötőt. Hanem a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe kellett jelként és homlokkötőként szolgáljon a zsidók számára – két olyan szokásként, amely emlékezteti őket a megváltásra és a megszentelődésre. Tehát egyrészt arra, hogy Istenhez csak úgy tartozhatnak, ha helyettük valaki meghal, és elfordítja Isten ítéletét róluk. Másrészt pedig arra, hogy Isten népeként szakítaniuk kell a régi kovásszal, a régi bűnös, bálványimádó élettel, és szentségben, tisztaságban kell szolgálniuk Istent.

Isten tehát eddig már két jelet adott a kivonulás lelki üzenetének megértéséhez. Most pedig itt a harmadik jel, ami teljessé teszi a szabadulás körüli ceremóniákat: az elsőszülöttek Úrnak való odaszentelése. Mint a korábbi kettő, ez a jel is lényeges tanításokat hoz elénk: minden vonásában Krisztusra mutat, és emlékeztet minket arra, hogy Krisztusra van szükségünk nemcsak a megváltásban, hanem az Istennek való engedelmes életben is.

Istennek mindenhez joga van

„Nékem szentelj minden elsőszülöttet, valami megnyitja az ő anyjának méhét az Izráel fiai között, akár ember, akár barom, enyém legyen az.” – szól Isten szava Mózeshez. Mit fejez ki ez a parancs? Mi a célja Istennek az elsőszülöttekkel? Az elsőszülötteknek kiemelt helyük, szerepük volt. Az elsőszülöttség joggal járt: az elsőszülött fiú lépett apja örökébe (2Krón 21,3). A későbbi mózesi törvények szerint az elsőszülöttet dupla örökség illette (5Móz 21,15-17). Vagyis az elsőszülött volt a jog és méltóság szerint az első a gyerekek között ahogy valaki megfogalmazta: „a család középpontja és jövője”.

Amikor Isten tehát az elsőszülöttek odaszenteléséről rendel el egy ceremóniát, tanítani akarja Izráelt arról, hogy ismerjék el Isten tulajdonjogát az első gyermek, a „legjobb” felett. Az elsőszülöttek odaszentelése hasonló üzenetet hordoz, mint a zsengék ünnepe, amikor az aratás után az első termést először az Úrnak kellett áldozatul bemutatni. Legyen szó tehát munkánk gyümölcséről, időnkről vagy első gyerekünkről, mindennel Istennek tartozunk először. Nem nekünk kell azokból részesülnünk elsőként, hanem Ő. Éppen ezért az elsőszülött állatot fel lehetett áldozni, meg lehetett váltani vagy meg lehetett ölni, de egyet nem lehetett tenni vele: megtartani. Mert az elsőszülött Istené volt.

Ám, ha Istené az első, a legjobb, ebből az is következik, hogy minden más dolgunk felett is Ő rendelkezik. Az elsőszülöttek felajánlása nem azt tanította a zsidóknak, hogy ha ezt megteszed, akkor ezzel most már Istent kifizetted, és szabadon élhetsz. Hanem azt, hogy Isten felettük áll, és életük minden területével Ő rendelkezik. Nincs „saját” pénzünk, nincs „saját” időnk, nincs privát szféránk Isten előtt – Ő adott mindent, és Ő fog elszámoltatni életünk minden dolgáért.

Ez az első pont, amelyen elkezdhetünk gondolkozni egy kicsit. Melyek azok a területek, amelyre nehezen engeded be Istent, és inkább megtartasz magadnak? A pénzügyeid: hogy a tized és adományok után megmaradó pénzeddel szeretnél magad, saját kívánságod szerint bánni? Az időd: azt gondolod, szabad vagy a reggeli csendességeid vagy az istentisztelet lerovása után bármit tenni a megmaradó idődben? Vagy talán az egyedül töltött óráid, vagy a szexuális életed? Azt gondolod, hogy ezekhez Istennek nincs köze? Egyáltalán, milyen képed van Istenről? Talán olyan Isten van szemeid előtt, akit bizonyos dolgokkal ki kell elégíteni: meg kell adni Neki bizonyos dolgokat – valamennyi pénzt, szolgálatot, figyelmet –, hogy aztán a maradékkal saját magad gazdálkodhass. Ám ekkor Istent lényegében egy kecskéhez hasonlítjuk, akit jól akarunk lakatni úgy, hogy azért a káposzta nekünk megmaradjon.

A keresztyénség azonban nem erről szól. Kedves budapesti gyülekezet, a keresztyén embernek el kell ismernie, hogy mindene Istené. Krisztus nem elégszik meg részekkel, vagy maradékokkal – ha Őt követed mindent Neki kell adnod, életed minden területére be kell engedned: a hobbid, szabadidős olvasásod, internetezésed, pénzköltésed vagy akár a szexuális életed területére is. Azért, mert Isten a te Urad, Alkotód és Megváltód, minden területen rendelkezni akar fölötted, hogy mindenben átformálhasson Krisztus képére.

Isten ítélete rajtunk van

A második tanítás, amelyet az első után fel kell fűznünk a 15. versben található.

„15És történt, mikor a Fáraó megátalkodottan vonakodott minket elbocsátani: megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptom földén, az ember elsőszülöttétől a barom első fajzásáig; azért áldozok én az Úrnak minden hímet, mely anyja méhét megnyitja, és megváltom az én fiaimnak minden elsőszülöttét.”

Istennek nem csupán joga volt az elsőszülöttek élete felett, hanem jog szerint meg kellett volna őket ölni. A felolvasott vers összeköti az elsőszülöttek felajánlását a tízedik csapással. Izráel nem volt mentes a tízedik csapás halálos ítélete alól. Az első generáció elsőszülöttei megmenekültek a feláldozott bárány vére árán, azonban az utánuk következő generációknak is szükség volt a megváltásra.

Mire mutat ez? Arra, hogy a tízedik csapás nem csupán egyszeri eseményt szimbolizált. A tízedik csapásnak valami olyan dolog miatt kellett bekövetkeznie, ami nemcsak az Egyiptomból kivonuló zsidókat érintette, hanem az utánuk élő generációkat is. Ez a dolog pedig nem más, mint a bűn. Ha a zsidók nem lennének bűnösök, és emiatt nem érdemelnének halált, akkor az elsőszülötteket sem kellene az Úrnak áldozni. Ám erre a felajánlásra minden első születéskor szükség volt, mert emlékeztette a zsidókat, hogy Isten ítélete rajtuk van.

Nos, ez a tanítás is alkalmazásra szorul. Sajnos sokszor azt látom, hogy kálvinistákként időnként könnyen dobálózunk azzal, hogy teljesen romlottak vagyunk, és emiatt Isten ítélete van rajtunk. De valóban felfogjuk e szavak súlyát? Ha azt mondjuk, hogy bűneink miatt Istennek el kell vennie életünket, akkor ezzel azt mondjuk, hogy nem természetes, hogy egy fiatal pár csecsemője élve megszülessen, hanem halottan kellene kijönnie az anyaméhből. Ezek szerint nem természetes, hogy megéljünk még egy újabb napot, hanem Isten igazsága azt kívánná, hogy azonnal vegye el az életünket. Ezek szerint a Japánban történt szörnyű katasztrófa kapcsán nem azt a kérdést kell feltennünk, hogy miért történt meg ez, hanem azt: de miért nem történik meg velünk?

Mindezek súlyos gondolatok, és nem szabad könnyen elmennünk mellette. Az elsőszülöttek megváltása arra tanít minket, hogy milyen nyomorult és semmit nem érdemlő teremtmények vagyunk, és mennyire vágynunk és áhítoznunk kell Isten irgalmára, hogy mentsen fel minket a halálos ítélet alól.

Szükségünk van Isten elsőszülöttjére

Mindeddig tehát azt láttuk, hogy az elsőszülöttek odaszentelésének ceremóniája arra mutatott, hogy az elsőszülött magukon viselik a bűn átkát. De ez a szertartás többről is szól. A körülöttük élő pogány népekkel ellentétben a zsidóknak tilos volt gyermeküket feláldozni, hanem meg kellett váltani őt: „Az embernek is minden elsőszülöttét megváltsd a te fiaid közül.” (13. v.)

A megváltás nem volt új gondolat, ezt láthattuk már a korábbiakban. Azt, hogy bűn alatt vagyunk, és életünkért cserébe egy helyettes áldozatnak kell meghalnia, már a páska is tanította. Ám az elsőszülöttek odaszentelése még egy ponton továbbviszi ezt a gondolatot, és előremutat Isten elsőszülöttjére, aki nem szorul megváltásra, hanem épp ellenkezőleg: elsőszülöttként vállalja a bűn átkát, és helyettünk szenvedjen.

Isten elsőszülöttje Jézus Krisztus. Jézus Krisztus kétezer évvel ezelőtt született egy szűztől, Máriától a Szentlélek ereje által, így szó szerint is Isten elsőszülöttje. Jézus életének fő küldetése nem a tanítás vagy a gyógyítás volt, hanem Ő azért született meg, hogy elsőszülöttként átvállalja az Ádám nemzetségén lévő átkot. Az Ő világba jövetele nem egy újabb bűnös ember érkezését jelentette, akiért újra és újra áldozatot kell bemutatni – épp ellenkezőleg: Ő azért jött e földre, hogy az Ő kereszten való áldozatával véget vessen a mózesi áldozatok véget nem érő sorának. Amikor Jézus a kereszten kimondta az utolsó szavát: „Elvégeztetett!”, akkor Isten haragja véglegesen kiengesztelésre került. Innentől már nem kellett kosokat és bikákat áldozni, hiszen azok Krisztusra mutattak előre. Hanem az áldozatok helyett Krisztus keresztjére, halálára és feltámadására kell néznünk, hogy biztosan tudhassuk: megváltásunkat Ő elvégezte, és mindenki, aki Jézus áldozatáért kéri bűnei bocsánatát, megnyugvást nyer, és bűneit Isten elengedi.

Kedves barátom, ez a tanítás valószínűleg nem új neked. Szinte biztosan hallottál már Jézusról, az Ő kereszthaláláról és a bűnbocsánatról. De hadd próbáljam meg most a szívedet: mennyire áll közel a szívedhez Jézus? Tudod-e biztosan, hogy Ő a te Megváltód, a helyetted halált halt elsőszülött? Távoli szemlélője vagy csupán ezeknek az igazságoknak, vagy személyesen is átélted már a megtérés örömét? Mi késleltet téged, mi akadályoz még abban, hogy valósággal is keresztyén legyél? Jézus most, e szavak által is hív, hogy fordulj hozzá, és térj meg!

Mindezért életünket Istennek kell szentelni

A szövegünk azonban nem áll meg ezen a ponton. „11Ha pedig bevisz téged az Úr a Kananeusok földére, amiképpen megesküdött néked és a te atyáidnak, és azt néked adja: 12Az Úrnak ajánld fel akkor mindazt, ami az ő anyjának méhét megnyitja, a baromnak is, ami néked lesz, minden méhnyitó fajzását; a hímek az Úré.”

A héber szövegben a 12. vers elején az elkülöníteni ige szerepet: „Az Úrnak különítsd el mindazt, ami az ő anyjának méhét megnyitja.” Mindebben a szertartásban tehát nemcsak arról van szó, hogy megváltásra szorulunk, hanem arról is, hogy a megváltás jogán Istené vagyunk. Ha keresztyén vagy, ha Krisztus vére érted is kiömlött, akkor Istennek vagy szentelve. Ez látszik egy későbbi történetből is az elsőszülöttekkel kapcsolatban. Pár hónappal később, a Sínai-hegytől való távozás után Isten elrendelte az első népszámlálást Izráel fiai között. A népszámlálás után így rendelkezett a következő generáció elsőszülötteiről:

„11Szólt azután az Úr Mózesnek, mondván: 12Ímé én kiválasztottam a lévitákat Izráel fiai közül, minden elsőszülött helyett, amely az ő anyjának méhét megnyitja Izráel fiai között: azért legyenek a léviták enyéim. 13Mert enyém minden elsőszülött; amikor megöltem minden elsőszülöttet Egyiptom földén, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráelben; akár ember, akár barom, enyéim legyenek: én vagyok az Úr.” (3Móz 3,11-13)

Isten a lévitákon keresztül váltotta meg az elsőszülötteket. A léviták – mint tudjuk – egész életükben Isten szolgálatára voltak rendelve. Ők voltak megbízva a szent sátor körüli dolgokkal, ők segítettek a papoknak az áldozás körüli teendőkkel vagy más ceremoniális törvényekben. Vagyis Istent nem csupán a váltságul adott áldozat érdekelte, hanem azt akarta tudatosítani a zsidókkal, hogy a tízedik csapásból való megváltásért cserébe életüket hálából neki szenteljék.

Olvastam egy történetet egy idős emberről, aki öregségében az Egyesült Államok déli részén, Floridában, az Atlanti óceán partjánál élt. Ez az ember minden péntek este 1973-ban bekövetkezett haláláig kiment öreges lépteivel a mólóhoz, és kezében egy nagy doboz rákot vitt. A parton lévő sirályok hamar észrevették az élelmet, odasereglettek az ember köré, aki hétről-hétre hűségesen megetette őket a dobozból.

Nem más, mint a hála indította az öregembert erre. Eddie Rickenbackernek hívták őt, az I. világháborúban ő volt az Egyesült Államok legsikeresebb pilótája. Több, mint háromszáz órát töltött a levegőben légi harcokban – többet, mint bármelyik más amerikai pilóta a háborúban. Összesen 26 ellenséges gépet lőtt le, ami az Egyesült Államok légierejének rekordja volt egészen a második világháborúig. Érdemeiért megkapta a legmagasabb katonai kitüntetést, a Megbecsülés Medálját (Medal of Honor). Rickenbacker a második világháborúban már nem a fronton teljesített szolgálatot, hanem inkább tanácsadói, diplomáciai szerepkörben használták. Az egyik ilyen útján 1942-ben épp egy fontos személyes üzenetet vitt MacArthur tábornoknak Új-Guineába. Ám az őt szállító repülőgép navigációs hiba miatt letért az útjáról, meghibásodott. Miután az üzemanyag elfogyott, az pilóta kényszerleszállást hajtott végre a Csendes-óceán elhagyatott részén. A legénységből és az utasokból páran maradtak életben, közülük legtöbben sebesültek, és összesen néhány mentőcsónak, némi élelem és víz állt rendelkezésükre. Egész nap ki voltak téve a tűző napnak, ivóvízre csupán az esőkből számíthattak. Ilyen körülmények között megküzdeniük a hullámokkal, és az óceán megannyi más veszélyével. Legnagyobb mentőcsónakjuk két és fél méter hosszú volt, a közelükben köröző cápák három méter hosszúak. Ám a legnagyobb ellenségüknek a készleteik szűkössége bizonyult: élelmük három nap után kifogyott. Keresésüket az amerikai légierő feladta, csupán a csodára számíthattak.

A csoda a nyolcadik napon következett be. Ezt Rickenbacker a következőképpen meséli el:

„Cherry [így hívták a repülőgép pilótáját] azon a délután felolvasta az istentiszteletet, amelyet a szabadításért való imádsággal és dicsérettel fejeztünk be. Egy kicsit beszélgettünk, de mindent elnyomott a hőség. A kalapomat kicsit előre húztam a szemeimre, hogy a sugarakat kicsit távol tartsam, és elszenderedtem. Valami rászállt a fejemre – tudtam, hogy egy sirály. Nem tudom, honnan tudtam ezt, csak tudtam. Mindenki más is tudta. Senki sem szólt egy szót sem, de kikukucskálva a kalapom alól úgy, hogy közben ne mozdítsam a fejemet, mégis láttam az arckifejezésüket. Mindannyian a sirályra meredtek. A sirály élelmet jelentett… – már ha el tudom kapni.”

A történet többi része mára történelemmé vált. Rickenbacker elkapta a sirályt. Húsát megették, belső részeit csaliként használták, hogy halat fogjanak. A menekültek így tehát nem haltak éhen, hanem reménységük feltámadt, és még 16 napon keresztül tudtak dacolni a tengerrel, míg végül 24 nap éhezés és szomjúság után egy arra járőröző pilóta észrevette őket, és biztonságos helyre vontatta. Mindez hogyan volt lehetséges? Úgy, hogy a nyolcadik napon több száz kilométerre a szárazföldtől egy magányos sirály leszállt Rickenbacker fejére, és áldozatul adta magát. És Eddie sosem felejtette el, hiszen azután minden nap, még őszen és görnyedten is kicsoszogott a mólóhoz egy teli doboz rákkal, és etette a sirályokat… Ezáltal emlékezett arra az egyre, aki évtizedekkel ezelőtt életét adta az ő életükért.

Ez a történet gyönyörűen bemutatja a hálát, és a hálából végzett szolgálatot. Ha megértetted a páska és az elsőszülöttek ceremóniájának üzenetét, ez téged is hálára kell indítania. Ha megértetted Krisztusnak, Isten magányos bárányának áldozatát, amint érted folyatta vérét a kereszten, hogy te élhess, akkor neked is naponta ki kell menned – no, nem a mólóra sirályokat etetni, hanem a munkahelyedre, családod vagy barátaid közé, hogy Őt szolgálhasd. A Római levélben Pál apostol azt írja: „Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul” (Róm 12,1). Akárcsak a léviták egész életüket Istennek szánták az elsőszülöttekért, úgy kell nekünk is életünket oda kell szánnunk Jézusnak. Ha azt kérdeznéd, hogy mit kezdj magaddal, ha keresztyén vagy? – a válaszom ugyanez lenne: szánd oda életedet Istennek. Szánd oda testedet Istennek – azaz egész lényed szolgálja Őt. Légy hajlandó gondolataidat nap mint nap megzabolázni, a tisztátalan, gonosz, önsajnáló gondolatokat elvetni, és helyette a tisztákat és másokat szeretőket felöltözni. Szánd oda magad élő módon Istennek – azaz légy aktív a keresztyén életedben. Legyen terved a gyülekezeti szolgálatokra, a gyülekezeti egység erősítésére, emberekkel való rendszeres foglalkozásra, a személyes evangelizációra. Ne csak passzív légy, akit sodor az élet, akinek időbeosztását meghatározza a munkahely és az otthoni teendők, hanem éljél Istenért. Keresztyén testvérem, mit tehetnél többet, jobban, aktívabban a te Megváltódért? Kedves budapesti gyülekezet, hogyan lehetne aktívabb a gyülekezeti életünk? Gondolkozzatok, hogy mi mutatná még jobban kifelé a Krisztusért érzett hálátokat!

Jel és szemkötő neked és fiaidnak

Végül, szeretném összerakni a fenti gondolatokat. Az elsőszülöttek odaszenteléséből azt láttuk, hogy bár a kivonulás egyszeri, de az, amit jelképezett nem egyszeri. A megváltásra nem csupán az első zsidó generációnak, hanem minden zsidó és nem zsidó generációnak szüksége van – ezért kellett minden elsőszülöttet újra és újra Istennek szentelni. Ezt a tanítást nem volt szabad elfelejteni, ezért hívja fel Mózes a nép figyelmét újra az emlékezésre:

„14És ha egykor a te fiad téged megkérdez, mondván: Micsoda ez? Akkor mondd néki: Hatalmas kézzel hozott ki minket az Úr Egyiptomból, a szolgálatnak házából. 15És lőn, mikor a Fáraó megátalkodottan vonakodott minket elbocsátani: megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptom földén, az ember elsőszülöttétől a barom első fajzásáig; azért áldozok én az Úrnak minden hímet, mely anyja méhét megnyitja, és megváltom az én fiaimnak minden elsőszülöttét. 16Legyen azért jel gyanánt a te kezeden és homlokkötő gyanánt a te szemeid előtt, mert hatalmas kézzel hozott ki minket az Úr Egyiptomból.”

Ha valamit bele akart verni Mózes a nép fejébe e szavak által, az az volt: az evangélium nem olcsó örömüzenet! Lehet, hogy már századjára hallod, de az, hogy Krisztusnál van bocsánat a bűneidre, és Ő ki tud téged hozni a bűn fogságából, nem olcsó és nem unalmas! Ez az életünk – keresztyénségünk nem más, mint az evangélium üzenetének naponkénti megélése és alkalmazása. Amikor ezt elfelejtjük, letérünk az útról, ha az evangéliumot unalmasnak találjuk, Istent találjuk unalmasnak, és a világ szerint járunk!

Kedves testvérem, látod, hogy a fenti szakaszban Mózes arra szólítja fel a szülőket, hogy tanítsák a gyermekeiket ennek a ceremóniának fontosságára. De mielőtt gyermekeidet tanítanád, először is magadat kell tanítanod újra és újra. Találsz-e naponta örömet abban, hogy Isten megváltott gyermeke vagy? Jobban ujjongsz-e annak, hogy a neved fel van írva a mennyben, mint hogy jól végezted a munkádat, tudtál bizonyságot tenni vagy sikerrel harcoltál egy kísértéssel szemben? Testvérem, prédikáld magadnak naponta az evangéliumot: ne hagyd, hogy a világ elhitesse veled, hogy „jó” ember vagy, és szükségeid kimerülnek a földi dolgokban! Hanem naponta szembesülj azzal, hogy mennyire elégtelen vagy önmagadban, hogy mennyire romlott a te óemberi természeted, és mennyire szükséged van Krisztus kegyelmére, hogy magához kapcsoljon, és erőt adjon az óember vagy a világ feletti győzelemhez! Naponta merülj el az imában, küzdj a bűnbocsánatért és Isten kegyelméért az adott napra, hogy ne unalmas, passzív, önerőből élő világias ál-keresztyén legyél, hanem alázatos, Krisztusért élő, Krisztusból erőt merítő újjáteremtett keresztyén!

És persze tanítsd ezt másoknak is, legfőképp a gyermekeidnek. A mostani szakasz megint tanít minket a gyereknevelésről. A 14. vers azt mondja: „Akkor mondd néki: Hatalmas kézzel hozott ki minket az Úr Egyiptomból, a szolgálatnak házából.” Ismét elhangzik egy személyes névmás: „hozott ki minket”. A múlt alkalommal láttuk, hogy a bizonyságtételünk a gyermekeink felé személyes kell legyen – ám ez a mostani „minket” még többre tanít. A keresztyén gyermekek nem légüres térbe érkeznek, hanem egy szövetséges családba nőnek bele, ahol a megváltás atmoszférája lengi körül a családot: „kihozott minket az Úr”. Az, hogy a gyermekek belenőnek egy istenfélő családba, azt is jelenti, hogy nem értenek mindent egyből. De kérdeznek! Az igénk is azt mondja, hogy keresztyén szülőként legyél felkészülve arra, hogy a gyermeked kérdéseket, olykor nagyon nehéz kérdéseket fog feltenni. Ne félj ezektől, hanem válaszolj nekik bátran. Amikor gyermeked Isten nagy dolgairól érdeklődik, apaként vagy anyaként gyermekedet öledbe ültetheted, és egyszerű szavakkal elmagyarázhatod neki az evangéliumot vagy az úrvacsora jelentését.

Sőt, az igénk még többet ad nekünk. Mózes azt kérte a néptől, hogy üljék meg a páskát vagy végezzék el az elsőszülöttek odaszentelését még úgy is, ha gyermekük nem pontosan érti az egésznek a jelentését. Mózes nem azt szabja feltételül, hogy a gyermekek csak azután csináljanak vallásos dolgokat, miután pontosan megértették, miről is szól. Ez pedig nektek, keresztyén szülőknek bátorításul szolgál: kérhettek olyan dolgokat a gyermekeitektől, aminek jelentését még nem értik pontosan. Kérhetitek tőlük azt, hogy imádkozzanak, bár még nem értik egészen, mi is az imádság. Kérhetitek, hogy üljenek bent az istentiszteleten, noha lehet, hogy csak egy-két mondatot értenek meg belőle. Kérhetitek, hogy tanuljanak meg igéket vagy kátét, még akkor is, ha nem minden világos számukra. Ám ahogy az idő halad, ezek a „ceremóniák” vagy megtanult mondatok egyre mélyebb jelentéssel telnek meg, és gyermeketek hálás lesz, hogy már olyan korán magáévá tehette őket.

Kedves budapesti gyülekezet, az elsőszülöttek odaszenteléséből emlékezzünk arra, hogy Istené vagyunk minden pénzünkkel és adottságunkkal együtt. Emlékezzünk arra, hogy ez az Isten annyira szeretett minket, hogy saját elsőszülöttje élete árán váltott meg minket. Kívánom, hogy ez soha ne tűnjön el a szemünk elől, hanem naponta jelenjen meg gondolatainkban és imáinkban, és indítson minket hálából való engedelmességre a munkahelyünkön vagy gyermekeink istenfélelemre való nevelésében. Ámen.

Idézi Ryken: Exodus, 370. old.

Paul Harvey: The Rest of the Story.

HYPERLINK "http://wap.bible.org/illustration/sea-gulls" http://wap.bible.org/illustration/sea-gulls,  HYPERLINK "http://en.wikipedia.org/wiki/Eddie\_Rickenbacker" http://en.wikipedia.org/wiki/Eddie\_Rickenbacker

PAGE   \* MERGEFORMAT 1**