22 Elvarázsolt varázslók

MÓZES MÁSODIK KÖNYVE XXII.

Elvarázsolt varázslók

2Móz 9,8-12

Lekció: Zsidó 12,1-15

Ahogy a bibliai beszámoló sorait olvassuk, megelevenedhetnek szemünk előtt a hatodik csapás eseményei. A fáraó udvarával együtt ismét a szabadban van – lehet, hogy ismét azért, hogy a szokásos reggeli ceremóniáját végezze, és Nílus istenei előtt hódoljon. A már korán nagy hévvel tűző egyiptomi nap alatt ott találjuk a fáraót, amint körülveszik őt szolgái, díszes ruhába öltözött papjai és írástudói. Az áldozat bemutatása során talán a „zsidó ügyről” is szót ejtenek: hogyan lehetne már végre ezt a kellemetlenkedő Mózest elnémítani, milyen ajánlatot kellene neki tenni, hogy végre megnyugodjon, és végre felhagyjon ezeknek a kellemetlen átkoknak a bejelentésével. Ám egy kis zavar támadt, a rabszolgák sorai halk moraj fut végig, majd a testőrök fala kettényílik. A fáraó meglepődve felnéz, és átellenben, a szolgák és szolganők tömegén megnyílt résen keresztül megpillantja a legkevésbé várt látogatókat: Mózest és Áront.

Ám ezúttal Mózesék szokatlanul viselkednek. Nem közeledik felé határozott léptekkel, és mondja el ismét határozottan az alkudozást nem ismerő Jahveh szavait. Mózes és Áron csupán pár lépést tesznek, majd megállnak. Furcsán ökölbe szorított kezüket maguk elé emelik, kinyitják, hogy mindenki szemlélhesse a markuk tartalmát, az égetett fa után maradó fekete hamut. Majd egy gyors mozdulattal a kormos hamut az ég felé dobják, és az valószínűtlenül magasba száll. Mindezzel egy időben egy furcsa homályosság is telepedett a környékre, és ahogy a fáraó a nap felé nézett, megdöbbenve látta, hogy finom, fekete porból álló felhők szűrik meg a nap fényét. A Mózes kezéből származó por felhőkké terebélyesedett, és szemcséi most lassan kezdenek lefelé szállingózni. Ahogy az első porszem eléri a fáraó bőrét, furcsa, viszkető érzés lesz rajta úrrá. Odanyúl, és megvakarja, ám a viszketés nem csökken, sőt egyre fájdalmasabbá válik. A fáraó észreveszi, hogy környezetében mindenki vakarózik, kivéve azt a két egyenes alakot előtte: Mózest és Áront. Tanácsadói, a varázslók eddigre már kivetkőztek az emberi mivoltukból: csak kaparják és vakarják magukat, és testükön egyre rondább gennyes fekélyek jelennek meg. Végül már állni se bírtak, és úgy kellett őket elvinni saját házukba, hogy valahogyan enyhítsék fájdalmukat. Persze a fáraó helyzete sem volt sokkal jobb, ám testi kínjainál csak Mózes és Áron őt néző szempárja volt rosszabb.

Ez a rövid gondolatbeli elkalandozás talán segít bemutatni nekünk azt a nyomorúságot, amelyet a hatodik csapás okozott Egyiptomban. Ez a csapás már szó szerint a Fáraó elevenébe vágott, az újabb ítélet már testileg is érintette, egészségét vette el tőle. Vajon a fáraó, aki az eddigi öt csapásból semmit sem tanult, most fog-e okulni a betegségéből?

Ítélet Egyiptom istenein: az egészség az ÚR kezében van

A hatodik csapás is – akárcsak a korábbiak – az Úrnak az egyiptomi istenek feletti hatalmát mutatta. Ahhoz azonban, hogy megértsük a fáraónak most feladott leckét, el kell merüljünk kicsit az egyiptomi hitvilágban.

Az egyiptomiak szerint a csodák, a mágia és a gyógyítás szorosan összetartoztak – ugyanannak a dolognak különböző oldalait testesítették meg. Az egyiptomiak az isteneikhez fordultak segítségért a bajokban, a gyógyulást az Ő hatalmuktól várták. Sokan a legfőbb teremtő istenhez, Ámon-Réhez folyamodtak, akiről azt hitték, hogy „eltávolítja a gonoszt, semmissé teszi a gyengeségeket, [ő] az orvos, aki meggyógyít.” Mások Ré lányát, Sekhmetet imádták a fő gyógyító istenként, mert az ő hatalmában állt, hogy az embereket betegségekkel sújtsa vagy éppen gyógyulást hozzon számukra. Mások Hekát, a mágiát megtestesítő istent keresték a gyógyulás céljából. Hitük szerint Heka segítségével befolyásolni tudják az isteneket, és így támogatást, gyógyítást, védelmet reméltek kapni. Heka személyében összekapcsolódott a mágia és a gyógyítás, ez utóbbit is a mága egyik megjelenési formájának tartották. Éppen ezért Heka papjai nemcsak varázslók, hanem orvosok is voltak. Végül pedig megemlíthetjük még Tothot, a gyógymesterség istenét, akit később egyszerűen csak a Toth Trimagistos, azaz a „háromszor nagy Toth” jelzővel illettek.

Bármelyik istenről legyen is szó, az világos, hogy az istenek voltak az egyiptomiak fő támasza a fizikai nyomorúságaikban, és egyaránt varázsló és gyógyító papjaiktól remélték a súlyos betegségek elkerülését. Így már érthetjük, hogy a hatodik csapás éppen a varázslók állapotán keresztül mutatja legjobban Isten üzenetét: a hivatalos gyógyítók még magukat sem tudták meggyógyítani. Ez olyan, mint amikor a tanár gyereke megbukik, a cipésznek lyukas a cipője vagy az órásnak pontatlan az órája – Isten csapása pont a „szakterületükön” érintette őket. Mivel még magukat sem tudták kikúrálni a fekélyekből, így nyilvánvalóvá vált, hogy másoknak sem tudnak enyhülést hozni. Az istenek szobrai, akikben eddig reménykedtek, csak némán álltak, és semmilyen támogatást nem nyújtottak papjaiknak.

Mi a lecke, amit nekünk mindebből tanulnunk kell? Ugyanaz, mint amit az ősi egyiptomiaknak meg kellett érteniük: Isten egyedül tartja kezében a mi életünket és egészségünket. Erre persze bólogatunk, de ne ítéljük el olyan könnyen az egyiptomiakat. Minket is fenyeget az a veszély, hogy erről elfeledkezzünk, és a modern kor Tothjaiban vagy Hekáiban bízzunk az egészségünket illetően. Ma, az MRI, PET, a vágás nélküli sebészet vagy a miniatűr gyógyító nanorobotok korában sokszor igen nehéz elhinni azt, hogy nem az orvosok vagy az orvostudomány, hanem Isten kezében van az egészségünk. A szkeptikusok emiatt elég határozottan kérdezik: „Hogyan lehet, hogy a modern orvostudományok korában bárki is higgyen abban, hogy nem a gyógyszerek és sebészeti beavatkozások, hanem egy láthatatlan Isten tartja kézben az egészségünket?”

Pedig a Biblia igazságai nem változtak, továbbra is a Biblia Istenének fenntartó erején múlik az életünk. Isten ugyan sokszor használ másodlagos eszközöket – azaz Ő sokszor orvosok, sebészek, gyógyszerek által őrzi meg egészségünket. Éppen ezért egyáltalán nem vetjük meg az orvostudomány vívmányait. Mégis, azt sosem szabad szem elől tévesztenünk, hogy nem ezekbe az eszközökbe kell bizalmunkat vetnünk, hanem az ezeket is felhasználó Úrban.

Isten megadta, hogy ezt az igazságot közvetlen közelből is megtapasztaljam. Nemrég nővéremet hasfájással, lázzal és gyengeséggel kórházba szállították. Mégis – hiába élt Budapesten, hiába voltak nagyon jó kapcsolatai, hiába kapta a lehető legjobb orvosi ellátást – állapota egyre csak romlott, és végül életveszélyes stádiumban kellett megoperálni. Hiába tehát a modern orvostudomány kínálta professzionalizmus: életünk és egészségünk továbbra is Isten kezében van. Mit tanít ez nekünk? Azt, hogy vizsgáljuk meg szívünket. Hosszúra nyúló betegségben szenvedünk, rossz hírt közlő orvosokkal kellett szembenéznünk vagy épp ellenkezőleg: kicsattanó egészségnek örvendünk? Mi okoz ilyenkor megnyugvást a lelkünknek, mi vigasztal meg minket? Kedves budapesti gyülekezet, Isten óvjon meg minket attól, hogy csupán a vitaminok vagy az „ez másokkal is megesik” mondat legyen a mi vigaszunk. Hanem ehelyett tárjuk ki szívünket Istennek, és minden gyógymód felett legyen Ő a mi sziklaszilárd bizodalmunk – úgy egészségben, mint betegségben –, hogy Ő tartja kézben a mi életünket, és Neki terve van azzal. Mert homokra épít mindenki, aki reménységét csupán a másodlagos eszközökbe, orvosokba, gyógymódokba vagy éppen saját maga erejébe veti.

Van azonban ennek az Igének egy másik fontos alkalmazási területe. Nemcsak azzal nem tiszteljük Istent, ha másban bizakodunk a gyógyulásunk terén, hanem ha azt gondoljuk, hogy az egészséget Isten adja és kell adja mindenkinek. „Én vagyok az Úr, a te gyógyítód.” – hangzik a 2Móz 15,26, és ez a vers szinte minden helyzetre alkalmazandó mondássá vált a karizmatikus-csodadoktorok szájában. A budapesti metrón elég gyakran bele lehet botlani ezzel az igével reklámozott „gyógyítási alkalmakba”. Ám a karizmatikusok nemcsak gyakran használják ezt az igét, hanem kiragadták azt a Biblia más részeivel és tanításaival összefüggő rendszeréből, és az ő megfogalmazásukban ez a vers a következő értelmet nyerte: Isten a mi gyógyítónk, tehát Ő ígéri, hogy minden gyermekének az összes baját orvosolja. Azonban ha nincs egészség, akkor Isten elhagyott, ha valamilyen betegséggel küszködök hosszabb ideig, akkor bizonyára valamilyen komoly bűn, netalán démoni megszállottság van életemben.

Ám a dolgok nem mindig ilyen egyszerűek – egy igét nem lehet a többi résszel való összefüggéséből kirángatni. Mert a 2Móz 15,26 mellett olvashatjuk Hóseás szavait is a Hós 6,1-ben:

„Jertek, térjünk vissza az Úrhoz, mert ő szaggatott meg és ő gyógyít meg minket; megsebesített, de bekötöz minket!”

Lássuk meg, Isten kezében nemcsak a gyógyulás, hanem sokszor a betegségek is ott vannak. Ő ezt is és azt is felhasználja a mi javunk érdekében. Ezt az igazságot Jób szívből megtapasztalta: életének bizonyos pontján Isten a betegséget, más pontján pedig a gyógyulást használta fel arra, hogy szentjét Magához vonja. Jób könyve egy hosszú cáfolata a karizmatikus elméletnek, mert az Ige már a könyv legelején világossá teszi, hogy Jób „feddhetetlen, igaz és bűngyűlölő volt” – életében tehát a betegségek nem büntetésből érkeztek.

Értsük meg, kedves testvérek, hogy ehhez a tanításhoz – ti. hogy Isten nem gyógyít meg minden betegségünkből vagy nem óv meg minden nyomorúságtól – nemcsak azért kell ragaszkodnunk, mert ez igaz. Hanem azért is, mert ez sokkal gyönyörűbb és dicsőségesebb képet fest Istenről. Ezáltal úgy láthatjuk meg a mi Urunkat, aki nemcsak a jóban van velünk, aki nemcsak az egészséget adja, hanem minden állapotunkban velünk van, és egész életünket kezében tartja. Kedves budapesti gyülekezet, ez az a tanítás, ami igazán vigasztalhat minket: Isten mindig a kezében tart. Idevágó példaként említhetném tolószékes kolozsvári testvérünket, Galinszky Bélát. Béla korábban egy karizmatikus gyülekezetnek volt a tagja, és azon a helyen olyan nagy volt a meggyógyulási kényszer, hogy egy idő után Bélában a karizmatikusok már ördögöt láttak, mert nem akart megnyugodni. Mindez mély kétségbeesésbe és csüggedésbe kergette Bélát, mígnem Isten irgalmából megértette, hogy nem az állandó egészség ad megoldást, hanem az, ha arra az Istenre néz, aki mindent – beleértve lábai bénaságát – is a kezében tart.

Nem csodálatos az, hogy még a betegségeinket is Ő irányítja, és mivel azokkal is célja van, ezért tudhatjuk, a legnagyobb nyomorúság közepette sem hagyott el minket? Sőt, mondok még egy csodálatosabb dolgot: Isten nemcsak irányítja a betegségeinket, hanem együtt is képes érezni velünk azokban. Emlékezzünk, Jézus Krisztusról a következőket olvassuk:

„Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfiúja és betegség ismerője! … betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozta.” (Ézs 53,3-4)

A keresztyénség egyik legszívhezszólóbb tanítása az, hogy Jézus Krisztusban Isten annyira leereszkedik hozzánk, hogy még szenvedéseinkben is azonosul velünk. Nem távoli, érzéketlen Istenünk van, hanem Jézus Krisztus közel van, és érzékeny a mi problémáinkra – éppen ezért keresnünk kell Őt a szükség idején, és a legjobb gyógyszert adja majd lelkünk számára.

Vagyis mi mindebből a tanulság? Az, hogy először is Istent látjuk úgy, mint a gyógyulás forrását. Bajunkkal Hozzá fohászkodunk, mert Ő uralja szervezetünk belső folyamatait. De ezen túl a mi Istenünk olyan Isten, aki a betegségeinkről is tud – és aki betegségeink miatt sebzett szívünket nyugtató kenőccsel tudja megkenni Jézus Krisztusban.

Ítélet a varázslókon: szégyenben

Azonban azt is látnunk kell, hogy a hatodik csapás nemcsak Egyiptom istenei felett mondott ítéletet, hanem a varázslókon is. Korábban már említettük, hogy a hivatásos gyógyítók nem gyógyuló fekélyei kellemetlen presztízsveszteséget jelentett. Azonban van itt több is. A varázslók a tíz csapás közül csupán kettőben vannak név szerint megemlítve: a harmadikban és a hatodikban. A harmadik csapásban azt olvassuk, hogy a varázslók látták, hogy a szúnyoginvázió nem ügyes emberek trükkje, hanem „Isten ujja” – azaz a Mindenható Isten létezésének jele. Azonban bár ezt látták, de a varázslók mégsem tértek meg, hanem továbbra is maradtak a régi helyükön: a fáraó oldalán, hogy tanácsadói legyenek.

Isten épp ezért most fekélyekkel sújtotta őket. Ennek az ítéletnek volt egy külön jelentősége is: láthatóan érzékeltette a varázslók lelki állapotát. Gondoljunk csak bele, hogy milyen ronda a fekete fekélyekkel elcsúfított test – ugyanilyen ronda pettyekkel csúfítja el lelkünket a naponta elkövetett megannyi bűn.

Valószínűleg nem véletlen, hogy a Bibliában több helyen is a fekély az istentelenség büntetéseként szerepel. Isten a következő ítéletet ígéri a szövetségszegő zsidóknak:

„Megver téged az Isten Egyiptomnak fekélyével, és süllyel, varral és viszketegséggel, amelyekből ki nem gyógyíttathatsz. … Megver téged az Úr gonosz kelésekkel a te térdeiden és combjaidon, amelyekből ki nem gyógyíttathatsz, talpadtól fogva a koponyádig.” (5Móz 28,27.35)

A Jelenések könyvében ehhez hasonló ítéleteket olvashatunk a nagy nyomorúságban:

„2Elment azért az első, és kitöltötte az ő poharát a földre; és támadt gonosz és ártalmas fekély azokon az embereken, akiken volt a fenevad bélyege, és a kik imádták annak képét. … 10Az ötödik angyal is kitöltötte az ő poharát a fenevad királyiszékére; és lett az ő országa sötét; és rágták az ő nyelvüket a kín miatt, 11És káromolták a menny Istenét az ő kínjaik és fekélyeik miatt; és meg nem térének az ő cselekedeteikből.” (Jel 16,2.10-11)

Az itt olvasható testi leépülés pedig végül soron a pokolra mutat előre. Ugyan arról nem tudósít minket a Biblia, hogy pontosan milyen hely lesz a pokol, és hogy az oda kerülők teste milyen lesz, azonban az Ige mégis arról beszél, hogy az elkárhozók a „a gyalázatra és örökkévaló utálatosságra” támasztatnak fel”. Tudjuk, hogy a keresztyének majd egy megdicsőült testben támadnak fel, amely tükrözi az Istennel való közösségüket, és az Istentől rájuk sugárzó dicsőséget. Azonban a gonoszok nem így lesznek, ők nem dicsőséges testben támadnak fel, hanem minden bizonnyal olyanban, amely valahol tükrözi azt a szörnyű állapotot, amelyre az örökkévalóságban rendeltettek.

Ha ebbe belegondolunk, ez joggal rettenthet meg minket. Ismerjük magunkat, jól tudjuk, hogy már egy kis földi baj, pár rossz helyen lévő pattanás, viszkető kiütés milyen kellemetlenséget és fájdalmat tud okozni – a gennyes fekélyekről nem is beszélve. Mégis mindez csupán halványan jelzi azt, hogy a bűneink mennyire undorítóak Isten szemében, és hogy milyen testi és lelki szenvedésben lesz része mindannak, aki bűneiben marad.

De barátom, ha felismerted a bűnnek ezt a megbélyegző voltát, hadd osszam meg Veled a keresztyén reménységet, amely az ítélet sötétjében olyan világosan ragyog fel. Jézus Krisztusról a következőt olvassuk az efézusi levélben:

„25Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért; 26Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az ige által, 27Hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.” (Ef 5,25-27)

A keresztyéneknek jobb reménységük van. Jézus Krisztus ugyanis szereti az Egyházat – azaz szereti azokat, akik Őt uruknak és megváltójuknak mondják. Ezt a szeretetét megmutatta a világnak, amikor eljött erre a földre, hogy meghaljon a bűnökért, és tökéletes életet éljen népe üdvösségéért. Jézus Krisztus most is mindent megtesz, hogy megtisztítsa az Egyházat – azaz tökéletes életével és halálával minden bűntől, jellemhibától és rossz szokást megtisztítson minket. Így amikor Isten elé kell állnunk majd az utolsó ítéletkor azt olvassuk, hogy dicsőségben, szeplő nélkül fogunk a Szentháromság Isten előtt megállni. Nem azért, mert életünk végére tökéletesek lennénk magunktól. Hanem azért, mert Jézus Krisztus maga jelenti majd a tökéletes tisztaságot nekünk. Ő az a ruha, amit felöltözhetünk, az Ő tökéletes élete fog nekünk tulajdoníttatni, az Ő halála miatt nem fog emlékezni Isten egyetlen bűnünkről sem. És mindezért mit kell tennünk? Bizonyos értelemben semmit – mert semmit sem tehetünk, amivel fizethetnénk Krisztusnak ezért a tisztító munkájáért. Isten ingyen, kegyelemből ajánlja fel az üdvösséget számunkra. Barátom, ez a keresztyén reménység: nem mi mossuk tisztára magunkat, hanem Krisztus teszi meg mindezt helyettünk. Ha ezt látod, és nem akarsz bűneid fekélyében élni és megmaradni, akkor térj meg Jézushoz! Azaz bánd meg bűneidet Isten előtt, és Krisztusra hivatkozva, az életedet neki ajánlva kérd, hogy bocsásson meg és kegyelmezzen neked!

Ítélet a Fáraón: egyedül

Végül azt is látnunk kell, hogy a hatodik csapás a fáraót is elítélte. Mindeddig a pontig a fáraó szoros együttműködésben volt a varázslóival – az ő tanácsukra szorult az egymás után következő csapásokban. Ám most a mágusok vereséget szenvedtek, és ez a fáraó veresége is volt. A varázslók nem tudtak megállni Mózes és Áron előtt, nem bírtak felállni és megjelenni az Úr követei előtt. A fáraó egyedül maradt. Nem volt, akihez tanácsért forduljon. A suttogó hangok – „Ez csak a zsidók olcsó trükkje, uram!” „Mi is tudjuk ezt utánozni, áldott felség!” – elnémultak. A fáraó egyedül maradt a Mindenható Isten erejének természetfeletti megnyilvánulásával szemben. Egyedül kellett szembenéznie az erősödő csapásokkal. Sőt, a fáraó nemcsak egyedül, de legyőzötten is állt ott. Az ő testét is vélhetően fekélyek borították. Ő sem volt kivétel az ítélet alól.

Persze, ha jobban belegondolunk, a fekély egy újabb kegyelmes figyelmeztető üzenetként is felfogható. A fekély fájdalmas, ez igaz, de nem halálos. A fáraó nem vesztette el eszméletét, gondolkodásának és ítélőképességének birtokában maradt. A betegség és az egyedül maradás elhozhatta volna a fáraónak a gondolkodás, megalázkodás és megtérés idejét. Hasonlíthatott volna Pálra, akinek testéből Isten nem vette el a tövist, hiába imádkozott többször is, és ebből megértette, hogy Isten sokszor a gyengeségeinken keresztül mutatja meg erejét – és Pál megtanult hálásnak lenni e problémájáért is. Vagy hasonlíthatott volna a fáraó Nabukodonozorra, akit Isten elmebajjal sújtott, mígnem megértette, hogy Isten az Úr egyedül, ő egy vétkes teremtmény, és meg kell térnie.  Vagy hasonlíthatott volna Jóbra, akinek az őt ért szörnyű csapásokból azt kellett megtanulnia, hogy Isten a legnyomorultabb helyzetben sem hagyja el, és bölcs célja van a betegségével.

Ha így lett volna, akkor a fáraó bölcsen lett volna beteg. De a fáraó szíve kemény maradt. Tudjátok, mire mutat ez? Arra, hogy a fáraót nem mások vitték a gonoszra. Nemcsak tanácsadói társaságában volt kemény. A fáraó nem volt „szegény” fáraó, akit megrontottak a rossz varázslók. A fáraó szíve kemény maradt magányában is. A fáraó problémája a szívének problémája volt.

Mindez arra mutat, hogy a tetteinkért mi vagyunk felelősek. Nem a társadalom ront meg minket. Nem a szüleink neveltek félre, nem a haverok vittek rosszba. Igen, igaz, hogy „a jó erkölcsöt megrontanak rossz társaságok” de sosem automatikusan, a felelősség kizárásával. El kell arra a pontra jussunk, hogy megértsük: a mi problémánk is szív probléma. Nemcsak mások hatására vétkezünk, hanem ugyanaz a bűnre, rosszra, gonoszra hajló szívünk van a csendes magányunkban is. Akkor sem élünk Istennek, amikor tehetnénk. Kemények vagyunk, mint a fáraó.

És ez ránk, keresztyénekre is igaz, kedves budapesti gyülekezet. Ne tévelyedjünk el! Keresztyénként új szívet kaptunk, de ez az új szív csak Isten kegyelmének melegénél marad lágy. Amikor eltávolodunk tőle, akkor jön a kőszív, az óemberi keménység. Nem lettünk jobbak a világnál – önmagunkban. Éppen ezért ne mentegetőzzünk – keresztyénként sem! Ne rejtegessük bűneinket, és felelősségeinket. Konfliktusainkban ne csak a másik hibáját lássuk és láttassuk, hanem sokkal inkább a miénket. Értsük meg, hogy jellemünkből és természetünkből fakadóan bűnösök vagyunk, jellemünk fekélyes, hibákkal és vétkekkel van tele. Meg kell látnunk, hogy gyógyítóra szorulunk – nemcsak a másik, hanem mi magunk is. Arra a Krisztusra, akinek eltökélt szándéka, hogy mindenkit, aki Hozzá tartozik, feddhetetlenül, testi és lelki fekélyek nélkül az Atya elé állítson. A mostani alkalom végén Isten felszólítása tehát az tehozzád, hogy légy biztos Benne, hogy Krisztus a te gyógyítód egyedül. Ámen.

Idézi Philip G. Ryken: Exodus, 271. old.

HYPERLINK "http://en.wikipedia.org/wiki/Heka\_(god)" http://en.wikipedia.org/wiki/Heka\_(god)

PAGE   \* MERGEFORMAT 3