Bevezetés az ószövetségbe
XVII.

Jóel és Jónás

Képzeljünk el egy tél
végi olvadást, amely árhullámot indít el a folyón, és áttöri
a gátat. Miután az árhullám elvonult, a folyó több nincs
beszorítva a gát által, hanem szabadon folyik tovább korábbi
medrében. Valami ilyesmihez volt hasonló Illés szolgálata is:
prófétaságával utat tört, és századokon keresztül követték
őt a próféták. Illéstől számítjuk az „intézményesült”
prófétaság korát, a Bibliában található 17 prófétai könyv
mind az Illés utáni időszakból ered. Őket összefoglalóan
„kanonikus” prófétáknak nevezzük, mert írásuk a kánonban,
azaz a Bibliában megtalálható. A következő pár alkalmon őket
próbáljuk meg sorra venni.

Azonban még előtte
pár szót a prófétákról. Természetesen már a kanonikus
próféták előtt is szólt Isten a szolgáit által. Három nagy
időszakot különböztethetünk meg a prófétaságon belül. A
korai próféták a kivonulástól egészen az Illés előtti
időszakig munkálkodtak. Ide sorolhatjuk Sámuelt vagy Nátánt.
Próféciáikat nem írtak le – vagy legalábbis azok nem maradt
fenn -, így szolgálatukról leginkább a történeti könyvekben
található feljegyzések alapján kaphatunk képet. Sokkal inkább
azt tudjuk róluk, hogy mit tettek, nem azt, hogy mit mondtak.

A második nagy korszak
a klasszikus prófétaság kora. Ez az Illés utáni időszakot
jelöli egészen a babiloni fogságig. Ezen belül is leginkább a 7.
és 8. század fontos, a próféták nagy többsége ebben a két
évszázadban tevékenykedett. Az ok egyszerű: ez a kétszáz év
jelzi azt az időszakot, amelyben Isten ítélet közel volt: Samária
Kr. e. 721-ben, Jeruzsálem 586-ban esett el. Az Úr elküldte
prófétáit, hogy figyelmeztessék a népet a közelgő ítéletre.
A kanonikus próféták többsége is ebben az időszakban szolgált.

A harmadik korszak
pedig a fogság alatti és utáni próféták ideje. Isten nem
hagyott fel a népével a fogság alatt és után sem: hanem
férfiakat választott ki, hogy üzenetét bátran szólják, és
terelgessék a fogságból hazatérő népet. Ezékiel, Dániel,
Haggeus, Zakariás és Malakiás írásai maradtak fenn ebből az
időszakból.

1.Nagy és kispróféták

A prófétákon belül
a legszokványosabb megkülönböztetés a nagy- és kisprófétákra
való osztás. Az első benyomással ellentétben ez a kifejezés nem
a próféták fontosságáról szól. Az ok sokkal prózaibb.
Ebben az időben a könyveket tekercsekre írták, a tekercsek hossza
(nagysága) adott volt, nem lehetett akármilyen kis tekercset
készíteni – ellentétben a mai nyomtatással. Az ún.
nagypróféták írásai hosszabbak, kényelmesen kitöltötték a
tekercs teljességét. (Csak érdekességképpen: a qumráni nagy
Ézsaiás tekercs 730 cm hosszú és 28 cm magas, tehát 35 egymás
mellé helyezett A4-es papír nagyságú.) A kispróféták írásai
jóval rövidebbek, semmiképpen sem töltöttek volna ki egy
tekercset – éppen ezért a tizenkét kisprófétát egy tekercsre
írták fel, és innen kapták nevüket.

Fontos, hogy ez
megmaradjon bennünk. Mind a kis-, mind a nagypróféták Isten
üzenetét hordozták. Értéküket nem a szavaik csiszoltsága adja,
hanem az, hogy a Mindenható szólt általuk. Lehet egy próféta
csiszoltabb (Ézsaiás), egy másik egyszerűbb (Ámos), de a lényeg
közös: az Úr választotta ki őket arra, hogy üzenetét
képviseljék. Teljesen mindegy, hogy valaki csak egy fejezetet
(Abdiás) vagy hatvanhatot (Ézsaiás) írt, mind Isten szava. Isten
üzenete pedig sosem kis dolog.

A próféták
tanulmányozását azt teszi nehézzé, hogy írásaik nem történeti,
elbeszélő jellegűek, hanem inkább költőiek. Segítséget
jelent, ha tudjuk a történelmi hátteret és utalásokat.
(Használjuk bátra a magyarázatokat, amelyek több prófétai
könyvhöz is megjelentek.) Ám e nehézségek ellenére se
legyintsünk a prófétákra, ne ugorjunk rajtuk keresztül könnyen,
ne is gondoljuk, hogy nem éri meg a fáradságot, hogy elmélyüljünk
bennünk. Isten szava, egyetlen igéje is felbecsülhetetlenül
értékes.

2.Jóel és Isten félelmetes napja

A prófétákkal való
ismerkedést kezdjük Jóel könyvénél. (Kronológiai sorrendben
haladunk, és nem a Bibliában található egymásutániság
szerint.) Nem könnyű meghatározni a kort, amelyben Jóel
prófétált. Könyvében nincs közvetlen utalás se a királyra, se
a kortársakra – éppen ezért Jóel próféciáját a legkorábbi
(Kr. e. 830) és legkésőbbi (Kr. e. 350) időszakkal egyaránt
azonosították. A legésszerűbb becslésnek mégis egy korai, 9.
század végi keletkezés tartható. Minden bizonyosság szerint Jóel
a déli királyságban, Jeruzsálemben prófétált.

Sokkal egyértelműbb
azonban Jóel üzenete: eljön az Úr félelmetes napja! Az Úr
napja kifejezés Jóelnél nem a vasárnapra vonatkozik, hanem Isten
igazságos és félelmetes ítéletére, amely elér mindenkit, és
amely nyomorúságos lesz minden meg nem tért bűnösnek.

„1Az ÚR szava, amely
Jóelhez, Petúél fiához szólt. 2Vének, halljátok
ezt, és figyeljen a föld minden lakója! Történt-e ilyen a ti
időtökben vagy a ti atyáitok idejében? 3Beszéljétek
el fiaitoknak, és fiaitok beszéljék el az ő fiaiknak és azoknak
fiai a következő nemzedéknek! 4Amit a hernyó
meghagyott, megette a sáska. Amit a sáska meghagyott, megette a
szöcske, és amit a szöcske meghagyott, megette a cserebogár.
5Ébredjetek föl, részegesek, és sírjatok, jajgassatok
mind, ti borivók, a mustért, mert elvétetett az a szátoktól!
6Mert egy nép tört országomra, erős és
megszámlálhatatlan. Fogai, mint az oroszlán fogai, és tépőfogai,
mint a nőstény oroszláné. 7Pusztává tette szőlőmet,
letördelte fügefáimat, mezítelenre hántotta és széjjelszórta,
fehérlenek az ágai. 8Keseregj, mint a hajadon, aki
gyászba öltözött ifjúsága jegyeséért. 9Kifogyott
az étel- és italáldozat az ÚR házából, gyászolnak a papok, az
ÚR szolgái.” (Jóel 1,1-9)

Pusztító sáskajárás
négy fokozata: „hernyó”, „sáska”, „szöcske”,
„cserebogár”. De mindez semmi, csak jelképezi az elkövetkező,
igazi ítéletet:

„1Fújjátok meg a kürtöt
a Sionon, és kiáltsatok szent hegyemen! Rémüljön meg az ország
minden lakója, mert eljön az ÚR napja, bizony közel van.
2Sötétség és homály napja, felhő és ború napja,
mint a hegyekre ráterülő alkonyat! Nagy és hatalmas nép jön,
amilyen nem volt kezdettől fogva soha, és nem is lesz többé
ezután nemzedékről nemzedékre. 3Előtte tűz emészt,
utána láng lobog. Előtte olyan az ország, mint az Éden kertje,
utána pedig kietlen pusztaság, semmi sem menekülhet meg előle. …
10Reszket előttük a föld, és megrendülnek az egek. A
nap és a hold elsötétedik, a csillagok is elvesztik fényüket.
11És megzendül az ÚR szava serege előtt, mert igen
nagy az ő tábora, hatalmas az ő rendeletének végrehajtója.
Bizony nagy az ÚR napja, és igen rettenetes! Ki állhat meg akkor?”
(Jóel 2,1-3. 10-11)

Az Úr napja nem
gyerekjáték. Isten haragjával szembenézni rettenetes dolog. Ott
nem lehet majd magyarázkodni, sem Istent kérdőre vonni. Csupán
egy módon készülhetünk fel arra a napra: bűnbánattal és
megtéréssel.

„12De még most is így szól
az ÚR: Térjetek meg hozzám teljes szívetekből, böjtöléssel,
sírással és gyászolással. 13Szíveteket szaggassátok
meg, ne a ruháitokat, úgy térjetek meg az ÚRhoz, a ti
Istenetekhez! Mert könyörületes és irgalmas ő, késedelmes a
haragra, nagy kegyelmű, és bánkódik a veszedelem miatt.”

Ne vegyük ezt
természetesnek! Az, hogy lehetőség van a megtérésre és Úrhoz
való fordulásra, Isten nagy irgalma. Az Ő szeretete hív minket,
hogy hagyjuk el útjainkat, és Isten félelmetes napját szemünk
előtt tartva számoljunk le bűneinkkel, és kapaszkodjunk Istenbe.
A megtérés nem külső beszédből vagy tettekből áll, hanem a
szív megtépázásából és őszinte bánkódásból (12-13. v.) Az
indíték a megtérésre pedig Isten irgalomban gazdag jelleme (12.
v.)

Ám a remény és
visszafogadás biztos.

„17A templomcsarnok és az
oltár között sírjanak a papok, az ÚR szolgái, és ezt mondják:
Légy kegyelmes, URam, népedhez, és ne engedd, hogy szidják
örökségedet! Ne példálózzanak velünk a pogányok! Miért
mondanák a népek között: Hol van az ő Istenük? 18Féltő
szeretetre gyulladt az ÚR a földje iránt, és megszánta népét.
… 24Megtelnek a csűrök gabonával, és a sajtók bőven
árasztják a mustot és az olajat. 25Kárpótollak
benneteket azokért az esztendőkért, amelyeket tönkretett a sáska,
szöcske, cserebogár és a hernyó, az én nagy seregem, amelyet
rátok küldtem.”

Jóel könyve
csodálatra indít Isten iránt: Ő hajlandó megkegyelmezni, és a
lázadó népet visszafogadni! Hajlandó bűneiket elvetni, és
azokról nem emlékezni. Hajlandó a bűn következményeit semmissé
tenni, és jóléttel megajándékozni. Ám Isten legnagyobb áldása
mégsem a gabonával teli csűr – hanem Isten Lelkének kiöntése
az Ő népére (27-32. v.).

A könyv Isten népének
teljes helyreállításával, az ellenségek legyőzésével ér
véget: Isten nem hagyja elveszni népét örökre, sőt uralkodóvá
teszi őket! (3,1-21)

3.Jónás és Isten érthetetlen kegyelme

Felületes olvasással
könnyen nacionalista módon lehetne értelmezni Jóel könyvét.
Azonban Isten nem hagyja megcsúfolni és félreértelmezni üzenetét.
Jónás könyve világossá teszi, hogy Isten nemcsak a zsidókat
hívja megtérésre.

Jónás pár évtizeddel
Jóel után szolgált, azonban vele ellentétben az északi
királyságban. Korának népszerű igehirdetője lehetett, hiszen az
általa közvetített üzenet igencsak kellemes volt:

„25Ő szerezte vissza Izráel
határát Hamáttól fogva a puszta tengerig az ÚRnak, Izráel
Istenének beszéde szerint, amelyet szólt szolgája, Jónás
próféta, Amittaj fia által, aki Gat-Héferből való volt. 26Mert
rátekintett az ÚR Izráel igen nagy nyomorúságára, a szabad
ember és a rabszolga ínségére, és hogy nincs senki, aki Izráelt
megszabadíthatná.” (2Kir
14,25-26)

Azonban Isten
megmutatta Jónásnak, hogy a szolgálat nem csupán a szeretem és
kedves dolgok megtevéséből áll. Élete legnagyobb próbája elé
állította, amikor arra hívta el, hogy az Izráelben gyűlölt
asszírok misszionáriusa legyen.

„1Így szólt az ÚR szava
Jónáshoz, Amittaj fiához: 2Kelj föl, menj Ninivébe, a
nagy városba, és kiálts ellene, mert felhatolt színem elé
gonoszságuk! 3Erre fölkelt Jónás, hogy Tarsísba
szaladjon az ÚR elől. Lement Jáfóba, és talált ott egy hajót,
amely Tarsísba indult. Kifizette az útiköltséget, és beszállt,
hogy Tarsísba menjen az ÚR színe elől.”

Jónás tette elsőre
nehezen érthető. Ám a könyv végén világossá válik, hogy
miért futott az Úr elől:

„1Ez [Ninive
megtérése] azonban nagyon nem tetszett Jónásnak, és
megharagudott. 2Így imádkozott az ÚRhoz: Ó, URam, hát
nem ezt mondtam, amikor még otthon voltam? Azért siettem, hogy
Tarsísba fussak, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten
vagy, késedelmes a haragra, és nagy a kegyelmed, és a gonoszt is
megbánod.” (Jón 4,1-2)

A könyv nagy részében
Jónás az „anti-prófétát” testesíti meg. Az Úr mond
valamit, ő az ellenkezőjét teszi. Az Úr kegyelmet gyakorol a
bűnösnek – Jónás ezt szívből ellenzi. Nem tud elszakadni
saját, kis világától és önös érdekeitől, amely Asszíria és
Ninive pusztulását kívánná. Nem tud gyönyörködni Istenben,
akit Urának nevez.

Legalább három
tanulságot levonhatunk Jónás könyvéből. Először is
azt, hogy Istent semmi sem állíthatja meg. Ő véghezviszi a
tervét, még akkor is, ha az ember próbál ellenszegülni. Isten
mindenható és szuverén, éppen ezért lehet imádni és lehet
Benne gyönyörködni. Másodszor Jónás története bátorít
minket abban, hogy Isten a legalkalmatlanabb embert is tudja
használni. Ha Isten nemzeti megtérést adott egy konok, lázadó,
az emberek megtérését nem kívánó prédikátor által, akkor
Isten téged is használhat. Harmadszor azonban ne mentsük
fel könnyen Jónást. Az, hogy a könyv ilyen nyíltan beszél Jónás
keményszívűségéről, arra mutat, hogy amikor Jónás később
megírta a könyvet, bűnbánattal írta meg, és nem akarta bűnét
elfedni. Igaz, hogy Isten használhat alkalmatlan eszközöket,
azonban ne kísértsük Istent: Ő nem alkalmatlannak akar látni
minket, hanem mint akik gyönyörködünk benne, és kívánjuk a
kárhozat felé haladók megtérését.

Jónás könyve egy
csodálatos kérdéssel ér véget:

„10Az ÚR pedig azt mondta:
Te szánod a bokrot, amelyért nem te fáradtál, és amelyet nem te
neveltél, amely egy éjjel felnövekedett, és egy másik éjjel
elpusztult, 11és én ne szánjam Ninivét, a nagy várost,
amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak
különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És sok ott a
jószág is!”

Ez kérdés végig
hangzik az egész Ószövetségen. Felfedi előttünk Isten jellemét:
Ő ne szánja az embert? E kérdésre az igazi választ az
Újszövetségben találjuk meg, ahol Isten bűnbocsátó természete
a legvilágosabb lesz. Ő nemcsak gyűlöli a bűnt, hanem
elhatározza, hogy kegyelméből saját Fiát adja a bűnösért,
hogy őket megváltsa, megtisztítsa és megszentelje. Isten szánta
a népét, és Fiával ajándékozta meg.

E ponton pedig Jónás
könyvének kérdése összeér Jóel könyvének üzenetével. Jézus
Krisztus helyreállította Isten és az Ő népe közti kapcsolatot.
Isten kárpótolja az esztendőket, amelyet tönkretett a sáska.
Ráadásul megajándékozott minket az Ő Szentlelkével, ahogy
Jóelnél ígérte. Krisztus mennybemenetele után tíz nappal,
pünkösdkor a Szentlélek leszállt az első tanítványokra, és
azóta is mindenkire, aki bűneit megbánva Istené lesz. A
Szentlélek a mi üdvösségünk biztosítéka és pecsétje. Ezért
nem kell félnünk Isten nagy és félelmetes napjától, amely ugyan
biztosan eljön – de akik Isten oldalán vannak, azoknak ez az
áldás, és nem az átok napja. Ámen.