11. Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak?

Mózes második könyve XI.

Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak?

2Móz 5,1-9

date2010.09.02.

„Annakutána pedig elmenének Mózes és Áron és mondának a Faraónak: Ezt mondá az Úr, Izráelnek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy ünnepet üljenek nékem a pusztában. A Faraó pedig mondá: Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam Izráelt?  Nem ismerem az Urat és nem is bocsátom el Izráelt. Ők pedig mondának: A héberek Istene megjelent nékünk; hadd mehessünk hát háromnapi útra a pusztába, hogy áldozhassunk az Úrnak a mi Istenünknek, hogy meg ne verjen minket döghalállal vagy fegyverrel. Égyiptom királya pedig monda nékik: Mózes és Áron!  miért vonjátok el a népet az ő munkáitól?  menjetek dolgotokra. Ezt is mondja vala a Faraó: Ímé a föld népe most sok, és ti elhagyatjátok velök az ő munkáikat. Parancsolá azért a Faraó azon a napon a nép sarczoltatóinak és felvigyázóinak, mondván: Ne adjatok többé polyvát a népnek a téglavetéshez mint ennekelőtte; hadd menjenek el ők magok és szedjenek magoknak polyvát. De a tégla számát, mennyit ennekelőtte csináltak, vessétek ki rájok; azt le ne szállítsátok, mert restek ők és azért kiáltoznak, mondván: Menjünk el, áldozzunk a mi Istenünknek. Nehezíttessék meg a szolgálat ezeken az embereken, hogy azzal legyen dolguk és ne hajtsanak hazug szóra.” (2Móz 5,1-9)

Lekció: 2Móz 5,1-6,8

Mózes második könyvének első négy fejezete egy dráma bevezetéséhez volt hasonlítható. Megismertük a fő szereplőket: az egyiptomi uralkodói házat, és Mózest, a halálraítélt kisgyermekből lett herceget, majd hercegből lett pásztort, és pásztorból lett prófétát. Az eddigi fejezetekben kibontakozott a feszültség – a zsidók szenvedése Egyiptomban –, és most megtörténik az „összecsapás”: Mózes találkozik a fáraóval.

Mózes szempontjából nézve az eseményeket eddig minden olyan szépnek tűnt: bár Mózes ellenkezett Istennel, de végül is engedelmeskedett neki, visszatért Egyiptomba, találkozott Áronnal, és szavukra egyből hallgattak a zsidók – Isten ígéretei elkezdtek beteljesedni. Ám ez a könnyű „menetelés” most megszakad: a fáraó nemcsak elsőre, de – ha jól számoltam – tizennegyedjére sem akart engedni Mózes kérésének.

Az 5-13. fejezetek tehát a Kivonulás könyvének egy újabb részét képezik: Isten és a fáraó ismétlődő „vitáját” a zsidó nép kivonulásáról. Ebben a szakaszban a lekcióként felolvasott igerész (5,1-6,8) egy kisebb egységet képez. Ez a rész dinamikus, sok történés jellemzi – erre mutat a „menni” ige gyakori használata: Mózes és Áron elmennek a fáraóhoz, ám eredményetlenül kénytelenek távozni tőle. A fáraó munkafelügyelői kimennek a zsidókhoz átadni a fáraó parancsát, mire a nép kimegy a földekre polyvát gyűjteni. A zsidók helyzete tarthatatlanná válik, így a zsidó felvigyázók a fáraóhoz mennek – ismét csak eredménytelenül. A zsidók panasza végül Áronon és Mózesen csapódik le, akik terhükkel Istenhez mennek segítségért.

Mindez a sok mozgás, történés egy dologra mutat rá: valami probléma van a háttérben. Ha figyeltünk meg már közelebbről hangyabolyt, akkor tudjuk, hogy a legnagyobb nyüzsgés akkor van, amikor valami váratlan dolog, probléma történt. Hasonlóan, ennek az egységnek a dinamikája is egy megoldatlan problémára mutat. A probléma pedig az, amit Mózes és Áron így fogalmazott meg a fáraónak:

„Ezt mondá az Úr, Izráelnek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy ünnepet üljenek nékem a pusztában.” (5,1)

A probléma az, hogy Isten népe nem Istennek szolgál, hanem egy másik hatalom alá van kényszerítve. Ez a hatalom kénye-kedve szerint bánik Isten népével, és akadályozza a legfontosabb feladatában: abban, hogy Istenét imádja. A 5,1-6,8-ig tartó bő egy fejezet lényegében e probléma kezeléséről szól. Ezt leginkább egy körkörös láncolatként képzelhetjük el: (1) Isten Mózest és Áront küldi a fáraóhoz a probléma miatt. (2) A fáraó nem enged Istennek, hanem még erősebben sanyargatja a zsidókat. (3) A zsidók nem tudnak eleget tenni a fáraó parancsának, Mózes és Áron ellen fordulnak. (4) Mózes és Áron végül Isten elé viszi a történteket, aki megerősíti őket. Vagyis Isten  \o (⎯→)  fáraó  \o (⎯→)  zsidók  \o (⎯→)  Mózes, Áron  \o (⎯→)  Isten.

Két fontos dolgot kell megjegyeznünk ennek kapcsán.

1. A probléma akkor oldódik meg, amikor engedünk Istenhez. A fáraó nem tette ezt, és a zsidók sem: a fáraóhoz könyörögtek és Mózeséknek panaszkodtak – megoldás nincs mindaddig, amíg Mózes és Áron Isten elé nem viszik a történteket, és nem kapnak egy újabb megerősítést tőle. Persze ennek nem kellett volna ilyen sokat húzódnia, a kört hamarabb is rövidre lehetett volna zárni: a legegyszerűbb az lett volna, ha már a fáraó enged Isten szavának. De még akkor is, amikor nem engedett, a zsidók kereshették volna egyből Istent, hogy a nehézségeik között megnyugvást találjanak.

2. Ha nem engedünk Istennek, hanem ellenszegülünk neki, vagy máshol keressük a megoldást, akkor ebből csak további problémák fognak származni mind magunk, mind mások számára. A fáraó lázadása csak nehezített a zsidók és a saját helyzetén. A zsidók panaszkodása vezetőik ellen fordította őket. Egyedül Isten az, aki tud segíteni. Ha Istent nem keressük, nélküle próbálunk meg kijutni a bajból, saját erőnkből, akkor egyre csak mélyebbre kerülünk.

Vagyis az 5,1-6,8-ig tartó részben a zsidók problémájának megoldására három válasz születik. (1) A fáraó nemhogy könnyíteni akarna a zsidók terhén, hanem még nehezíti a rajtuk lévő terhet (1-9. v.). (2) A zsidók nem Istennél, hanem a fáraónál keresnek megoldást (10-21. v.). (3) Mózesék pedig Isten elé tárják az ügyet (5,22-6,8). A mostani ill. következő két alkalmon ezeket fogjuk sorra megvizsgálni.

A mai alkalmon tehát a fáraó reakciójáról lesz szó, és ennek kapcsán az Isten nélküli ember „anatómiájáról”, jelleméről tudunk meg fontos dolgokat.

1  A fáraó tudatlansága

Mózest és Áront a fejezet elején a fáraónál találjuk. Bátran fogalmazzák meg előtte kérésüket, amelyet Isten Mózes szájába adott a Sínai-hegyen. Nyilvánvalóvá teszik előtte, hogy Istennek célja van a népével, nem akarja többé az egyiptomi iga alatt látni, hanem azt kívánja, hogy ünnepet üljenek a pusztában – azaz, hogy szabadon dicsőítsék és imádják Őt.

A fáraó a kérésre kérdéssel válaszol: „Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam Izráelt? ” (2. v.) E kérdés mögött egyrészt egy jogos dolog húzódik meg. Ott ül a trónján az istenként tisztelt fáraó, és eléjön a rabszolga-nép két képviselője, és követelik, hogy bocsássa el őket. És e nevetséges kérésben egy olyan Istenre hivatkoznak – az ÚRra, Jahvehre –, akiről még sohasem hallott.

Kicsoda tehát az ÚR?  Erre a kérdésre kimerítő választ kapott Mózes az égő csipkebokornál, amikor Isten a VAGYOK-ként, az örökké létező, változhatatlan és mindenható Istenként mutatta be magát a prófétának. A Fáraó számára az ott elhangzottak nem voltak ismertek, de ez nem azt jelenti, hogy a fáraó ne tudott volna Istenről pár dolgot. A fáraó maga mondja később: „A föld népe [mármint a zsidók] most sok.” (5. v.) A fáraó saját szemével tapasztalhatta azt, ahogyan a zsidók a nehéz munka ellenére szaporodnak. Továbbá biztosan ismerte elődei uralkodásának történelmét, és tudott a korábbi fáraó népirtási programjáról, és annak meghiúsulásáról. Ezeken keresztül legalább egy dolgot a fáraónak tudnia kellett: Valaki gondoskodik a zsidókról, óvja őket, és meghiúsítja a kiirtásukra vonatkozó terveket.

Ám ezen túlmenően Mózes és Áron üzenete is megtanította pár dologra a fáraót.

1. Először is megtudta, hogy az Úr a héberek Istene, Aki különös módon viszonyul az Ő népéhez. Az Úr nem mindenki Istene, nem mindenki Atyja, hanem csak a hébereké.

2. Másodszor megtudta a fáraó, hogy ez az Isten imádatot követel meg: a népének a pusztába kell mennie, hogy ünnepeljék Őt áldozatokkal.

3. Harmadszor ebből az is következett, hogy a héberek Istene nem tűr meg más isteneket: Őt nem lehetett Egyiptomban, egy egyiptomi ünnepen dicsőíteni, hanem csak a pusztában, minden mástól elkülönítve.

4. Negyedszer a fáraó azt is megérthette, hogy a fentieket az Úr komolyan gondolja. A héberek Istene csapásokat – döghalált és fegyvert – ígér mindenkinek, aki megakadályozza, hogy a népe Őt szolgálja. Ez vonatkozott az izráelitákra, ha vonakodnak menni, és vonatkozott az egyiptomiakra, így a fáraóra is, ha ő akadályozza meg a népet ebben.

Vagyis a Fáraó, ha keveset is, de annyit megtudhatt az Úrról, hogy kizárólagosságot, imádatot és komolyságot követel meg. A fáraó azonban ezt nem fogadta el, Őt nem érdekelte az Úr, saját bevallása szerint is hitetlen ember volt: „Nem ismerem az Urat, és nem bocsátom el Izráelt.” Igaz, hogy a fáraó egy extrém eset, de jellemében mégis jól láthatjuk a hitetlen ember három ismertetőjelét: az Istenről való tudatlanságot, Istennek való ellenállást és a gonoszságot.

Először is tehát a fáraó tudatlan volt Isten felől. Nem akarta megismerni az Urat, nem akart tudomást venni róla. Nem élvezte az Ő közelségét, nem örült annak, ha hallhat róla. Mindez azért van, mert Isten helyét valami más töltötte ki a szívében: Isten helyére saját magát tette. Ezt legalább két dologban láthatjuk. (1) Mózes és Áron a következő szavakkal kezdték mondandójukat: „Ezt mondta az Úr…”, a fáraó pedig ezután így üzent a zsidóknak: „Ezt mondja a fáraó…” (10. v.). Mózes és a fáraó ugyanazt a kifejezést használta, amikor autoritással, hatalommal szólt: csak Mózes az Úr, a fáraó a saját nevében – mindezt azért, mert a fáraónak Isten senki volt, ő maga volt az isten, az Úrnál nagyobbnak gondolta magát. (2) A fáraó ugyanazt a szót használja a zsidó nép rabszolgamunkájára, mint amit Isten az ő szolgálatára. A 4,23-ban Isten ezt mondja: „Bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nékem.” A Fáraó az 5,9-ben ugyanezzel a szóval válaszol: „Nehezítessék meg a szolgálat terhe az embereken.” Nem szabad elfelejtenünk, hogy az egész kivonulás nem egy Mózes és a fáraó közti csata volt. Hanem az igazi szereplők Isten és Egyiptom istenei voltak (2Móz 12,12), és a kérdés igazából az volt, hogy kinek van nagyobb hatalma, kinek van joga szolgálatra kényszeríteni a zsidókat: az Úrnak vagy Egyiptomnak?  Az Úr képviselője Mózes volt, Egyiptom isteneié pedig a fáraó, akit testté lett istenként tiszteltek. A fáraó ezekkel a szavakkal lényegében azt mondja: „Nem akarok tudni semmilyen más istenről. Én vagyok az isten, én rendelkezem a zsidók felett! ”

Bár a fáraó nem akarta megismerni Istent, ezt azonban mégsem kerülhette el. Az Urat nem lehet csak úgy félretenni és mellőzni. A tíz csapáson, saját elsőszülöttjének halálán és a Vörös-tengeri vereségen keresztül a fáraó végül megismerte Istent, és el kellett fogadnia az Ő hatalmát. A kivonulás éppen ezért egy nagy lecke volt a fáraó számára, a világ legdrágább teológiai leckéje Istenről – amibe egy ország rokkant bele. A fáraó végül megtanulta, hogy kicsoda az Úr, csak sajnos túl későn.

A fáraóról fent elmondottakat lehet alkalmazni minden hitetlen emberre. Az Isten nélküli ember szívében ugyanaz a közömbösség és tudatlanság honol Isten iránt. Nem érdekli őt Isten, mert a szívében saját maga az úr, és senkinek nem akarja átadni a hatalmat ott belül. Nem hajlandó senki másnak alávetni magát. De a szomorú probléma az, hogy ez nem lesz mindig így. Mindenki el fogja ismerni Isten hatalmát előbb vagy utóbb – még a pokolban lévők is. A filippi levélben a következőt olvassuk:

„Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.” (Fil 2,10)

A pokolban nem lesznek hitetlenek – csak sajnos ott már túl késő lesz.

De mi lett volna a megoldás, mi segített volna a fáraón?  Az, ha megismeri Istent, és személyesen találkozik Vele. Ha megismeri az Ő jellemét, cselekedetét, hatalmát, megszereti Őt, és átadja neki az első helyet a szívében – akkor a fáraó megmenekülhetett volna. Ez az, amire minden újjá nem született embernek szüksége van. Lehet, hogy nem kérsz a keresztyénségből, és nem akarod magadat Krisztusnak alávetni. Ez azért van, mert nem ismered igazán azt az Istent, aki a keresztyénség mögött áll. Kezdd el tehát olvasni a Bibliát, az evangéliumokat és a többi könyvet. Járj egy komoly, konzervatív gyülekezet alkalmaira, ahol a Bibliát tanulmányozhatod. Vesd fel kérdéseidet, és beszélgess keresztyénekről. Törekedj megismerni Jézus Krisztust, Aki teremtette a világot, és Aki megváltotta az emberiséget a bűnből. Ez az egyetlen reménységed az Isten iránti közömbösségedre, hogy megismered, ki az az Úr, Aki a szívedet kéri.

Ez a szakasz azonban a hívőknek is tartogat alkalmazást. Egyrészt meg kell értenünk, hogy akárcsak a hitetleneknek, nekünk is sok problémánk abból fakad, hogy nem ismerjük eléggé Istent. A zsidókról azt olvastuk az előző fejezet utolsó versében, hogy elfogadták az Urat Istennek és szolgáltak neki. Mégis, nem tudták feldolgozni, hogy ennek következtében a munkájuk még keservesebbé vált. Elkezdtek lázadni Mózes és Áron, és végső soron Isten ellen. Miért?  Mert helytelen volt az ismeretük, és nem értették, hogy néha a keresztyén élet nagy nehézségekkel jár. Talán most is egy súlyos, szívet tépő nehézség van az életedben, és kérdezed Istent, hogy miért?  Azt mondom, hogy törekedj megismerni Istent ebben az állapotban is: imádkozz, gondolkozz, kérdezd Istent vagy keresztyén testvéreidet, kutasd a Bibliát, hogy miért lehet az a nyomorúság az életedben. De ne Istent hibáztasd. Inkább ismerd meg jobban az Ő szeretetét és gondoskodását, az Ő nehézségek közt megnyilvánuló erejét, és azt a mély, belső örömet, amely még a kívül lévő háborúságok közt is uralhatja a szívedet!

Még hadd mondjak egy másik dolgot Nektek, kedves budapesti gyülekezet. A fenti szakasz az evangélizálásról is tanít minket. Az evangélium Mózes üzenetéhez hasonlóan egy bátor felszólítás a bűnösök felé: térjenek meg, azaz bánják meg bűneiket, és higgyenek Jézus Krisztusban, mint Megváltójukban. Mózesékhez hasonlóan nekünk is fel kell készülnünk arra, hogy az evangéliumról érthetően beszéljünk az embereknek, hogy mindezt miért követeli Isten tőlünk. Mai világunkban is az embereknek kevés fogalma van a Biblia Istenéről, tehát tanítanunk kell őket. Egyszerűen, érthetően, logikusan – de tanítanunk kell Isten jelleméről és elvárásáról, sőt arról is, hogy milyen következményei vannak, ha Istent elutasítják.

2  A fáraó ellenállása

A fáraó azonban nemcsak tudatlan volt Isten felől, hanem ellen is állt Neki. A fáraó kérdése „Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam Izráelt? ” nem csupán egy intellektuális kérdés volt. A fáraó ezzel egy makacs ellenállást is kifejezett, mintegy azt mondta: „Azt gondoljátok, hogy törődöm Jahvehvel, és engedek neki?  Hát kicsoda lenne Ő? ”

Mint láttuk, a fáraó is jó pár dolgot tudott Istenről. Sőt, még tanítást is kapott Mózestől és Árontól is – de ez sem volt elég. Azért, mert a fáraó problémája nemcsak intellektuális volt, hanem lelki is. A fáraó nem csak keveset tudott, hanem egyszerűen nem akart Istennek engedni. Sőt, mindaz, amit megtudott az Úrról, az nem tetszett neki, és az egészet visszautasította.

Pál apostol ezt a problémát írja le az efézusi levélben:

„Ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjöknek hiábavalóságában, akik értelmökben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettõl a tudatlanság miatt, mely az Ő szívök keménysége miatt van bennök.” (Ef 4,17-18)

Pál apostol itt valami egészen fontos dolgot mond: a hitetlen ember ellenállása, sőt maga a tudatlansága is (! ) az Ő kemény szívének a következménye. Mindenki tud Istenről valamit, még a legkeményebb szívű hitetlen is. De ezt a tudást egész egyszerűen elnyomja az ember magában, mert az Isten nélküli ember a maga útját akarja járni, és a saját vágyai teljesítésének, a bűnnek örül inkább, mint az Istennek való engedelmességnek.

Látjátok, a hitetlenség sokkal komolyabb probléma annál, mint amit önmagában a tanítás vagy az Istenről való tájékoztatás orvosolni képes. A hitetlenség elsősorban a szív problémája: az ember vágya egy Isten nélküli életre. Akkor mi segíthet itt?  Egyedül az Úr Jézus Krisztus. Az Úr Jézus ugyanis elsősorban nem tanítani jött erre a földre. Ő volt a nagy Tanító, de mégsem ez a név az, amelyen a leggyakrabban szólítjuk Őt – leginkább azt mondjuk róla, hogy Ő a Megváltó. Ez a szó arról beszél, hogy az Úr Jézus életében és halálában sokkal több volt, mint csupán a sötétben élő emberiség megvilágosítása a tudás által. Goethe utolsó szavai azok voltak, hogy Mehr Licht! – azaz „Több világosságot! ” Az Úr Jézus által hozott világosság azonban nem csak, sőt elsősorban nem intellektuális. Ő azért jött, hogy a szívünket megváltoztassa. A szívünket, amely sziklakeménnyé változott a bűn miatt, amely egyszerűen képtelen Istennek engedni és Neki meghajolni, mert nem akarja alárendelni magát senkinek. Az Úr Jézusnak azért kellett meghalnia, hogy a bűneink büntetését Ő vegye magára, és így Isten megbocsáthasson nekünk, és levehesse a bűn átkát rólunk. És Ő fel is támadt, ezzel mutatva azt, hogy az Atya elfogadta az áldozatát, és örök életünk lehet. Ha az Úr Jézus nem halt volna meg és nem támadt volna fel, akkor hiába lenne a Biblia, még az sem lenne képes a szívünket meglágyítani. Ezét van szükséged hitetlenként és hívőként egyaránt az Úr Jézus Krisztussal való kapcsolatra és közösségre.

3  A fáraó gonoszsága

Ám sajnos a fáraó nem állt meg itt. Nem csupán tudatlan volt Isten felől, nem csak ellenállt neki, hanem akarattal az ellenkező irányba ment. Más szóval, a fáraó gonosz volt. Ahelyett, hogy elengedné Izráelt, pontosan az ellenkezőjét teszi: még nagyobb szolgálatra szorítja. És itt a fáraó nem csupán kemény volt, hanem kegyetlen. Olyan dolgot kért a zsidóktól – ezt látni fogjuk a következő alkalommal –, amit lehetetlen volt véghezvinni. És ha nem tudták véghezvinni, megverette a zsidó elöljárókat.

Bár a fáraó egy szélsőséges példája a hitetlen embernek, mégis, nemcsak a fáraót jellemzi ez a magatartás. Minden ember gonosz önmagában Isten nélkül. Igen, gonosz – és talán kemény szónak tűnik ez, mégis a Biblia így beszél az emberről. A hitetlenség sosem semleges dolog, hanem mindig a gonoszság felé törekszik. Azzal, hogy a fáraó ellenállt Isten akaratának, annak az ellenkezője felé hajlott, a jóság helyett a gonoszságra. Pál apostol a korábban felolvasott szakaszt a következőképpen folytatja:

„Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt; Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint, És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben. Azért levetvén a hazugságot, szóljatok igazságot. …Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek. …A ki oroz vala, többé ne orozzon; hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az õ kezeivel azt, a mi jó, hogy legyen mit adnia a szûkölködõnek. Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak. És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, a ki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára. Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt; Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.” (Ef 4,22-25.26.28-32)

Pál apostol azt mondja, hogy a keresztyén élet egy új élet, változásokkal kell együtt járjon. De miből kell megváltozzunk?  A hamisságból, indulatos haragból, lopásból, lustaságból, rothadt beszédből, Isten megszomorításából, a mérgességből, fölgerjedésből, haragból, lármából és káromkodásból. Mik ezek, ha nem a gonoszság megnyilvánulásai?  És ez nem a teljes lista. És itt Pál nem extrém esetekről beszél, hanem a hétköznapi emberekről – rólunk.

Ennek a bennünk lévő gonoszságnak a gyökere a hitetlenség. Amikor azt mondjuk, hogy nem kell Isten, és elvetjük Őt, akkor Istennel együtt minden jóságot is elvetünk. És ez életünk minden területére is vonatkozik. Ha nem akarunk hálásak lenni egy nehézségért, nem csupán semlegesek maradunk, hanem felnövekszik a szívünkben az elégedetlenség. Ha nem akarjuk Istent előrébb helyezni, mint a kedvesünket vagy gyerekünket, akkor őket tesszük meg életünk céljává, őket akarjuk végül is kihasználni a saját boldogságunk érdekében, és ha csalódunk bennük, akkor megsértődünk rájuk és megkeseredünk. Ha a pénzünket nem akarjuk Istennek alárendelni, akkor a pénzünk lesz az istenünk, és feltámad bennünk a féltékenység mindeki iránt, akinek több van, mint nekünk, és egy idő után törvénytelenségre is képesek leszünk, hogy a vagyonunkat növeljük. Ha valami jó célért, ügyért próbálunk meg élni, és azt tesszük az első helyre, akkor egy idő után ellenségnek tekintünk majd mindenkit, aki nem azért az ügyért harcol mint mi, és könnyen gyűlölni fogjuk őket. Bármi, amit Isten helyére teszünk az életünkben, és ami elvon minket Istentől, valamilyen módon gonoszságba fog átcsapni.

Sőt, az istentelenség majd nemcsak Isten ellen fordít minket, hanem egy idő után Isten népe ellen is. Ez az, amiért a keresztyéneket üldözik a világban. És üldözés alatt nem csupán a fizikai erőszakot értem, hanem azokat a kifinomultabb támadásokat is, amely a médián, közvéleményen vagy ismerősökön keresztül érkezik: a keresztyéneket egyoldalúan mutatják be, kigúnyolják bizonyos tetteikért, olyan tulajdonságokat rónak fel nekik (gyűlölet, szűklátókörűség, szeretetlenség), ami nem is jellemzi őket. Mindezt azért, mert a keresztyének – mégha olyan gyengén is sokszor – Krisztusra irányítják a figyelmet, akinek a fényében a hitetlen ember rosszul érzi magát.

Nem könnyű üzenet az, amit ma hallottunk Isten Igéjéből. Mégis, szeretném, ha a szemed előtt lenne a fáraó hitetlensége. Nem ismerte Istent. De nem ismerte el Istent, hanem ellenállt neki. Sőt, mindez gonoszságra hajtotta. Mindezt azért, mert a maga vágyainak akart élni. Ám még ő is megtanulta végül az Istenről való leckét – de ez Egyiptom tönkremenésébe, az egyiptomi hadsereg elvesztésébe és a saját életébe került. A fáraó most már nincs kétségben Isten hatalma felől, sőt a lelkiismeret furdalja a pokolban, hogy miért nem engedett Mózes és Áron egyszerű szavainak. És veled mi a helyzet?  Ismered-e Istent?  Engedelmeskedsz-e neki?  Vagy továbbra is magadnak vagy valami más fontos dolognak élsz, és a pokol felé haladsz?

De legyen ott a szemed előtt Mózes és Áron példája is. Ők egyszerűen, de bátran képviselték Istent. Választhatod az ő útjukat is, hogy Isten a te Istened lesz. Nem szeretném, ha a pokolba kerülnél. Sőt, Isten is szól most hozzád, és felkínálja neked az új életet Jézus Krisztusban. Hajlandó vagy-e bűnbánatot tartani, és hinni neki?  Ámen.

Philip G. Ryken: Exodus, 143-144. old.

Tim Keller: The Reason for God, 290-291. old.