45. Mi a haszna a Tízparancsolatnak?

Szabó Péter András
Mózes második könyve

MÓZES MÁSODIK KÖNYVE XLII.

Vezetés-szervezés Izráelben

2Móz 18,13-27

Lekció: 1Tim 3,1-16

Mint említettük, a 18. fejezet egy átmeneti rész, amelyben az Izráelt ért próbák után bepillantást nyerünk Mózes és Izráel életének mindennapjaiba. Először a családi kapcsolatokba és a személyes evangelizációba. A mai alkalommal pedig a vezetés terheivel, amelyek Mózesre vagy napjaink lelkészeire nehezednek. Mindezekből látjuk azt, hogy hogyan és hogyan ne szervezzük a gyülekezetet.

A probléma

„13És történt másod napon, leült Mózes törvényt tenni a népnek; a nép pedig állt Mózes előtt reggeltől estig. 14S a mikor látta Mózes ipa mind azt, amit ő a néppel cselekedett, mondta: Mi dolog az, amit te a néppel cselekszel; miért ülsz te egymagad, mind az egész nép pedig előtted áll reggeltől estig?”

a fő problémát Jethró szavai fogalmazzák meg: „miért ülsz te egymagad*, mind az* egész nép**pedig előtted áll reggeltől estig?” – a probléma nem abban van, hogy Mózes leült ítélkezni, hanem abban, hogy ezt a terhet egyedül viselte

Miért tett így Mózes?

nem büszkeségből vagy hatalomvágyból

részben azért, mert ezt láthatta Egyiptomban, ahol a fáraót lényegében bárki megkérdezhette peres, bajos dolgában (nyílt udvar)

másrészt pedig azért, mert Mózes lelkiismeretesen akarta kezelni a nép ügyét. Ő volt a próféta, Ő állt „kapcsolatban” Istennel, és törekedett arra, hogy mindenki ügyében a lehető legjobb döntést hozza

Mégis, a dolog nem volt így jó, ez látszott a következményeken is

Kifáradás: Mózes elfáradt a megerőltető szellemi munkában, a nép pedig a várakozásban. Leterheltek voltak, és ebből számtalan dolog fakadhatott: ingerlékenység, türelmetlenség, elégedetlenség

Megoldatlan ügyek: de a kifáradáson túl egy további probléma volt az ügyek megoldatlansága. Jethró későbbi szavaiból (23. v.) úgy tűnik, hogy a nép közül többen, miután állva várakoztak végig az egész napon, dolgavégezetlenül kellett hazamenniük a nap végén. Ha különféle ügyintézésben nekünk is kellett már valaha órákat várnunk, akkor kicsit együtt tudunk érezni az izraelitákkal az elvégzetlen ügyek miatti bosszúságuk miatt. Ahogy William Gladstone, a 19. századi brit politikus megfogalmazta: „Az igazság elhalasztása az igazság halála.” Valami a szervezésben nagyon rosszul működött.

Mindez egy fontos dologra mutat: sokszor a gyülekezeti dolgok megszervezésére pluszként, szükséges, de valójában nem fontos, és inkább idegesítő, teherként ránk nehezedő dolgokként gondolunk. De ez a fejezet is megmutatja, hogy a szervezés nem mellékes, hiszen VALÓS hatása van a gyülekezet életére.

Mózes ellenérve

„15És monda Mózes az ő ipának: Mert a nép Isten akaratát tudakolni jön hozzám; 16Ha ügyök-bajok van, én hozzám jönnek és törvényt teszek az ember között és felebarátja között és tudtára adom az Isten végezéseit és törvényeit.”

Mózes válasza az, ami általában el szokott hangozni a szánkból ennek kapcsán: „De hát ez fontos! Nincs mit tenni!”

egyet kell értenünk Mózessel abban, hogy ez az ügy valóban fontos volt. Isten akaratáért jött a nép Mózeshez, és ez két fő dolgot jelentett Mózes számára:

„tudtára adom az Isten végzéseit és törvényeit” – Mózes tanította a népet Isten akaratára nézve

„Ha ügyök-bajok van, én hozzám jönnek” – Mózesnek a törvény tanításán túl a mindennapi problémákban is tanácsot kellett adnia, vagyis gyakorlatban alkalmaznia mindazokat, amit esetleg korábban elmondott

ám Jethrót nem lehetett meggyőzni csupán azzal, hogy ez a munka fontos, és nincs mit tenni. Jethró látta a következményeket, az eredménytelenséget, és feltárta ezeket Mózes előtt a megoldási javaslatával együtt. De emeljünk ki két dolgot:

Jethró tanácsa egy tapasztalt vezető „józan ész” szerinti tanácsa. Erről még nem volt kijelentés. Vagyis Jethró tanácsa nem bírt még önmagában isteni tekintéllyel, hanem alá kellett vetni azt az Úr jóváhagyásának. Ezt Jethró is jól tudta, mint arra a 23. vers rámutat: „Ha ezt cselekszed és az Isten is parancsolja néked*: megállhatsz és az egész nép is helyére jut békességben.”*

mégis, ez nem jelenti azt, hogy el kellene vetni. Mindebben van egy fontos alapelv: vannak területek, amiről az Ige nem ad világos parancsot. Mit tegyen ilyenkor az ember? Jethró tanácsa bátorít minket, hogy gondolkozzunk megoldásokon, és ezeket vessük alá az Igének, a bibliai alapelveknek, és ha nem ellenkezik azokkal, akkor meg lehet fogadni és valósítani. És ezt látjuk Jethró esetében is: „24És hallgatott Mózes az ő apósa szavára és mindazt megtette, amit mondott.” A tanács nem mondott ellen Isten akaratának, így Mózes követte azt.

A megoldás

„17Mózes ipa pedig monda néki: Nem jó az, a mit te cselekszel. 18Felettébb kifáradsz te is, ez a nép is, a mely veled van; mert erőd felett való dolog ez, nem végezheted azt egymagad. 19Most azért hallgass az én szavamra, tanácsot adok néked és az Isten veled lesz. Te légy a népnek szószólója az Isten előtt, és te vidd az ügyeket Isten eleibe. 20És tanítsd őket a rendeletekre és törvényekre és add tudtukra az utat, amelyen járniuk kell és a tenni valót, amelyet tenniük kell. 21És szemelj ki magad az egész nép közül derék, istenfélő férfiakat, igazságos férfiakat, akik gyűlölik a haszonlesést és tedd közöttük elöljárókká, ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké és tizedesekké. 22Ezek tegyenek ítéletet a népnek minden időben, úgy hogy minden nagyobb ügyet te elődbe hozzanak, minden csekélyebb dologban pedig ők ítéljenek; így könnyítve lesz rajtad, ha azt veled együtt hordozzák. 23Ha ezt cselekszed és az Isten is parancsolja néked: megállhatsz és az egész nép is helyére jut békességben.”

De mi volt Jethró tanácsa? A fő üzenetet a 18. vers fogalmazza meg: „mert erőd felett való dolog ez, nem végezheted azt egymagad.” Vagyis a gyülekezeti munka nem „egyszemélyes show”. Ahogy Jethró kívülállóként ránézett az izraeliták törvénykezésére látta, hogy itt valóban probléma van: ugyan a nép mindennapos ügyeinek irányítása fontos dolog, amelyet el kell végezni, de nem szükséges, sőt, lehetetlen, hogy ezt egy ember végezze el. Még akkor is, ha olyan tapasztalt, erős hittel megáldott emberről van is szó, mint Mózes.

Ebből is láthatjuk, hogy Isten a gyülekezetben is gondosan figyel arra, hogy világossá váljanak korlátaink és gyengeségeink. Mindez pedig azt a célt szolgálja, hogy világos legyen: Isten ereje az, amely megtartja és fenntartja az egyházat, és nem különleges emberek tehetsége. Itt van a mi kis egyházunk helyzete vagy az erőtlen magyarországi keresztyénség: néha talán azt mondanánk, hogy egy új Mózesre vagy Kálvinra lenne szükség. De értsük meg, kedves budapesti gyülekezet, hogy nem egy új Kálvin tud reformációt adni népünknek, vagy növekedést gyülekezetünknek, hanem egyedül Krisztus. Látod egyházad, gyülekezeted, vezetőid korlátait és gyengeségét? Emlékeztessen ez Mózesre és az ő korlátaira, és azon keresztül arra, hogy nem a vezetőkbe kell reményünket vetnünk, hanem az élő és munkálkodó Istenbe. Ez minden gyülekezet és gyülekezeti vezető részére megszívlelendő tanács.

Ezután lépjünk tovább Jethró tanácsának vizsgálatára. Jethró javaslata két fő területet célzott meg: először is fel akarta szabadítani Mózest a vezetés más feladatai számára, másrészt pedig segítséget kínált Mózesnek, hogy a vezetés munkáját másokkal is megoszthassa.

Mózes feladatának elkülönítése. Jethró szemei előtt világos volt, hogy Mózes különleges elhívást kapott Istentől: Mózes volt a közbenjáró Isten és a nép között. Mózes próféta volt, Isten „szája” a nép előtt, akinek tiszte volt Isten szavainak, a különleges kijelentésnek tolmácsolása. Ám Mózestől egész napokat vett el az, hogy a nép különféle ügyeiben döntsön, és emiatt Mózes pont azt a szerepet nem tudta ellátni, amire őt Isten elhívta. Ezen pedig változtatni kellett.

Mózest tehát szabaddá kellett tenni, hogy végezhesse az Izráel és Isten közti közbenjáró munkát: „Te légy a népnek szószólója az Isten előtt, és te vidd az ügyeket Isten eleibe.” Ám ezentúl volt egy másik feladata még Mózesnek: „És tanítsd őket a rendeletekre és törvényekre és add tudtukra az útat, amelyen járniok kell és a tenni valót, amelyet tenniük kell.” Nem csupán az Istennel való „kommunikáció”, hanem Isten üzenetének kifejtése, a törvény tanítása is Mózes legalapvetőbb feladatához tartozott.

Az Újszövetségben szintén megtaláljuk ezt az alapelvet. A jeruzsálemi gyülekezetben egy alkalommal probléma fakadt a zsidó és nem zsidó származású özvegyasszonyokról való gondviselés terén. Az apostolok összeültek tanácskozni, és a következőre jutottak: „Nem helyes, hogy mi az Isten Igéjét elhagyjuk és az asztalok körül szolgáljunk. 3Válaszszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek jó bizonyságuk van, … kiket erre a foglalatosságra beállítsunk.” (ApCsel 6,2-3) Az alapelv ugyanez: a probléma megoldása nem az apostolok feladata volt, mert ez elvonta volna őket az imádság és igehirdetés sokkal fontosabb feladatától.

Ma, a teljes Szentírás lezárulása után, már nincs közvetlen kijelentés Istentől. Éppen ezért nincs szükség a gyülekezetekben Mózeshez hasonló prófétákra. Viszont szükség van lelkészekre, „tanító vénekre”, akik foglalatosak az imádság, az igehirdetés és a pásztorolás munkájában. Egy gyülekezet hatékony működéséhez szükséges, hogy a lelkész ezekkel a dolgokkal foglalkozzon a legtöbbet. Vagyis szükséges őt szabaddá tenni erre a feladatokra. Ehhez pedig vezetésre alkalmas férfiakra van szükség.

A vezetés munkájának megosztása. Ha belegondolunk, a vezetés hatalmas felelősséggel járó feladat. Tehát Mózestől Istenben való bizalmat és alázatot igényelt az, hogy a nép vezetésének eddig általa végzett dolgait tudja „kiengedni” a kezéből. Az igénkben három alapelvet találunk arra nézve, hogyan sikerült ezt megvalósítani: (1) alkalmas férfiakat kellett találni, (2) a vezetés felelősséget ők megosztva viselték, (3) ezeket a férfiakat pedig az egész nép közül kellett választani. Mint látni fogjuk, ezek az alapelvek nemcsak az ószövetségi, hanem az újszövetségi egyházkormányzatra is igazak.

Először tehát alkalmas férfiakra van szükség. Az igénkben használt „derék” szó jelentése: erős, megbecsült férfiakat jelent, akikre felnéznek a környezetükben élők. Kik az ilyen derék, alkalmas férfiak? Az igénk ezt három tulajdonságon keresztül mutatja be. A vezetésre alkalmas férfi istenfélő – vagyis van benne egy buzgóság Isten iránt. Féli Istent, azaz nem közömbös sem Isten dolgai, sem bűnei iránt. Isten dicsősége hajtja, kész olyan tanácsot vagy intést is adni, amiről tudja, hogy nem fogadják majd szívesen. Ez a tulajdonság tehát a férfi Istennel való kapcsolatára irányítja a figyelmet. Azután a vezetésre alkalmas férfi igazságos – a héber még kifejezőbben azt mondja: „az igazság férfia”. Az ilyen ember megbízható, szavának súlya van, mert megtartja azt. Igenje igen, és nemje nem. Becsületes, az igazság iránti szeretet mozgatja – még akkor is, ha ezzel nem fog tudni megfelelni az emberek elvárásainak. Az igazságos jelző tehát a férfinek másokkal való kapcsolatát jellemzi. Végül a derék férfi gyűlöli a haszonlesést – egy újabb fontos tulajdonság, hiszen ez az anyagiakhoz való viszonyulását mutatja be. Nyilvánvaló, hogy az a férfi, akit Isten mások irányításával, emberek közti problémák megoldásával bízott meg, nem lehet lekenyerezhető, nem befolyásolhatja döntését az, hogy kihez milyen szálak fűzik, vagy ki mivel próbálja őt befolyásolni.

Vagyis azt látjuk, hogy a vezetésre alkalmas férfiaknak elsősorban a jellemükkel kell kitűnniük. Bizonyára nem lepődünk meg, ha az Újszövetségben is ugyanezt találjuk. Ha elolvassuk az 1Timóteus 3. vagy a Titusz 1. fejezetét – a két alapvető igeszakaszt, amely a gyülekezeti vezetők jelleméről tanít minket – ott is azt látjuk, hogy az Ige érett keresztyén jellemet vár el a vezetéssel megbízott férfiaktól. A lista kicsit hosszabb, mint amit a Kivonulás könyvében találunk, néhol más jellemvonásokat is felsorol, de a fő üzenete ugyanaz: a vezetőnek példamutatónak kell lennie az Istenhez és másokhoz való kapcsolatában éppúgy, mint az anyagiakhoz való viszonyában. Nem a végzettség, nem a teológiai ismeret, nem a világi pozíció vagy a vagyon határozza meg, hogy ki lehet vezető, hanem az egyre inkább Krisztushoz hasonló jellem.

Másodszor a gyülekezeti vezetőket a nép közül kellett megválasztani. Ebben is van egy fontos alapelv: a vezetőket nem Mózes családjából vagy baráti köréből kellett választani, hanem a nép közül. Nem a léviták voltak Izráel vénei, hanem minden törzsből kellett alkalmas férfiakat választani. Ennek magyarázata is nyilvánvaló: jó, ha más háttérrel vagy végzettséggel rendelkező érett férfiakból áll a gyülekezet vezetése, hogy egyaránt közel legyen a gyülekezet minden tagjához. Az Újszövetségben a kormányzó presbiterek segítenek ezt az alapelvet betölteni. A Timóteuhoz írt levélben Pál világosan ír erről:

„A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek: elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak.” (1Tim 5,17, új fordítás)

A presbiterek feladata tehát a vezetés: az egyház ügyeinek irányítása Isten országának építése érdekében. Továbbá az Ige arra is utal, hogy a presbitereknek tehát két csoportja van: azok, akik tanítanak is (tanító presbiter), és azok, akik „csak” a kormányzás munkájában segítenek (kormányzó presbiter). A tanító presbiterek esetében nyilvánvaló kitétel, hogy „helyesen kell hasogatnia az igazság beszédét” (2Tim 2,15), azaz alkalmasnak kell lennie Isten törvényének rendszeres, mély kifejtésére és alkalmazására. A kormányzó presbiterek esetében is megköveteli az Ige azt, hogy legyenek tanításra alkalmasak, de a hangsúly az esetükben nem a teológiai jártasságon, hanem krisztusi jellemen és a gyakorlati bölcsességen van.

Végül a gyülekezet vezetését a megosztott felelősség jellemezte. Ez az, amit Jethró először szóvá tett Mózesnek. Egy ember számára túl sok a vezetés munkája. De ha többen vannak, a terhek osztódnak, és nem csupán Mózesnek kell viselnie a nép bajainak terhét, hanem ezt a derék férfiakkal együtt viheti Isten elé. Ez az alapelv van a presbiteriánus egyházkormányzat középpontjában: ahol a gyülekezet vénei együtt képviselik Isten előtt a tagokat, és közösen irányítják azt az Úr dicsőségére. Nincs szó hierarchiáról, sem arról, hogy a lelkésznek magasabb pozíciója lenne a többi presbiternél: hanem a presbitérium testületileg, közösen irányítja az Úr gyülekezetét.

Kedves budapesti gyülekezet, látjuk, hogy Isten a presbiterek által való vezetést írja elő az Igéjében. Ha egyházunkra és budapesti gyülekezetünkre nézünk, látjuk, hogy sajnos még egyházunk alakuló állapotában nem tartunk itt. Ez az átmeneti állapot pedig nagy terheket a lelkészekre, és van, amikor akadályozza a hatékony vezetést. Ez nem kis dolog, Isten munkájának a kárára megy! Lássátok, érezzétek át ezt a problémát, kedves budapesti gyülekezet, és imádkozzatok buzgón egyházunk teljes megszerveződéséért és a presbitérium megalakulásáért! Ne legyen ez egy unalmas kérés, hanem a szükséget meglátva jöjjön szívetekből, és böjtöljetek is érte!

Mindeddig láttuk az igei alapelveket a gyülekezeti vezetés terén. De talán azt kérdezed: nem csak utópia ez? Hogyan lesznek ilyen férfiak a gyülekezetben? Mai szakaszunk nem ad választ erre a kérdésre, de a Biblia más helye igen. Timóteus első levele – miután felvázolta a presbiterekkel és diakónusokkal szemben támasztott követelményeket – a következőket mondja:

„16És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe.” (1Tim 3,16)

Ez a vers Krisztusról szól, Őt mutatja be a kegyesség titkaként. Mi a „titka” az istenfélő presbitereknek? Honnan jön az erő, amely át tudja formálni őket? Jézus Krisztus evangéliumából. Attól a Jézus Krisztustól, aki Isten és Istenként emberré lett, hogy a bűn vermébe esett, tehetetlen emberiséget megváltsa az Ő vére által. Akit a Szentlélek bizonyított: tanítása, csodái és feltámadása által világos, hogy Ő az egyedüli Megváltó, és nincsen sehol máshol üdvösség, csak az Őbenne való hitben. Aki megdicsőült, akié minden hatalom, és uralkodik mennyen és földön. Ő az, akit ezeknek az istenfélő férfiaknak enniük és inniuk kell, Vele kell elszakadhatatlan közelségben lenniük. Krisztusnak kell lennie legfőbb Uruknak, legdrágább Barátjuknak, szerelmes Megváltójuknak. Csak így lehet egy férfi alkalmas a vezetés feladatára.

A feltámadott és megdicsőült Jézus teszi tehát alkalmassá a presbitereket, és így az Ő vérén megváltott Egyházáról rajtuk keresztül visel gondot. Mindebből azonban következik egy nagyon fontos dolog. Ahogyan a zsidóknak el kellett fogadniuk a kirendelt bírák ítéletét, úgy Isten elvárja azt minden gyülekezeti tagtól. A Zsidó levélben azt olvassuk:

*„*Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók; hogy ezt örömmel műveljék és nem bánkódva, mert ez néktek nem használ.” (Zsid 13,17)

Engedelmeskedni annyit jelent, mint meghajolni. Nyitott szívvel és lélekkel fordulni lelkészünkhöz és elöljáróinkhoz, hogy megfogadjuk tanácsukat. Kedves budapesti gyülekezet, be kell vallanunk, hogy nem ez a természetes hajlamunk. Szeretjük fenntartani az ellenkezés jogát. Természet szerint nem szeretjük, ha valaki autoritással mondja meg, hogy mit csináljunk – különösen akkor nem, ha nem értünk egyet vele. Mégis, látnod kell, hogy Isten ezt az utat rendelte ki az egyház vezetésére. Elöljáróidnak vannak bűneik és gyengeségeik. De Isten mégis engedelmességre szólít fel: arra, hogy rendeld magad alá azok vezetésének, akiket Ő feléd rendelt. Éppen ezért az elöljáróid iránt való magatartásodat nem annak kell meghatároznia, hogy mennyire vagy jóban velük, hanem azt, hogy mennyire szereted azt a Krisztust, aki az elöljáróid által irányítja Egyházát úgy, hogy még a pokol kapui se fognak rajta diadalmat venni. Ámen.

PAGE   \* MERGEFORMAT 5