49. Második parancsolat - Igaz és helyes istentisztelet

Szabó Péter András
Mózes második könyve 20 fejezet

MÓZES MÁSODIK KÖNYVE XLVI.

Portré Isten jelleméről

2Móz 20,1-17

Lekció: Zsolt 119,89-105

Fő üzenet: kívánom, hogy az emberek meglássák a törvényből Isten tökéletességét

A törvény csodálatos eszköz, képes több funkciót is ellátni egyszerre: kantár, amely visszafogja a bűnt; tükör, amely szembesít minket lelki koszosságunkkal, és Krisztushoz vezet minket; és világítótorony, amely megtérésünk után vezet minket Isten útján. Mindezt láttuk az előző alkalommal. Egy dologról azonban nem szabad megfeledkeznünk: a törvény elsősorban Isten törvénye: „1És szólta Isten mindezeket az igéket, mondván…” Vagyis az, amit ezután olvasunk – a Tízparancsolat – Isten akaratából és szövegezéséből származik, és ilyen módon tanít minket Istenről. Gondoljunk csak arra az időről-időre felbukkanó törvényjavaslatra, miszerint vasárnap ne tartsanak nyitva az üzletek! Ez a javaslat annyit „elárul” a beterjesztőjéről, hogy valamilyen okból fontosnak tartja a vasárnapi „csendet” az országban. Ehhez hasonlóan a Tízparancsolat is árulkodik Istenről: a benne foglalt törvények összhangban vannak az Ő jellemével, így azok vizsgálata újabb és újabb jellemvonást tár fel Róla, és ezek újabb és újabb alkalmat adnak arra, hogy csodáljuk a Szabadítás Urát.

A Király törvénye

Kezdhetjük egyből az elején! Emlékszünk még a törvényadás előzményeire? Isten népe a kéthónapos pusztai vándorút után megérkezik a Sínai-hegyhez, hogy szövetséget kössön Istenével. Azonban valaki még hiányzik: Isten, a Király maga. A nép két napon keresztül előkészül a nagy találkozásra, és a harmadik napon Isten füst, földrengés, villámlás és tűz közepette megérkezik. A mennyei Király jött el, hogy találkozzon az Ő népével.

Nem véletlenül nevezem Istent királynak, noha ez a szó nem fordul elő sehol a 2Móz 19. vagy 20. fejezetében. Mégis a Tízparancsolat és az utána következő törvények más, ókori hűbéres szerződésekhez hasonlóan vannak felépítve. Amikor például a hittiták elfoglaltak más államokat, egy hűbéres szerződést, szövetséget kötöttek velük. Mivel ők voltak a hódítók, ők határozták meg a feltételeket. Ezekben a szerződésekben először egy bemutatkozás szerepelt, amely azonosította a két felet. Ezt követte egy rövid bemutatása a két fél kapcsolatának. Majd következtek a feltételek és kötelességek (hűségre való felszólítás). Majd a szerződést áldások és átkok zárták le: áldások az engedelmesség esetén, átkok a szövetség megszegésének büntetésére. Erről a szerződésről két másolatot készítettek – egyet-egyet mindkét félnek.

Ha belegondolunk, Istennek Mózes könyveiben elénk tárt szövetsége nagyon hasonlít a fenti ókori szerződésekhez. A szövetséget kötő két fél világos: Isten és a nép. A 2Móz 20,2-ben megtaláljuk a két fél kapcsolatát: „2Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából.” Ez a vers emlékezteti Isten népét arra, hogy az Úr szabadította meg őket a fogság földjéről. Majd következnek a szövetség feltételei – Isten törvénye, amelyek kapcsán az Úr teljes engedelmességet kíván. Mózes harmadik és ötödik könyvében megtaláljuk az áldásokat és átkokat (3Móz 26; 5Móz 27-28.). Végül Isten és népe formálisan is megköti a szövetséget (2Móz 24), és Mózes lejön a hegyről a „bizonyság két táblájával”.

Nem meglepő, hogy Isten népével más ókori szerződések mintájára lépett kapcsolatba. Izráel számára mindezek ismerősek voltak, és Isten törekedett arra, hogy népe megértse, miről is van szó. Ám, a Sínai-hegyi szövetség minden emberi szerződéstől eltért abban, hogy a mindenható Isten lépett szövetségre az emberrel.

Az Úr dicsőséges megjelenése és a Tízparancsolat előtt elmondott szavai pontosan ezt igyekeztek alátámasztani: „2Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából.” Isten Úrként nevezi meg magát, JHVH-ként, a „Vagyok, aki vagyok”-ként, a mindenható és szuverén Istenként. Ezen a néven jelent meg Ábrahámnak, Jákóbnak vagy Mózesnek, amikor szövetséget kötött velük, mert ez a neve az Ő választottaival való szövetséges kapcsolatát hangsúlyozza. És ez az Isten nem hallgat, hanem közli akaratát az Ő népével.

Tehát mielőtt belevágnánk a Tízparancsolat rendelkezéseinek vizsgálatába, máris megtudunk egy fontos dolgot Istenről: Isten a mennyei király és törvényadó Úr. Fölötted is Ő áll, és ahogy a tízparancsolatot olvasod, világossá válik, hogy akarata van az életedre nézve. Nemcsak úgy általánosságban, hanem nagyon konkrétan, az életed minden apró részletét illetően is: legyen szó a vasárnap megtartásáról, szavaid becsületességéről vagy gondolataid tisztaságáról. A Tízparancsolat nem „Tíz Javaslat” vagy „Tíz Opció”, hanem tíz megváltoztathatatlan szabály. Éppen ezért, amikor a következőkben a parancsolatokat röviden átnézzük, mindig legyen eszedben: az az Isten parancsolja ezeket, aki életre hívta az egész világegyetemet, és életre hívott téged is, sőt keresztyénként meg is váltott – éppen ezért joga van engedelmességet követelnie tőled.

Újabb és újabb részletek Istenről

Az első két parancsolat Isten imádásával kapcsolatos. „3Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. 4Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. 5Ne imádd, és ne tiszteld azokat!”

Ezt a két parancsolatot Istennek egy különleges jellemvonása magyarázza meg: „…mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok.” Más fordítások általában a „féltékeny” szót használják, de a magyar fordítás nagyon pontos és kifejező. Az itt használt héber szó összesen ötször fordul elő az Ószövetségben, és mindegyik alkalommal Istenre vonatkozik. Tehát az Ige nem a bűnös féltékenységet érti alatta, ahogy egy feleség alaptalanul vádolja férjét hűtlenséggel. Hanem azt, hogy Isten féltőn szeret, féltve őrzi az Ő elsőségét a teremtett világban. Isten ragaszkodik ahhoz, hogy a legfontosabb legyen az emberek szívében. Erről szól az első parancs: „ne legyen idegen istened” – azaz ne legyen semmi – se személy, se tárgy, se eszme –, ami fontosabb lenne Istennél az életedben. Talán megrökönyödünk: nem önzés Istentől az, hogy ilyen kizárólagosságot követel meg magának? Nem, ha megértjük, kicsoda is az Úr valójában: Ő ennek az univerzumnak a legfontosabb lénye, legtökéletesebb személye, legcsodálatosabb jelleme – tőle jobb el nem képzelhető, vagyis hamisság, igazságtalanság és gonoszság lenne, ha Isten eltűrné, hogy tőle kevesebbel elégedjenek meg az emberek. Így ebben a parancsban Isten jóságát is megnyilvánulni látjuk. Emberi szinten hasonlíthatnánk ezt egy szülő gondoskodásához gyermekei iránt: gonoszság lenne, ha egy anya kiegyensúlyozott és egészséges étrend helyett „élelmiszer pótlékokon” – chipsen, kólán, cukorkákon – nevelné fel gyermekét.

Ám Isten nemcsak az elsőségét őrzi féltve, hanem azt is, hogy ezt hogyan juttatjuk kifejezésre. Másként megfogalmazva Istent az is érdekli, hogyan folyik az istentisztelet. Miért? Ez ismét Isten féltő-szeretetével és jóságával van összefüggésben. Azért nem mindegy például, hogy képek és szobrok segítségével tiszteljük-e Istent vagy nem, mert ezek a külső formák képesek levenni a figyelmünket Istenről magáról, vagy eltorzított képet adni róla. Egy „jóságos” Jézus szobor sosem tudja bemutatni Jézus személyének teljességét, hanem akarva-akaratlanul eltorzítja a bibliai Jézus képet, így lelkünk ismét csak pótlékkal és moslékkal telik meg a dicsőséges Isten imádata helyett, és végül torz képet, karikatúrát vagy teremtményeket fogunk imádni a valódi Isten helyett. Isten tehát se a szívünkben, se az istentiszteletben nem elégszik meg köztes megoldásokkal: teljes szívedet és tiszta imádatodat kéri.

A következő parancsolat továbblép egyet: „7Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd!” Isten tiszteletéhez az Ő nevének helyes használata is odatartozik. Mai világunkban sem szeretjük, ha nevünkkel visszaélnek, vagy olyan ügyekhez társítják, amikben nem vettünk részt. Ugyanígy Isten is őrzi nevének tisztaságát. Azért is, mert Isten nevei nagyon fontosak. Legalább húsz különböző néven van Isten nevezve a Bibliában – azért, mert minden név egy újabb és újabb miniatűr portrét ad róla. A JHVH beszél az Ő szövetséges hűségéről, a Seregek Ura az Ő hatalmáról a föld és menny felett, a Jehova-Jireh („az ÚR gondoskodik”) pedig arról, hogy Isten gondviselésében bátran bízhatsz. És Isten nem felelőtlenül nevezte magát ilyen módokon, Istennek nevei kötelezik Őt. Vagyis mit árul el a harmadik parancsolat Istenről? Azt, hogy Ő egy becsületes Isten, aki hű marad a nevéhez, és nem tesz semmi olyat, ami az Ő neveivel ellentétes lenne. És pontosan ezért követeli meg, hogy bánjunk méltón és tisztelettel az Ő nevével: ne vegyük úton-útfélen a szánkra, ne használjuk olyan eskü biztosítására, amit nem is gondolunk komolyan – mert így Istent magát szégyenítjük meg.

Továbbá Isten egy figyelmeztetést is fűz a parancsolathoz: „mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi.” Ez Isten igazság iránti elkötelezett szeretetére mutat: a harmadik parancsolat sem csak egy javasolt életszabály, hanem Isten örökérvényű parancsa, amit komolyan vesz, és az ellene vétkezőket jogos ítéletével sújtja.

A negyedik parancsolat Isten jóságára irányítja a figyelmünket. Talán furcsának tűnik, hogy az Úr napjának megszentelése kapcsán ezt mondom – miért lenne Isten jó azáltal, hogy a hét egy napját a Maga számára tartja fenn? A nyugalom napja természetesen nem itt kerül először említésre a Bibliában, hanem először a Biblia legelején, a teremtés végén. Isten a bűn nélküli világban elválasztott egy napot, amelyen Ő is megpihent, hogy az ember is pihenjen és gyönyörködjön Teremtőjében és a teremtett világban. De emlékezzünk, a bűn mindent megrontott! Isten átokkal sújtotta a munkát, fáradságossá és nehézségekkel telivé tette azt. A föld már bogáncsot és gyomot terem, és minden sokkal nehezebb és tökéletlenebb, mint az Édenkertben volt. És pontosan emiatt megdöbbentő a negyedik parancsolat: Isten a bűn miatti átok ellenére sem törli el a szabadnapot, nem kényszeríti az embert a munkán ülő átok miatt heti hétnapos rabigába, hanem megerősíti a nyugalom napját, és újra odaadja azt az embernek a pihenésre és a Teremtőjében való gyönyörködésre! Kedves budapesti gyülekezet, ne felejtsétek el, hogy Istenetek kegyelmes és jóságos, nem kegyetlen úr, hanem szeme előtt van népének jóléte!

Az ötödik parancsolat az Isten felé való kötelességekről az emberek iránti parancsokra irányítja a figyelmünket. A tisztelet nemcsak Isten, hanem az emberek iránt is fontos: „12Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ad te néked.” Isten ezzel a paranccsal az emberi társadalom rendje iránti tiszteletre szólít fel: mindenkinek vannak fölérendeltjei – a szülők a családban, vezetők a munkahelyen vagy a társadalomban. Isten elvárja, hogy ezeket tiszteletben tartsd szívedben és cselekedetedben egyaránt. Miért? Mert Ő rendszerető Isten. Talán nincs jobb illusztrációja ennek a Szentháromság belső rendjénél. Az Atya, Fiú és Szentlélek egyek istenségben, dicsőségben és hatalomban – azonban mégis egy önkéntes rend szerint élnek és működnek. A Fiú alávetette magát az Atyának önként, magára vállalta a megváltás munkáját. Bár ez szenvedéssel, megaláztatással járt együtt, a Fiú sosem lázadt az Atya ellen. Isten az általa meghatározott rendtől nem tér el: legyen szó a fizikai törvények vagy a megváltás rendjéről. Miért fontos Isten rendszeretete? Hát ennek köszönheted, hogy életed a fizikai törvények miatt ma is fennmaradt, és azt is, hogy van szabadulás a bűnből Krisztus által.

A hatodik parancsolatban Isten az élet fontosságára fordítja figyelmünket: „13Ne ölj!” Isten megtiltja a gyilkolást, az élet jogtalan kioltását, mert Ő az úr az élet és halál felett. Egyedül neki van joga rendelkezni az élettel, hiszen Ő az életadó: Ő adta és csak Ő veheti vissza azt. Mindez azt is mutatja, hogy Isten elkötelezett az életért, nem kívánja a bűnös ember halálát, hanem azt akarja, hogy éljen – igen, még annak árán is, hogy szeretett Fiát áldozta fel a bűnös ember nyomorult életéért.

„14Ne paráználkodj!” – szól a hetedik parancsolat. Ismét jön a kérdés: miért intézkedik az Úr egy házasság belső ügyeiről? Azért, mert a paráználkodás megtöri a házassági szövetséget, és az egyik fél hűtlenné válik társának tett fogadalmához. Isten azonban ezt nem tűrheti el, hiszen a hűtlenség ellentétben áll az Ő jellemével. Ha Isten hűtlen lenne, akkor nem sokat jelentene a Biblia könyve számunkra – hiszen hiába a Krisztusban kötött szövetség, hiába Isten ígéretei a bűnbocsánatról, ha Isten nem kötelezné el magát mindörökre az Ő szövetsége és népe mellett. Ugye milyen áldás, hogy hűséges Istenünk van! Nem véletlenül hasonlítja Isten többször az Ő népével való kapcsolatát egy házassághoz – amilyen biztosan megtiltja a házassági hűtlenséget a Tízparancsolat, olyan biztos lehetsz abban, hogy Isten a Veled kötött szövetséghez is mindig fogja tartani magát, és Krisztusért bűnbocsánattal és örök élettel ajándékoz meg.

Azonban az ember nemcsak a hűségét lophatja meg a másiktól, hanem bármi mást is. Ezért szól Isten világosan, hogy „15Ne lopj!” De tanít ez nekünk bármit Istenről? Megint csak eszünkbe kell idézni, hogy Isten miért követeli ezt meg. Ő a Király, a világegyetem Ura, akinek minden a tulajdonába tartozik. Némely dolgokat odaad nekünk használatra (sáfárságra) – pénzt, időt, életet, képességet –, másokat azonban más embereknek ad. Ő rendelkezik minden fölött, ezért tilthatja meg és tiltja meg azt, hogy mi a másét elvegyük. Mindez továbbá emlékeztet minket Isten igazságosságára: Ő nem tűri el, hogy igazságtalanul elvegyük más tulajdonát, de ez azt is jelenti, hogy ha Ő valamit nekünk adott– például a Krisztussal való kapcsolatot vagy a mennyei örökséget –, azt sosem fogja tőlünk elvenni.

Rabolni azonban nemcsak enyves kezekkel lehet, hanem szóval is – ha szavainkkal hamisan beszélünk a másikról, és így meglopjuk az ő igazságát vagy jóhírét. Ezt tiltja meg a kilencedik parancsolat: „16Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!” Ennek a parancsolatnak a tartalma különösen fontos és bátorító Istenre nézve. Lényegében az egész Biblia Isten beszéde, éppen ezért kritikus, hogy Isten, aki a Biblián keresztül szól hozzánk, megbízható és szavatartó-e. Ebben a parancsolatban Isten elítéli a hazugságot, pontosan azért, mert ellentétes az Ő jellemével. Mindez igenis bátorító rád nézve: hogyha hited nem emberekbe, hanem Istennek a Bibliában leírt szavába veted, akkor nem csalódhatsz. Nem csalódhatsz a szenvedések között, mert bátran bízhatsz abban, hogy Isten ebből jót hoz ki. Nem kell félned, ha szívednek mély vágyai beteljesületlenek még, mert tudhatod, Isten a legjobbat készíti számodra az életedben. A Bibliában való bizalmadnak az alapja pontosan az, amire a kilencedik parancsolat mutat: Isten igaz és szavatartó, nem tett soha hamis tanúbizonyságot.

Az utolsó parancsolat szívünk vágyainak elevenébe hatol: „17Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.” Ne kívánd – miért? Mi a rossz a kívánságban? Természetesen nem önmagában a kívánság rossz, hanem amikor ez elégedetlenséggel, irigységgel vagy önsajnálattal társul – amikor a másét kívánom, mert a magam helyzetével nem tudok megbékélni. Isten határozottan megtiltja az ilyen bűnös kívánságot, mert ez nem más, mint az Ő gondoskodásával szembeni elégedetlenség. De hátha Isten nem megfelelően gondoskodik rólunk? Akkor sem kívánhatunk dolgokat? Pontosan ez az! Isten azért tiltja meg az elégedetlenkedő kívánságot, mert Ő gondviselő Isten, aki jóságosan mindenkinek kirendeli a szükségeset. Bízd életed Krisztusra, és bátran bízhatsz abban, hogy Ő gondviselő, jó Atyád lesz.

A parancsolatok végére értünk, azonban a tízedikkel még mindig nem merítettük ki a Tízparancsolatot. Jézus ugyanis az Újszövetségben egy első pillantásra nem látott jellemzőre hívja fel a figyelmünket a tíz igével kapcsolatban. Hogyan foglalta össze Jézus a Törvényt?

„37Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. 38Ez az első és nagy parancsolat. 39A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. 40E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 22,37-40)

Bár a szeretet szó nem fordul elő nyíltan a Tízparancsolatban, Krisztus a tíz igét szeretet szóval foglalja össze: szeresd Istent és embertársaidat! Vagyis a törvény mélyén ott van a szeretet – Isten tulajdonképpen a szeretetre szólít fel általuk. Miért? A válasz gondolom nem meglepő. János apostol így fogalmazta meg: „mert az Isten szeretet.” (1Jn 4,8) Krisztus azért szólított fel minket egyszerűen a szeretet megélésére, mert Isten jellemében ott van a szeretet, sőt Ő maga a szeretet. A feltétel nélküli szeretet, hiszen semmi nem volt bennünk vagy tetteinkben, amit mi tudtunk volna adni a tökéletes Istennek. Ám Ő mégis szeretett minket, előbb mintsem mi bármilyen lépést is tettünk volna felé. Ahelyett tehát, hogy terhesnek éreznénk a Tízparancsolatot, inkább lássuk meg mögötte az Úr Isten szeretetét. Ugyanaz a szeretet, amely a keresztre küldte Jézust a bűneink miatt, íratta le a Tízparancsolatot is – e szavak Isten szeretetéből származnak.

Csodálatos igazságok vannak a törvényben, de még ezzel sem tudtunk elmondani mindent Istenről. A törvény tehát előttetek van, kedves budapesti gyülekezet, hogy olvassátok, gondolkodjatok rajta, szedjétek darabokra vagy éppen nézzétek egészben – és meglássátok benne a mi csodálatos Megváltó Istenünk jellemének újabb és újabb részleteit!

De hadd emlékeztesselek valamire, kedves gyülekezet. Keresztyénekként a te mennyei Atyád jelleme az a tökéletes ideál, amelyet követned kell. Most, hogy hallottál Róla, meg kell vizsgálnod magad: Isten mely jellemvonásait nem tükrözi vissza életed? Talán nem vagy olyan féltőn-szerető Isten elsősége iránt, és napjaidban újra és újra fontosabbá válik a munka vagy kedvtelésed az Istennel való kapcsolatnál. Vagy talán nem veszed komolyan szavaid és ígéreteid megtartását, bár tudod: Isten szavában bátran bízhatsz. Talán a rend nem fontos számodra – körülötted vagy a föléd rendeltek iránt, netalán Isten gondoskodásában kételkedsz. Bárhogy legyen is, látnod kell, hogy nem maradhatsz így. Bűnbánatra, önmegtagadásra és harcra kell elszánnod magad, hogy lehess tökéletes, miként a te mennyei Atyád is tökéletes (Mt 5,48).

Isten ma is ugyanilyen

Az előbb épp a törvény kutatására hívtam fel a figyelmeteket – ezt pedig azért tehettem, mert a Tízparancsolat ma is ugyanúgy érvényes, mint háromezer-ötszáz éve a Sínai hegyen. Krisztus szavai miatt mondhatom ezeket: „Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.” (Mt 5,18) Nem véletlen, hogy a Tízparancsolatot Isten nem könnyen elfoszló papiruszra, hanem kőbe véste.

A törvény Isten változhatatlan parancsa – nem nehéz kitalálni, hogy ez milyen új dolgot árul el nekünk Istenről: változhatatlan, mindig érvényes törvényt csak egy olyan Isten adhat, aki maga is változhatatlan. Ez egy jókora figyelmeztetés korunk számára: a posztmodern világban folyamatosan szembesülünk a törvények változásával – nemcsak a jogi keretek módosulásával, hanem az erkölcsi normák változásával. A homoszexualitás pár évtizede egyértelműen bűnnek tekintették, ma pedig egyre nagyobb sikk egy-egy híresség számára, hogy felvállalja „másságát”. Ez a korszellem pedig könnyen elhitetheti velünk azt, hogy ugyanez a helyzet Isten törvényével is: Ő ma már megenyhült a homoszexualitás bűne iránt. De ez óriási csapda! Csupán azért, mert mi eldobtuk magunktól az Isten jellemét tükröző örök törvényeket, nem jelenti, hogy Isten is eldobta volna azokat. Ő nem tagadhatja meg magát, így ha ma újra lenne egy Sínai-hegyi szövetség, újra ezeket a parancsokat mondaná, hiszen az Ő jelleme mit sem változott.

Plátónak, az ókor egyik legnagyobb filozófusának a legnagyobb gondot az okozta a filozófiai rendszerében, hogy a görög istenei túl emberiek és tökéletlenek voltak ahhoz, hogy az olyan abszolút értékeket, mint erkölcs, jóság vagy igazság rájuk felépíthesse. Az istenek civakodtak, becsapták egymást, lerészegedtek vagy éppen paráználkodtak – és Plátó jól látta, hogy az istenei „nem elég nagyok”, hogy alapul szolgálhassanak egy tökéletes erkölcsi törvény számára.

Plátónak ebben igaza volt – sajnálatos azonban, hogy nem ismerte meg a Biblia Istenét. A mai alkalommal a szemeid előtt lefestetett Isten, láthattad, hogy Ő mindenható, igazságos, szavatartó, szerető, kegyelmes, hűséges, engedelmességet megkövetelő, féltőn szerető Úr. Ez az Isten minden részében tökéletes, semmi fogyatkozása nincs. De ami a legfontosabb: ez az Isten nem csupán a képzelet szüleménye, hanem valóságos lény, akivel Te is kapcsolatban lehetsz.

Kedves barátom, Jézus Krisztus ezt a kapcsolatot kínálja Neked. Sajnos úgy jöttél a világra, hogy Istentől el vagy szakítva – a te bűnöd választ el téged Istentől (Ézs 59,2). Az, hogy naponta nem tudod megállni, hogy áthágd Isten Tízparancsolatát. Bárhogy igyekezel, ennek a törvénynek akkor sem tudsz megfelelni. Ám ebben a reménytelen helyzetben Isten elküldte az Ő Fiát, Jézust, hogy bűneidért Ő szenvedjen, és élete és halála által újra összekössön téged Istennel, és legyen Neked a te mennyei Atyád. Az evangélium ezzel a tökéletes Istennel kínál kapcsolatot, akiben gyönyörködhetsz, akit ismerni a legnagyobb boldogság, akivel élni az életedet öröm, és akivel majd együttöltheted az örökkévalóságot a menny dicsőségében. Ám ehhez szembesülnöd kell bűneiddel, gonoszságoddal és elesettségeddel, és futnod kell Jézus Krisztushoz, hogy halálával törölje tisztára a szennyes életedet. Kívánom, hogy jöjj még ma, és ismerd meg személyesen a tökéletes Uradat, Teremtődet és Megváltódat! Ámen.

Kérdések

Melyik volt Isten tulajdonságai közül, amely legnagyobb hatást tette rád?

Ez a tulajdonság megfeddett, bátorított vagy lenyűgözött?

Ezt a gondolatot és kifejezést Francis Schaeffer használta az Ő létezik és nem hallgat c. könyvében.

PAGE   \* MERGEFORMAT 5