40. Harc lent és harc fent

Szabó Péter András
Mózes második könyve

MÓZES MÁSODIK KÖNYVE XXXVIII.

Próbák a bőség idején

2Móz 16,13-36

Lekció: 1Tim 6,6-19

A hírekben sokszor olvasunk nagy lottónyereményekről és lottónyertesekről. Még ha magunk nem lottózunk is, de a gondolat azért megkísérthet: milyen jó lenne e hatalmas pénztömeg felett rendelkezni! Ha eljátszottunk már ezzel a gondolattal, akkor biztos sok célt találtunk, amire ezt a pénzt fordítanánk, és köztük bizonyára nemes célok is akadtak. Mégis, olyan ritkán szokott eszünkbe jutni, hogy a gazdagsággal új próbák és kísértések is együttjárnak. Olvastam egy brit férfiről, aki egy alkalommal 3 milliárd forintnak megfelelő fontot nyert a lottón, ami teljesen megváltoztatta az életét, csak sajnos rossz irányba. Nyereménye előtt egy pékségben dolgozott, és a nagy összeg megszerzése után is próbált munkahelyén maradni, de kollégái irigykedő megjegyzései és magatartása miatt végül is felmondott. Az ezután következő tétlenség pedig elindította a lejtőn. – „A napi rutin nélkül elkezdtem költeni és költeni, mivel mindig volt felesleges pénz nálam.” Sportkocsit, elegáns birtokot, és megannyi más dolgot vásárolt, és emellett lóversenyekre és alkoholra is rengeteg pénzt költött. Életvitele miatt nemcsak barátait, hanem feleségét is elvesztette. Majd elvonókúrára került, pénzét egy szélhámos elcsalta tőle, és ma már meglepő módon nyilatkozott a nyereményéről:

– „Az életem csodálatos volt, de a lottónyeremény mindent romba döntött. Mi értelme van a pénznek, ha csak sírsz tőle az ágyban? A pénz már nem érdekel. Azt hittem, a lottónyeremény választ ad az álmaimra, de ezek az álmok szemétté váltak.”

Mindebből a történetből egy dolgot akarok csupán kiemelni: a gazdagsággal, jóléttel, bőséggel kísértések is együttjárnak – mint ahogy a brit férfinek is szembe kellett néznie azzal, hogy a vagyona megnövekedése irigységgel, pazarlással, kicsapongással, és megannyi más dologgal járt együtt. Pedig erre nem igazán szoktunk gondolni, amikor egy-egy jómódú emberről vagy nagy nyereményről hallunk. De tanuljuk meg, hogy a bőség – akárcsak a szükség – nem „ideális” problémamentes állapot.

Mindezt azért mondom, mert Mózes második könyvének tanulmányozásában a bőség idején jelentkező próbákhoz érkeztünk. Elmúlt alkalommal pont az „ellenkező” állapotról, a szükség, hiány okozta nehézségekről olvastunk. Izráel újra egy olyan ponthoz ért a pusztai vándorlás alatt, amikor felszínre kellett jöjjön, hogy bizalmát az Úrba veti-e vagy sem. Egy hónap telt el a kivonulás óta, kenyértartalékaik végére jártak – és ebben a próbában elbuktak. Ahelyett, hogy visszatekintettek volna Isten múltbeli gondoskodására, elégedetlenségükben lázadtak és panaszkodtak Isten ellen, megvetették Istent, és hogy Őhozzá tartozhatnak.

Izráel elbukott, de az egész történetben a legdöbbenetesebb az, ahogy Isten minderre válaszol: nem a lázadáshoz illően fizet meg nekik, nem perzseli fel az egész gyülekezetet, hanem ajándékokkal halmozza el őket, a mannával és a fürjekkel. Mindebből jó pár következtetést levonhattunk. Először is azt, hogy olyan Istenünk van, aki azért cselekszik és munkálkodik, hogy nyilvánvaló legyen, milyen csodálatos Isten is Ő! Másként megfogalmazva: Isten mindent a maga dicsőségéért tesz, hogy világos legyen Ő a leghatalmasabb, legszebb, legirgalmasabb és legigazságosabb lény ezen a világon.

Másrészt láthattuk azt, hogy Isten jósága nem a mi hitünkön múlik. A zsidók nem azért kaptak mannát, mert olyan erős volt a hitük Istenben – és ehhez hasonlóan Isten nem azért kínál üdvösséget vagy nem azért árasztja ránk áldását, mert mi jó emberek vagy jó keresztyének vagyunk. Isten áldása kegyelemből van – azaz emberi érdemek nélkül.

Harmadrészt pedig a manna kirendelése tanította azt nekünk, hogy Isten a Gondviselő, az a végső Gondoskodó, aki minden szükségedet képes betölteni. Földi és lelki szükségeid terén egy Lény van, akire számíthatsz és akihez fordulhatsz – a mindent hatalma alatt tartó Úr.

Ha azt gondolnánk, hogy most felszusszanhatunk, hiszen a manna kirendelésével a próbák véget értek, akkor tévedünk: Isten ugyanis újra visszakényszeríti népét az „iskolapadba”, hogy a manna kirendelése utáni próbák által újra tanuljanak róla. Ahogy a negyedik versben olvassuk:

„4És monda az Úr Mózesnek: Ímé én esőképen bocsátok néktek kenyeret az égből; menjen ki azért a nép és szedjen naponként arra a napra valót, hogy megkísértsem: akar-e az én törvényem szerint járni, vagy nem?”

Ha figyeljük az igénket, három próba bontakozik ki ebben a részben: Meg tudnak-e elégedni a mannával, és csak annyit szednek, amennyi szükséges? Fel tudnak-e minden reggel korán kelni, és szorgalmasan beszedni a mennyiséget, amíg a nap el nem olvasztja a mannát? És a hetedik napon tudnak-e megálljt parancsolni a manna-szedegetésnek, és az Úrra figyelni teljesen?

E három próba – megelégedettség, szorgalom, az Úr napjának megtartása – képviselte a bőség idején jelentkező próbákat. Mindebben a zsidók sokat megtanultak arról, hogy mit is jelent igazán Isten gondviselése.

Megelégedettség

„16Az Úr parancsolata pedig ez: Szedjen abból kiki amennyit megehetik; fejenként egy ómert, a hozzátok tartozók száma szerint szedjen kiki azok részére, akik az ő sátorában vannak. 17És úgy cselekedtek az Izráel fiai és szedtek ki többet, ki kevesebbet. 18Azután megmérték ómerrel, és annak a ki többet szedett, nem volt fölöslege, és annak, aki kevesebbet szedett, nem volt fogyatkozása: kiki annyit szedett, amennyit megehetett. 19Azt is mondta nékik Mózes: Senki ne hagyjon abból reggelre. 20De nem hallgattak Mózesre, mert némelyek hagytak abból reggelre; és megférgesedett s megbüdösödött. Mózes pedig megharagudott rájok.”

Legelőször azt kellett megtanulni a zsidóknak, hogy meg kell elégedniük azzal a mannamennyiséggel, amit Isten előírt számukra: egy ómer, azaz kb. 3-4 liternek megfelelő mannát gyűjthettek össze, ami egy nem túl „tömör” ételből elegendő egy ember számára. De ezzel a mennyiséggel meg kellett elégedni – nem lehetett többet gyűjteni, nem lehetett raktározni. Ha belegondolunk, ez az izraeliták részéről egy jó adag bizalmat igényelt. Földdel és állatokkal foglalkozó emberek lévén az az „ösztön” élt bennük, hogy nem elég csupán az aznapi betevőt megszerezni a földekről vagy az állatoktól. Egyetlen tehenet sem lehet fejni szünet nélkül, a földek vagy gyümölcsfák sem teremnek megszakítás nélkül, éppen ezért a gazdálkodó embernek mindig a jövőre is gondolkodnia kellett. Isten azonban ezzel az előírással e megszokásuk ellen tört, mert azt akarta tanítani nekik, hogy a napi élelem kirendelését bízzák újra és újra Őrá, még akkor is, ha éléskamrájuk minden estére kiürül.

Ebből a történetből legalább négy fontos alkalmazást vonhatunk le az életünkre vonatkozóan. Először is meg kell látnod azt, hogy Isten az, aki gondoskodik rólad napról-napra – és az Ő gondoskodásával meg kell elégedned. Lehet, hogy életed egyes területein keveselled az ómer nagyságát, amennyit Isten az anyagiakból, időből, tálentumokból kirendelt. Lehet, hogy a manna helyett más kenyérfélére vágynál – talán izgalmasabb életet, érdekesebb kapcsolatokat vagy más lakóhelyet várnál – de az Úr pontosan tudja, hogy miért rendelte neked azt, amit – és legjobban úgy dicsőíted Istent, ha hálás szívvel megelégedsz az Ő gondoskodásával.

Másodszor a manna kirendelése arra is tanít, hogy minden nap újra és újra rá kell bíznod magad Isten kegyelmére. Sajnos ez nehezen megy nekünk, sokszor nem látjuk meg azt, hogy élelmünk, munkánk, erőnk terén Istenre szorulunk újra és újra minden nap elején – még akkor is, ha nem tudatosítjuk vagy kérjük. Példát vehetnénk az izraelitákról, pedig az ő helyzetük nehezebb volt, mint a miénk. Az izraeliták kamrája csupán egynapi élelmet tudott befogadni – ezzel ellentétben a mi kamránkban vagy hűtőnkben több napra, ha nem hétre elegendő élelem van – mégis elfelejtünk hálát adni vagy Istenben bízni! De talán más területeken megtapasztaljuk azt, amit az izraeliták: a diákok a következő vizsga jegyeiért aggódhatnak, néhányan talán a pénzszűke miatt idegeskednek vagy a jövőért, hogy meg tudnak-e majd állni bizonyos kísértésekben. De meg kell tanulnunk hitben járni – azaz rábízni magunkat Isten kegyelmére – akár tele van az éléskamránk, akár nincs! Kedves budapesti gyülekezet, gondolkozzatok el: melyik az a terület, amelyen úgy érzed, hogy „mennek a dolgaid”? Vagy ahol – pont ellenkezőleg – aggódni szoktál? Ahol nem szoktad kérni Isten erejét naponta, mert kimondva vagy kimondatlanul úgy gondolod, hogy a saját erődből megoldod? Állj meg most, gondolkozz el, és újítsd meg magad abban, hogy e területeken imádkozol és hálát adsz Isten gondviseléséért!

A harmadik dolog, amire a történet tanít minket az, hogy kövessük Isten világos parancsát akkor is, amikor az a „józan eszünk” ellen szól. Isten vezetése és bölcsessége szerint járni sok esetben más, mint a világ bölcsessége szerint járni. Noha a velünk született józan ész sokszor nagyon hasznos, azonban vannak helyzetek, amikor nem Isten útjain vezet minket – hasonlóan ahhoz, hogy a mannából is csak egy napra „raktározhattak be” a zsidók. Hozhatnánk példának a házasságon kívüli szexualitást – ma a világ szemében bolond az a pár, aki nem „próbálja ki” egymást a házasság előtt. Vagy bolond az, aki nem törtet és nem építi céltudatosan a karrierjét, még ha ezekkel másokon is gázol keresztül. Vagy bolondság a napi igeolvasás és imádkozás – és még sorolhatnánk a példákat. De Isten a napi mannán keresztül most arra hívja fel a figyelmedet, hogy ha Isten világos útmutatást adott neked valamiben, akkor bármennyire is megvisel a hitetlen családtagok, barátok, munkatársak megvetése, akkor is menj előre, és kövesd az Urat! Emlékezz: végső soron az egész kivonulás, az egész keresztyén életed bolondság a világ szemében – nem számít, ha eggyel több van a rovásodon!

Negyedszer pedig ez a rész az adakozásról is tanít – Pál apostol ugyanis egy alapelvet lát itt az adakozásra vonatkozóan.

„13Mert nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, néktek pedig nyomorúságtok legyen, hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti bőségetek pótolja amazoknak fogyatkozását; 14Hogy amazoknak bősége is pótolhassa a ti fogyatkozástokat, hogy így egyenlőség legyen; 15Amint megvan írva: aki sokat szedett, nem volt többje; és a ki keveset, nem volt kevesebbje.” (2Kor 8,13-15)

Az izraeliták reggel összegyűjtötték a mannát,majd utána ómerrel megmérték, hogy mindenkinek egyformán, az Úr előírása szerint legyen étele. Aki többet gyűjtött, az átadott annak, akinek kevesebb volt. Ehhez hasonlóan keresztyénként arra hívattunk el, hogy osszuk meg az Isten által nekünk rendelt dolgainkat szükségben lévő keresztyén testvéreinkkel. Ez az egyik ok, amiért adakozunk.

Örömteli dolog, ha megelégedettséggel és Isten iránti bizalommal tudunk megmaradni a bőség vagy a szükség idején. De a szakasz arra is emlékeztet, hogy az engedetlenségnek nincs áldása – ahogy az engedetlen és többet gyűjtögető zsidók másnap megrothadt és megkukacosodott mannával találták szembe magukat, úgy lesz kárunkra, ha szembeszegülünk bármely területen Isten nyílt parancsának – legyen szó a házasságon kívüli szexről vagy a magunk számára bűnösen megtartott pénzről.

Szorgalom

„21Szedék pedig azt reggelenként, ki-ki amennyit megehetett, mert ha a nap felmelegedett, elolvadt.”

Isten egy csodálatos mechanizmust is kitalált a mannával kapcsolatban: amint a nap felmelegedett (tehát az délelőtt egyre előrébb tartott), úgy a manna is elolvadt. Vagyis a mannát minden reggel kellett begyűjteni – nem 11 órakor, és nem délután vagy este, hanem reggel.

Vagyis ebből látjuk azt, hogy Isten nem díjazza a lustaságot – Ő a zsidókat és minket is óvni akar attól, hogy lusták maradjunk, mert a lustaság bűn. Ez csodálatosan kiegyensúlyozza Isten gondviseléséről szóló tanítást. Ha csupán Isten ígéretét nézzük, hogy Ő naponta kirendeli a mannát vagy a mi mindennapi kenyerünket, akkor gondolhatnánk, hogy ez lustává teszi az embert, hiszen ha Isten úgyis kirendeli, akkor mi értelme dolgozni? De most látjuk, hogy Isten gondviselése nem tehet hanyaggá.

Kedves budapesti gyülekezet, meg kell értenünk, hogy a munka jó dolog, és mindig is hozzátartozott Isten tervéhez. Jelen volt az Édenkertben a bűneset előtt, és jelen van a bűneset utáni bukott világban is. Isten sosem vette ki a munkát az ember életritmusából.

Mindez azt jelenti, hogy Isten minden embernek rendelt napi elfoglaltságot – még akkor is, ha sokszor ezt nem így nevezzük. A gyerekek és diákok munkája a tanulás, az otthon lévő feleségeké a családról, házról való gondoskodás. Sőt, még a nyugdíjasoknak is van munkája – bármilyen furcsán is hangzik. Nincs ugyan már világi munkájuk, de ekkor Isten azt várja el tőlük, hogy a felszabadult idejükből a lehető legtöbbet fordítsanak az Ő országának építésére: imádkozás, látogatás, kapcsolattartás vagy más hasznos módon.

Keresztyén testvérem, mi a te munkád? Szereted-e a munkádat, látod-e, hogy az Istentől adott, és ezért Isten elvárja tőled, hogy a lehető legszorgalmasabban és legjobban állj helyet? Fenyeget-e a lustaság, hajlamos vagy-e halogatni dolgokat? Van-e, amit ki kellene venned a szokásaid közül, mert hátráltatja a munkavégzésedet? Most Isten szól hozzád, hogy vizsgáld felül a munkádhoz való  viszonyulásodat, bánd meg hanyagságodat és lustaságodat, és élj egy szorgalmas életet!

Az Úr napjának megszentelése

A szorgalmas munkavégzés azért is fontos, mert ez Isten egyik eszköze, hogy hat napon át dolgozva megkereshessük a hetedik napra való élelmet is, hogy a hetedik napot teljesen az Úrnak szentelhessük.

„22A hatodik napon pedig két annyi kenyeret szedtek, két ómerrel egyre-egyre. Eljöttek pedig a gyülekezet fejedelmei mindnyájan és tudtára adták azt Mózesnek. 23Ő pedig monda nékik: Ez az, amit az Úr mondott: A holnap nyugalom napja, az Úrnak szentelt szombat; amit sütni akartok, süssétek meg, és amit főzni akartok, főzzétek meg; ami pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre. 24És eltették azt reggelre, aszerint amint Mózes parancsolta, és nem büdösödött meg s féreg sem volt benne. 25És monda Mózes: Ma egyétek azt meg, mert ma az Úrnak szombatja van; ma nem találjátok azt a mezőn. 26Hat napon szedjétek azt, de a hetedik napon szombat van, akkor nem lesz. 27És történt hetednapon: kimentek a nép közül, hogy szedjenek, de nem találtak. 28És monda az Úr Mózesnek: Meddig nem akarjátok megtartani az én parancsolataimat és törvényeimet? 29Lássátok meg! az Úr adta néktek a szombatot; azért ad Ő néktek hatodnapon két napra való kenyeret. Maradjatok veszteg, kiki a maga helyén; senki se menjen ki az ő helyéből a hetedik napon. 30És nyugodott a nép a hetedik napon.”

Mindezidáig tanultunk Isten gondviseléséről. Láttuk, hogy az Úr naponta gondoskodik rólunk, és kirendeli a szükséges dolgot. Azt is láttuk, hogy Isten gondviselését kiegyensúlyozza a szorgalmas munkáról való tanítás – Isten gondoskodása sosem szorítja ki az ember felelősségét. A gondviselésről tanult harmadik dolog pedig a munkát egyensúlyozza ki: bár fontos a munka, de nem az első az életünkben. Isten, aki a munkát elrendelte, fontosabb, így szükséges, hogy heti egy napot teljesen neki szenteljünk.

A szombat szó jelentése megszűnés, megállás. A szombat meg kellett törje a mannaszedés ritmusát, és ezen a napon Izráel fiainak nyugton kellett maradniuk. Vagyis a szombat kapcsán Isten felszólít minket a megszokott, hétköznapi munkáink abbahagyására. A szombat egy szabadnap. Miért? Mert Isten alkotott minket, és tudja, hogy szükségünk van a pihenésre. Sokat panaszkodunk, hogy mennyire zsúfoltak napjaink, és milyen fáradtak vagyunk – a szombat pontosan ezért Istentől adott eszköz a pihenésre.

De ez csak a szombat fele. Ugyanis a szombat nemcsak a pihenésről szól. Mózes azt mondja a szombatrontó izraelitáknak: „Maradjatok veszteg, ki-ki a maga helyén!” (29. v.) „Maradjatok veszteg” – ha visszaemlékeztek, ez ugyanaz a szó, amelyet Mózes a Vörös-tenger kettéválasztása előtt mondott a zsidóknak. Azon a ponton láttuk, hogy Mózes nem passzivitásra szólította fel a zsidókat, nem arra, hogy egyik lábukról a másikra álljanak. Hanem arra, hogy veszteg maradva figyeljenek az Úrra. Nincs ez másként a szombatnál sem – szombaton nem csupán pihenünk, hanem az Úrra figyelve pihenünk. Gondolkoztatok azon, hogy mi köze van a pihenésnek és Istennek egymáshoz?

A válasz első részéhez a teremtéshez kell visszamenni. Mózes első könyvében azt olvassuk: „1És elvégeztetett az ég és a föld, és azoknak minden serege. 2Mikor pedig elvégezte Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott, megszűnt a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott. 3És megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt; mivelhogy azon szűnt meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett Isten.” (1Móz 2,1-3) Vagyis a teremtéskor Isten azért különítette el a nyugalom napját, hogy Vele együtt az ember is megnyugodjon, és gyönyörködjön a teremtett világban.

Ehhez a Sínai-hegyen egy újabb jelentés adódott. „15És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Egyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját megtartsad.” (5Móz 5,15) A zsidók számára a szombat már nem csupán a teremtés végére, hanem az egyiptomi szabadulásra való emlékezést is jelentette.

A nyugalom napjának jelentése az Újszövetségben lett teljessé. A nyugalom napja módosult, szombatról vasárnapra, a hét első napjára változott, mert ezen a napon támadt fel az Úr Jézus a halálból – ezért is hívjuk az Úr napjának. Ez a nap hozta el az igazi nyugalmat az emberiség számára – hiszen Jézus életével, halálával és feltámadásával a békét és a nyugalmat hozta el az ember számára. Jézus a kereszten győzött a bűn felett és elfordította Isten igazságos haragját a bűn miatt – így mindenki, aki Jézusban bízik üdvösségét illetően, megnyugodhat. Megnyugodhat, hogy Isten elfogadja őt Jézusért egyedül. Megnyugodhat, hogy nem az ő cselekedetei juttatják a mennybe, hanem Jézus áldozata. Az Úr napján a keresztyén ember visszanézhet a golgotai keresztre és az azt követő vasárnapra, és örömteli, hálás szívvel megnyugodhat: Krisztus elvégezte a megváltást a kereszten, üdvözülök!

Mindebből látszik, hogy a nyugalom napja nem közönséges dolog – hanem valójában ajándék. Mózes azt mondja a zsidóknak: *„*29Lássátok meg! az Úr adta néktek a szombatot.” A szombat adomány, ajándék Isten részéről. Egyiptomban nem volt szombat, az egyiptomiak nem nyugodhattak meg Isten szabadításában. Hasonlóan a világban ma sincs nyugalom napja – a nyugalom napja csupán azoké, akik nem csupán pihenésre fordítják azt, hanem hittel visszanéznek Krisztusra a golgotai kereszten, és megnyugszanak. Akik életében valóra vált Jézus szava: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Mt 11,28)

Az izraeliták itt kezdték el megtanulni, hogy az Úr számára időt kell elkülöníteni, mert az Úr és az Ő munkájára való emlékezés a legfontosabb kötelesség az életükben ember életében. Kedves budapesti gyülekezet, nekünk is az ő példájukat kell követni. A szombat annak helye, hogy a szokásosnál jóval több időt töltsünk Isten közelében. Ez magában foglalja az elmélyültebb személyes csendességet és a gyülekezetben istentiszteletet, de ugyanúgy a külső szolgálatokat is. És valahol ezt az alapelvet nem csupán a vasárnapra, hanem a hétköznapokra is alkalmazni kell: nem szabad, hogy úgy teljenek napjaink, hogy Istenre, az Ő szabadítására és gondviselésére való emlékezés kiszoruljon munka vagy bármi más dolog miatt. Kedves keresztyén testvérem, ezt nagyon fontos megértened. Lásd meg, hogy Isten maga emeli fel szavát a szombattörők ellen: „Meddig nem akarjátok megtartani az én parancsolataimat és törvényeimet?” Mi a helyzet Veled? Megtartod-e a nyugalom napját úgy, ahogy Isten elrendelte: pihensz-e, és gyönyörködsz-e Isten szabadításában?

A mai alkalommal Isten két nagy ajándékáról tanultunk. Az egyik az Ő gondviselése – Isten fürjeket és mézes pogácsát rendelt, két olyan ételt, ami ínyencségnek számított az akkori világban. Ez is jól mutatja, hogy Isten gondviselése milyen édes és tökéletes az Ő népe számára. A másik ajándék pedig a szombat – amely nemcsak a fizikai, hanem a lelki pihenés napja is, gyönyörködés Krisztus értünk végzett munkájában. Isten ószövetségi népe, ha nem is tökéletesen, de megértette ezt a nagy kegyelmet. Az eltett mannát aranyedényben tárolták (Zsid 9,3), a szombatnapi nyugalomra pedig vigyáztak. Ám Isten nekünk, újszövetségi keresztyéneknek is adta ezt a két ajándékot. Vajon értékeljük-e eléggé? Értékeljük-e a mindennapi kenyeret, vagy a pihenést? És értékeljük-e többre az ajándékoknál az Ajándékozót? Aki annyira szeretett minket, hogy elsőszülött Fia élete árán vásárolta meg a mi vasárnapi nyugalmunkat? Őszintén kívánom, és remélem, hogy igen. Ámen.

PAGE   \* MERGEFORMAT 5